2016. április 24-én, vasárnap délután kiállítás megnyitójára gyülekeztek a képzőművészek Budapesten a Pesti Mese étteremben, a Kuti Galéria új kiállítóhelyén. A vendégeket Kuti Péter, a Galéria vezetője, valamint Weninger Endréné Erzsébet, a Montázsmagazin tulajdonos-szerkesztője üdvözölte.

 

kiallitasplakat

 

A Montázsmagazin február végén írta ki 2016-os festménypályázatát amatőr festők részére. Ez már a harmadik alkalom volt, hogy nemes vetélkedésre hívták a festeni kedvelőket. Az idei pályázat címe ez volt: Csodálatos természet. Bármilyen festménnyel lehetett pályázni, amely a természet szépségét örökíti meg.

 

kiallitas3

 

Nagy érdeklődés kísérte a pályázatot, 144 pályamunka érkezett a megmérettetésre. A háromtagú szakmai zsűri – Szappanos István kecskeméti festőművész, Almási Zsuzsanna kecskeméti akvarellfestő és Jeles Teréz egri festőművész sokat dolgozott azon, hogy igazságos döntést hozzon. Nem volt könnyű dolguk, mert sok értékes festményt küldtek be a pályázók! A zsűri tagjai külön-külön értékelték, pontozták a műveket, majd a pontokat összefésülve született meg az eredményük.

 

kiallitas2

 

A legtöbb pontot, és így az I. díjat Horváthné dr. Budai Éva kapta Tulipánok című festményével.
A II. díj Környei Zsuppon Orsolyáé. Festményének címe: Egy kis patak.
A III. díjat hárman kapják megosztva, mivel egyforma pontszámuk lett:
• Takácsné Sárossy Mária Kora tavasz a Mátrában című képével
• Bolla Márta Vadrózsa című képével
• Dulinafka Gábor Vajas-part Foktőnél című képével

 

kiallitas1

 

Ezen az öt képen kívül még 15, tehát összesen 20 festmény kapott kiállítási lehetőséget a Kuti Galériától. Mire a vendégek megérkeztek, már mind a húsz kép a falat díszítette, és boldogan gyönyörködhettek bennük alkotóik és a kiállítás többi vendége. A következő képek láthatók még egy hónapig a Pesti Mese étterem emeleti galériáján:

 

kiallitas6

Horváthné dr. Budai Éva, az első díjas

Bajczi András: Utolsó tánc, Sipos Magdaléna: Rózsák, Dabóczy Gergely: Vir szigeti erőd, Desics Erzsébet: Pipacsok, Hámori Katalin: Erdő virágdíszben, Józsvainé Kislőrincz Edit: Bogáncs, Kiss Cz. Edit: Tavirózsák, Lukács Judit: Galambnász, Németh Szilvia: Cseresznye, Técsi Ágnes: Az én utam, Varjú Lajosné Hercegh Zsuzsanna: Alkony a tó felett, Révész Erzsébet: Nyári harsonák, Kontra Leventéné Erika: Zagyvapart, Baranecz Katalin: Papucsorchidea, Szántainé Porkoláb Ágnes: Naplemente – Ő a Facebook szavazóinak KÖZÖNSÉGDÍJASA.

 

kiallitas7

Szántainé Porkoláb Ágnes, közönségdíjas

A díjakat Weninger Endréné és Kuti Péter adta át. Ezt követően elhangzott Almási Zsuzsanna akvarellfestő üzenete, aki betegsége miatt nem tudott részt venni a díjátadón.

Egyetlen ember sem születik úgy, hogy mindent azonnal tökéletesen tudna, minden tevékenységben az első pillanattól teljesen otthon volna. Az életünk a folyamatos tanulásról szól. Az amatőr festők munkái is tulajdonképpen a tanulási folyamatuk egy-egy szakaszát mutatják meg: ki hol jár a festés tanulásában. Nekem a tanárom azt mondta, amikor elkezdtem festeni: “Végig kell járni a grádicsokat!” És igaza volt, mert valamennyien a grádicsok fokait járjuk jelen pillanatban is. Ki gyorsabban, ki lassabban.

 

kiallitas5

 

De a lényege a dolgoknak az, hogy egy olyan tevékenységet választottunk a festéssel, amelyben jól érezzük magunkat. És ha jól érezzük magunkat, akkor a világ is szép számunkra. Egy-egy alkotás elkészítése sikerélményt ad, növeli önbizalmunkat és fejlődünk általa. Jók a megmérettetések, mert visszajelzést kapunk arról, hol is tartunk a grádicsokon. És ez adja az ösztönzést a további fejlődéshez, tanuláshoz.

 

kiallitas8

 

Jó dolog a győzelem is! De nem a legfontosabb! A legfontosabb az, hogy jó azt csinálni, amit csinálunk, mert örömet ad – először saját magunknak – később pedig azoknak, akik majd megnézik az alkotásainkat. Mindenkinek további jó alkotómunkát kívánok a zsűri nevében! A helyezetteknek pedig nagy szeretettel gratulálok!

 

kiallitas9

 

Ha Budapesten a VI. kerületben járnak olvasóink, térjenek be a Szív utcában lévő Pesti Mese étterembe, ahol nem csak finom ételek várják a vendégeket, hanem egy gyönyörű kiállítás is.

 

Weninger Endréné Erzsébet

 

 

Hozzászólások