Az angolpark most már nemcsak a két és fél hektáron elterülő hóvirágok
miatt lehet vonzó a látogatók számára, hanem a többi virágmező
(nárciszok és tulipánok) miatt is, amelyeket egy nyertes uniós pályázat
révén telepítettek két éve. Az arborétum ma már több hónapig kínál
programot a virágok és a természet kedvelőinek – közölte Solymár András, az arborétum szakmai vezetője, aki azt is elmondta, hogy hét hóvirágfaj 24 fajtája található meg az Alcsúti Arborétumban. Ezek március elejétől kezdődően 2-3 hétig virágoznak.

A hóvirág Benkő József (1740-1814) botanikusnak köszönheti a nevét, ő nevezte el így a latinul galanthus néven ismert kis tavaszköszöntő virágot. A 40 hektáros Alcsúti Arborétum létrejötte József nádor (1776-1847) nevéhez fűződik, aki alcsúti birtokán felépítette Magyarország legnagyobb klasszicista kastélyát, egy schönbrunni kertépítőmesterrel pedig megterveztette az ország egyik első tájképi kertjét, a táj természetes formáit utánzó angolparkját.

                                                          

A kastély 1944-ben ismeretlen körülmények között leégett, ma már csak oszlopos timpanonja látható, és az angolpark jó néhány egykori létesítménye sincs már meg. Az arborétumba – amely valamikor a hazai növényhonosítási kísérletek egyik központja volt – az elmúlt évszázadokban számos egzotikus fát és sokféle növényt telepítettek.

Az arborétum honlapja

Forrás: MTI

2013. március 7.

Hozzászólások