Ha hallasz belül egy hangot, ami azt súgja: “Nem tudsz festeni!”, akkor okvetlenül állj neki festeni, és a hang elnémul.” (V. Van Gogh)

A Montázsmagazin ismét ÖRÖMFESTÉS-re hívja az alkotó művészeket és a festmények, a művészetek kedvelőit. Célja a város amatőr festőinek bemutatása. A meghívott festők a kecskeméti járókelők, nézelődők érdeklődése közepette festenek Kecskemét főterén.

A téma: Kecskeméti mozaikok. A művészek szabadon választott technikával dolgoznak, saját felszerelésüket használva. Közben jóízű beszélgetésbe is elegyedhetnek a nézelődő, kíváncsiskodó járókelőkkel.

A festők hoznak magukkal egy-egy kész, bekeretezett képet, ezeket kiállítjuk a helyszínen. Ebben az évben a Liberté Kávéház teraszán verünk tanyát, rossz idő esetén pedig benn a Kávéház épületében folyik az Örömfestés.

Időpont: 2017. szeptember 30. szombat 10.00-16.00 óra között
Helyszín: Kecskemét, Kossuth tér, Liberté Kávéház.

Halasi Éva

A nyitó és záró programunknak a főtéren lévő színpad ad otthont, mivel ugyanezen a napon VII. Helyi Termék Ünnep lesz népzenei, néptáncos fellépőkkel, kézműves bemutatókkal, foglalkozásokkal, az őszhöz kapcsolódó betakarítási munkálatok eszközeinek bemutatójával, állatsimogatóval és borkóstolóval az Aranyhomok Kistérségfejlesztési Egyesület szervezésében.

A nyitó ceremónia 10.00 órakor kezdődik a Kunság Táncegyüttes és a Hírös Néptánctanoda rövid műsorával és a nap megnyitójával. Ezt követően a mi megnyitónkban Dunszt István festőművész gondolatait halljuk, és Ádám Blanka 10. osztályos, Kodály Iskolába járó diák egy szatmári népdalcsokrot ad elő: citerán játszik és énekel hozzá. A rövid megnyitónk után a festők szétszélednek a főtéren, és kezdetét veszi az ÖRÖMFESTÉS.

A színpadon tovább folyik az Aranyhomok Kistérségfejlesztési Egyesület egész napos műsora. Az ÖRÖMFESTŐK 15.00 órára térnek ide vissza a záró programra. 15.00 és 16.00 óra között egy kis műsorral is kedveskedünk a város lakóinak. Zenél az OHIO Együttes, verset mondanak: Gyöngyösi Szabó Katalin, Kökény Éva és Szeli Sára. A műsor középpontjában a képzőművészet és a Város Napja áll.

Az Örömfestés szakmai mentora Dunszt István grafikus-festőművész lesz, aki tanácsokkal látja el az amatőr művészeket, emellett maga is fest vagy rajzol. A záró műsorban a nap szakmai értékelését adja.

Dunszt István és felesége, Zsuzsa

Minden érdeklődőt szeretettel várunk a rendezvényre. Ha kedvelik a festészetet, és kíváncsiak, hogyan készül egy kép, álljanak meg a művészek mellett, lessék el, hogyan formálódik egy-egy alkotás.

További információ és regisztrálási lehetőség a szervezőknél annak, aki még nem jelentkezett, de szeretne részt venni a programban:

Almási Zsuzsanna akvarellfestő – Telefon: 06-70-4136 206
Weninger Endréné Erzsébet (Montázsmagazin) – Telefon: 06-30-601 9246

Almási Zsuzsanna akvarellfestő és Weninger Endréné Erzsébet – Montázsmagazin

 

A fotók a 2016-os, első Örömfestés alkalmával készültek…

 

 

Hozzászólások