Vásárlói nagyroham és ábrándos romantika egy békebeli drogériában  – Az ILLATSZERTÁR című darab hivatalos bemutatója 2020. január 3-án volt a kecskeméti Katona József Színházban, bár szilveszter estéjén is játszotta a a társulat. Az előadásról MOHÁCSI JÁNOS rendezővel beszélgettünk.

László Miklós eredeti színdarabja önmagában egy jó alapanyag, ábrándos romantika. Ebből készítettek átiratot testvérével, Mohácsi István dramaturggal. Milyen irányba formálták a darabot? – kérdeztük Mohácsi János Jászai Mari-díjas rendezőt.

– A szerző valóban tisztességes munkát végzett, ugyanakkor egy-két dolgot elkövetett, ami a legnagyobbaknál is előfordul. Például, hogy az első felvonásban bemutatott szereplők közül néhány eltűnik a folytatásban. A mi változatunkban a főbb szereplők mind visszatérnek az összes felvonásban. Amiről viszont nem tehet a szerző, hogy a darab nyelvezete ott maradt 1937-ben. Így a szöveget is frissítettük, igyekeztünk változtatni az elavult, unalmas részeken. A végleges szövegkönyv a kecskeméti próbák során is folyamatosan alakult.

A békebeli drogéria mint helyszín, és az eredeti miliő megmaradt, ugye?

– Igen, ezen nem változtattam. Kimondottan tetszik, hogy a történet egy kicsi buborékban van megfogalmazva. Nagyon furcsa, és érdekes, hogy valaki 1937-ben ír egy szinte társalgási vígjátékot, és a történelem sehol nem ordít be, még az érzések szintjén sem. Nem foglalkozik azzal, hogy a történelem hogyan szól bele a szereplők sorsába.

Legutóbb 2017 őszén Nyíregyházán rendezte az Illatszertárt, amely elnyerte a Legjobb előadás díját a Városmajori Színházi Szemlén. Mennyi maradt abból a változatból a most bemutatott produkcióban?

– A történet, az ábrándos romantika természetesen megmaradt, a munka nagyját akkor már elvégeztük. Egy előadás mindenhol a színészekre van szabva. Hiszen ami Nyíregyházán jól állt István Istvánnak, az nem feltétlenül áll jól Kecskeméten Kőszegi Ákosnak. A kecskeméti próbák során is folyamatosan változott a szöveg, kicsivel rövidebb is lett ez az előadás, mint a nyíregyházi. Ugyanakkor sokkal több szereplőnk van, mivel a Kecskeméten gyakorlatozó kaposvári egyetemi színészosztály is feladatot kapott az előadásban. Zömében ők alakítják a drogéria vásárlóközönségét, és egy-egy pillanatra életet lehelnek az egyedi karakterekbe.

Érdekes játék, ahogy a próbákon újabb és újabb poénok születnek…

– Ez valóban érdekes, ugyanakkor nem veszélytelen. A mostani próbákon feltűntek olyan dolgok, amik először nem. Nyilván azért, mert az első alkalommal még nagyon benne voltam a történetben. Ezeket a színészekkel közösen átbeszéltük és javítottuk.

A két főszereplő, Asztalos úr (Adorján Bálint) és Balázs kisasszony (Decsi Edit) vágyálma, hogy párra leljenek. Milyen mumusokkal kell szembenézniük?

– Amilyenekkel mindenkinek. Aki volt tizenéves, tudja, micsoda nyomasztó teherrel jár a párválasztás. Ha valakit nem vesznek el feleségül, vagy ha valaki nem nősül meg, annak ez komoly görcsöket okoz a lelkében, az életében. Az Illatszertárban nem a miértekkel foglalkozunk, inkább azzal, hogy ezek a görcsök hogyan alakítják a figurákat és a sorsukat.

László Miklós eredeti művéből készült mozifilm, színdarab, musical is. A kecskeméti előadás táncos-zenés, vagy inkább a prózai vonalat képviseli?

– Kifejezetten a prózánál maradtunk. Az általunk megálmodott drogéria atmoszférájához, hangulatához nem is illene az élő zenekar. Emiatt most nem Kovács Mártont, hanem Zságer Varga Ákost kértem fel a zeneszerzésre.

Az Illatszertárt előszeretettel játsszák amatőr társulatok. Előadásukban ez a darab lehet szórakoztató, ott és akkor élményszerű, de valahogy mégsem igazi színház. Mi az a megfoghatatlan többlet, amivel egy profi társulat, profi színház képes megajándékozni a közönséget?

– Vannak csodás amatőr színészek, akik valami miatt nem kerültek profi színházba. De egy amatőr színházi előadás mindig más, mint egy hivatásos társulaté. Rendezőként én a kontúrokat rakom fel a színpadra. Bizonyos cölöpöket szurkálok le, de egy-egy jelenetet a profi színészek töltenek meg élettel, színekkel. Persze igyekszem mindenben a segítségükre lenni. Például Hammerschmidt (Kocsis Pál) alakját eljátszani – aki sikeres üzletet vezet 1937-ben a Váci utcán, és egyszer csak összeomlik az élete – nagy színészi feladat. Akkora, mint Lear királyt alakítani.

Színészileg, energiában sem különbözik egymástól a kettő. Ilyen fegyvertára nincs egy amatőr előadásnak, sem a rendezőnek, sem a színészeknek. Ugyanakkor még a professzionális színészek is gyakran összekeverik az írott anyagot magával az előadással. Szoktam mondani a színészeknek, hogy ne bízzanak csak a szövegben, mert azt bárki el tudná mondani. Ha elhinnénk, hogy nem kell hozzá színészi többlet, az a plusz, amit ők jelentenek. Ezt megmozgatni bennük, és belesűríteni a darabba, amitől izgalmas, nevetséges és megható lesz, az kemény munkát igényel. Ehhez nagyon otthon kell lenni a színházban.

 

Popovics Zsuzsanna
Fotó: Walter Péter

 

 

Hozzászólások