Látod, ez a szerelem! – Koncert és friss műsorok várják az érdeklődőket a színházban Kecskeméten. Épp, hogy kipihentük a karácsonyi ünnepeket, de máris előttünk áll a Bálint-nap, amikor újból meglephetjük szeretteinket. Természetesen ebből az alkalomból is kínál ajándék-és programlehetőséget a színház egy színházi koncert-est vagy színházi előadás formájában.

Látod, ez a szerelem…

Látod, ez a szerelem címmel csendülnek fel 2020. február 15-én délután 15.00 órakor a ’20-as évektől egészen a ’90-es évekig tartó időszak slágerei. A fellépő művészek Kovács Lotti, Szabó Dorottya e.h., Aradi Imre, Ferencz Bálint lesznek, hangszeren pedig Látó Richárd és Kiss Imre kísérik őket. A koncert-est a Kelemen László Kamaraszínházban várja önöket, ahová már megválthatók a jegyek ITT.

Műsoron a friss bemutatók

Januárban négy bemutatóval is készül önöknek a Kecskeméti Katona József Színház, amelyeket megtalálnak a februári kínálatban is.

A népszerű Illatszertár című romantikus komédia mellett jövő héten kerül színre a Péter és a farkas zenés mesejáték a kisebb színházbarátok számára. De nemcsak a legkisebbeknek, hanem az ifjúság számára is készülnek Az ember tragédiája „junior” előadással. A Cseke Péter által színre állított darabot január 22-én, a magyar kultúra napján mutatjuk be a Kelemen László Kamaraszínházban.

Január 31-én a Kecskemét City Balett Anna Karenina produkciója kápráztatja el a táncművészet kedvelőit. A produkciót szintén megtalálják majd a februári programkínálatban is.

Amerikai Elektra a Ruszt József Stúdió Színházban! Először rendez Kecskeméten a mozgásszínház külföldön is elismert sztáralkotója, Horváth Csaba, és állítja színpadra az Amerikai Elektra történetét. O’Neill művében az emberek elemi, legmélyebb ösztönei s a belőlük kirobbanó cselekedetek határozzák meg sorsukat. A tragédia főbb szerepeiben Kocsis Pál, Märcz Fruzsina, Ferencz Bálint és Decsi Edit látható. A bemutató időpontja 2020. február 14.

Jegyek már 2100 forintért elérhetők online ITT .

INFORMÁCIÓ

(Ne feledjük: a Látod, ez a szerelem című zenés összeállítás időpontja 2020. február 15. A szerelmesek romantikázhatnak a dalok hallgatása közben. Az Illatszertár című darabot ITT reklámozta a Montázsmagazin.)

 

 

Hozzászólások