Keretbe zárt pillanatok – Újabb virtuális kiállítással folytatódik a Kecskeméti Katona József Múzeum online elérhető gyűjteményi adatbázisának kialakítása és közzététele. A 2018-ban megkezdődött digitalizálási folyamat újabb állomása az a virtuális kiállítás, amely Bajtay Ferenc kecskeméti fotóművész munkásságából emeli ki a jelentősebb felvételeket.

keretbe zart pillanatok

Bajtay Ferenc – mint a 20. századi magyar fotóművészek többsége – lelkes amatőrként kezdte később kiteljesedő fotós karrierjét. Sosem volt klasszikus, műteremmel rendelkező fényképész, mindig is a művészetet kereste a fotózásban. Önszorgalomból vált képzett fotográfussá, emellett a filmezéssel is foglalkozott. Mint ahogy élete, úgy életműve is elválaszthatatlan Kecskeméttől. Szeretett városának 20. századi arcát művészi módon örökítette meg. Ezt az arcot nagyrészt ma is az ő képein keresztül láthatjuk a Kecskeméti Katona József Múzeum gyűjteményébe került életművének segítségével.

keretbe zart pillanatok

A nagyobb részt 1978-ban gyűjteményi nyilvántartásba vett hagyaték közel 2000 darab várostörténeti jelentőségű és művészi beállítású fotót (üvegnegatív, celluloid negatív és papírkép) tartalmaz. A fotók Bajtay Ferenc 1918 és 1967 között folytatott szakmai munkássága alatt készültek, és olyan felejthetetlen történelmi pillanatokat, a hírös városban élő személyek portréit, illetve olyan művészi kompozíciókat ábrázolnak, amelyek a világ legtávolabbi pontjain rendezett kiállításokon is komoly sikereket értek el.

A Keretbe zárt pillanatok című kiállítás itt érhető el.

 

Kapcsolódó cikkünk

 

Hozzászólások