,,A tehetség isteni áldás, de hihetetlen akarat és alázat nélkül mit sem ér.” (Steven Gerrard)

Máté Sándor nem műkedvelésből festeget. Alkotásai kiforrottak, ecsetvonásai a képzettség jeleit hordják magukon. Színharmóniája kifinomult ízlésvilágra vall. Kedvelem alkotásait.

Köszönöm szépen. Valóban nem kedvtelésből festek, bár az is nagyon hasznos dolog lehet. Ez nálam belső kényszer, szenvedély.
Magamról: nős vagyok, több mint 35 éve élek boldog házasságban a feleségemmel. Van két fiunk és négy unokánk. Már elmúltam hatvan, és volt időm megtapasztalni, hogy a család mennyire pozitív háttér tud lenni minden vonatkozásban, így az alkotásban is.

A feleségem az első kritikusom, és meg kell jegyeznem, nagyon jó és reális érzékkel. Sok nehézségen és örömön, sok küzdelmen, tapasztalaton vagyunk már túl közösen, és így öregedve talán az emberben körvonalazódik a szintézis, a dolgok letisztulása, ami elengedhetetlen egy művész életében.

A középiskola elvégzése után továbbtanultál?

Érettségi után nem próbálkoztam művészeti pályán továbbtanulni. Ennek egy drámai élményem volt az oka többek között. Egy Svájcban élő rokon megkért, hogy fessek neki egy Böcklin másolatot egy képeslapról. Amennyire tudtam, eleget tettem a kérésnek, és megfestettem kb. 120×60-as méretben. Abban az időben, a hetvenes években minden műalkotást, amit ki akartak vinni az országból, engedélyeztetni kellett egy bizottsággal fönn a Várban. Megadták az engedélyt, mindezt cinikus és maró gúnnyal. Hazafelé eldöntöttem, nem festek többé.

Mivel rajongtam a könyvekért, az Állami Könyvterjesztő Vállalatnál helyezkedtem el, és könyves szakmát tanultam. Különösen az antikvár könyvek vonzottak. Később felvettek Szegedre a Juhász Gyula Tanárképző Főiskola földrajz-rajz szakára, de nem mondanám, hogy ott túlságosan elmélyült volna a művészeti tudásom.

A nagy fordulat az életemben már jóval túl az ötvenen következett be. Egy könyvesboltban kezembe akadt Pósa Ede kiváló munkája a pasztellfestésről. Megvettem, elolvastam és teljesen lenyűgözött, amit ott láttam és olvastam erről a csodálatos eszközről. Megkértem a családomat, hogy születésnapomra csak pasztellkrétát vegyenek. Így kezdődött, és azóta az életem lényegi része lett.

Összességében elmondhatom, hogy alapvetően autodidakta vagyok. Az amatőr kifejezést nem annyira kedvelem, mivel sok, nem teljesen helytálló képzet kapcsolódik hozzá. Sok amatőr ismerősöm van, akik technikailag, művészileg magasan profi szinten alkotnak, ha szabad találomra kiemelnem pl. Tarcsay Bélát. Tarcsay művészete egyedülállóan férfias, mégis rendkívül érzékeny. Nagyon kedvelem.
A pasztellesek közül nagyon szeretem Pósa Ede munkáit is. Amit ő csinál, pasztellbe álmodott költészet. Utánozhatatlan. Nagy kedvencem még Harsányi Zsuzsa finom, nőies megfogalmazású festészete.

Ki és mikor fedezte fel az átlagon felüli kézügyességedet?

Az általános iskolában értek az első pozitív tapasztalatok. Nagyon sokat köszönhetek az akkori rajztanáromnak. Sok biztatást kaptam tőle és sok hasznos útmutatást.

Mikor kezdtél el komolyabban festegetni? Kik voltak a mestereid, kire gondolsz még ma is jó szívvel vissza?

Fiatal koromban rengeteget rajzoltam. Érdekelt minden, ami körülvett. Sokat tanulmányoztam a nagy elődök munkáit, gyakran másoltam a klasszikusokat, főleg Rubens, Van Dyck, Tiepolo, El Greco műveit. Barcsay anatómiája, Ember és drapériája napi olvasmányom volt. Igyekeztem eljutni minden aktuális kiállításra, akár kortárs, akár klasszikus mesterek művei kerültek bemutatásra. Egyik kedvenc időtöltésem volt, hogy a Szépművészeti Múzeum és a Nemzeti Galéria állandó kiállításait újra és újra végigtanulmányoztam.

Olvasmányaimban előkelő helyet foglaltak el a művészeti témájú könyvek. Egyszóval tele voltam fiatalos lelkesedéssel, annak minden előnyével és hátrányával. Az előnyöket talán nem szükséges külön kiemelni, de a hátrányokat, amik sokszor jellemzőek fiatal korban, annál inkább. Pl. én abban a hitben éltem, hogy a nagy művek valami sajátos kegyelmi állapotban jönnek létre, és nem számoltam a kitartó gyakorlással, a szigorú odaszánással. Ma már tudom: minden alkotás sok munka, sok lemondás és önfegyelem által jön létre.
Sokat festettem olajjal is, hatalmas hiányosságok kíséretében. Ma, visszatekintve úgy látom, a rajzolás sokkal jobban ment. Egy véletlen folytán megismerkedtem Huszárik Zoltán filmrendezővel, akiről köztudott, hogy kiemelkedő grafikus is volt. Kaptam tőle ajándékba egy eredeti kínai hagyományos tuskészletet, amit igen nagy becsben tartottam.

Kik voltak a mestereim? Ilyenek klasszikus értelemben nem voltak, de mindenkit annak tekintettem, akitől lehetett tanulni. A művészettörténet tele van lenyűgöző példákkal, elődökkel, de ott vannak az egyes művek is. Némelyikben szinte minden benne van, amit tudni érdemes.

Mik a kedvenc témáid? Milyen technikát alkalmazol leggyakrabban?

Annyira gazdag és lenyűgöző a körülöttünk lévő világ, hogy szinte minden érdemes arra, hogy megörökítsük. Csodálatosak a fények, árnyékok, formák, a napszakok, természeti jelenségek, a látás önmagában, a színek. Nagyon szeretem a természetet, a tárgyakat és persze az embereket. A csendélet számomra egy nagyon izgalmas terület, egy mikrovilág. Bár látszólag eseménytelen, de annál sokrétűbb: fény, árnyék, forma, hangulat, relációk. Nem egy könnyű műfaj. Sokat elmond egy jó csendélet…és persze a modell sem fárad el. Alapvetően pasztellistának tartom magam, bár időnként festeni és rajzolni szoktam.

Hány kiállítást tudhatsz magad mögött?

Rendszeres kiállító vagyok. Ha hívnak, örömmel megyek akár egyéni, akár kollektív résztvevőként. Hogy kinek hány kiállítása volt, szerintem nem mérvadó, bár nyilván számít.

Az online művészeti csoportokban megmérettetésre kerülnek a világ minden pontjáról beküldött munkák. Tagja vagy ilyennek?

Az internet egy új korszakot hozott el jó és rossz értelemben is. Én a jó oldalát emelném ki: határtalanságot, a kommunikáció, az információ sosem látott lehetőségeit. Itt bárki megmérettetheti magát és hamar megismerhet másokat, más emberek műveit. Csatlakozhat tematikus csoportokhoz a Facebook-on. Sok ilyen közösségnek vagyok tagja, sokan keresnek meg, hogy regisztráljak a csoportjukba. Én is hoztam már létre egy művészeti csoportot. Elég szépen gyarapszunk tagszámban, kiváló feltöltött művekben.

Budapesten milyen művészeti körnek, egyesületnek vagy a tagja?

Nem vagyok tagja egyiknek sem, de ha lehetőség nyílna rá, nem zárkóznék el.

Alkotásaidért kaptál már valamilyen elismerést?

Igen, kaptam már díjakat és elismerést. Név szerint a Helikon Alapítvány különdíját emelném ki, mivel megígértem, hogy őket mindig külön meg fogom említeni.

 

Hogyan adod át tudásodat az elkövetkezendő nemzedéknek?

Ha valamiben tudok, bárkinek segítek, akár tanáccsal, akár a tapasztalatommal. Gyakran keresnek meg technikai vagy művészi kérdésekkel, ezt én mindig megtiszteltetésnek tartom és komolyan veszem. Amennyire tudok, igyekszem jó tanácsokkal szolgálni.

Milyen álmokat, vágyakat szeretnél még valóra váltani?

Ha Isten megengedi, szeretném a hátralévő időmben megvalósítani a pasztellben mindazt, amit ma még csak magamban érlelgetek. Szeretnék még sokat megtanulni, és másoknak is örömöt szerezni a munkáimmal.

Kedves Sándor, nagyon szépen köszönöm az interjút. A magam és a szerkesztőségünk nevében kívánok neked erőt, egészséget, töretlen alkotókedvet!

 

Nagy L. Éva

Szerkesztette: Weninger Endréné Erzsébet

 

 

Hozzászólások