Egész napos programsorozattal idézik fel szombaton a középkor katonai hagyományait, ízeit és zenéjét a simontornyai vár napján.



Az eseményen, amelyet negyedik alkalommal rendeznek meg a 700 éves vár előtti téren, a dombóvári Hunyadi János Szabad Lovagjai, a tatai Gölbasi Vitézei Egyesület, és a Szigeti Oroszlánok tartanak harci bemutatót, a simontornyai hagyományőrzők emellett középkori táncokat is bemutatnak. A program tavaly mintegy 800 érdeklődőt vonzott, idén is ennyi látogatóra számítanak – mondta Máté Imréné, a vármúzeum vezetője az MTI-nek.

A reneszánsz ételekből Kohári Gabriella látványkonyhája ad ízelítőt. Az érdeklődők középkori viseletekkel és mesterségekkel is megismerkedhetnek, a kor zenéjét pedig Bese Botond dudán és Róka Szabolcs lanton szólaltatja meg, Bognár Szilvia énekével.

A nap látványosságának ígérkezik a vár ostroma, a török-magyar küzdelmet este a résztvevő katonai hagyományőrzők mutatják be. A simontornyai várat 1545-ben – más forrás szerint 1543-ban – foglalták el a török hódítók.
A programot színházi előadás zárja a vár udvarán: Kovács Viktor és Kovács Dominik simontornyai szerzőpáros Furmányos Ágosné című darabját láthatja a közönség. A színmű simontornyai amatőr színjátszók előadásában a 19-20. század fordulójának korát eleveníti meg népies, vásári hangulattal.

MTI

2014. május 14.

Hozzászólások