Jótékonysági jelmezvásárt tart a Kecskeméti Nemzeti Színház és a Védőháló Adománybolt – Kivételes lehetőséget kínál a színházszeretőknek a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház és a Védőháló Karitatív Közhasznú Egyesület és Adománybolt: süteményvásárral és kulturális programokkal egybekötött óriási jelmezbörzét tartanak, jótékonysági célzattal.

jotekonysagi jelmezvasar

Jótékonysági jelmezvásár

Távozott már úgy színházi előadásról, hogy kedvenc színművészének a jelmezét szíve szerint elcsente és hazavitte volna? Most pont arra nyílik lehetőség, hogy a Kecskeméti Nemzeti Színház korábbi évadjai során látott jelmezekből csemegézzen!

Hol?

A Védőháló Karitatív Közhasznú Egyesület és Adománybolt udvarán

                 Kecskemét, Zápolya János u. 8.

Mikor?

2021. július 24-én, 16.00 és 20.00 óra között

A Kecskeméti Nemzeti vallja, hogy a kultúra mindenkié, ezért társadalmi felelősségvállalása keretében mindenkinek lehetőséget szeretne adni, hogy kapcsolódjon a színház életéhez. A Színházi Angyal Vagyok jótékonysági program keretében rendszeresen juttatnak színházi élményhez hátrányos helyzetű csoportokat – gyermekeket és felnőtteket egyaránt, ezúttal pedig mélyszegénységben élő családok nyarát igyekszik szebbé tenni a teátrum.

A húsz évadnyi átválogatott jelmezeket 500 forintos, a kiegészítőket pedig 200 forintos támogatói hozzájárulással szerezhetik be az érdeklődők. Bár hivatalos megnevezésük szerint ezek színházi jelmezek, a legtöbbjük valójában a mindennapokban is hordható ruhadarab.

A teljes befolyt összegből a Védőháló Egyesület mélyszegénységben élő családokat juttat egynapos nyári élményprogramhoz.

A jótékonysági jelmezvásár a színház másik szívügyéhez, a környezettudatosság terjesztéséhez is kapcsolódik, hiszen a ruhák, kiegészítők még kiváló szolgálatot tesznek majd valaki gardróbjában, ezáltal újrahasznosulnak. Ezzel a témakörrel a 2021/22-es évadban a színpadon is találkozhat a közönség A jegesmedve szerelMese című klímamesében.

Programok a jótékonysági jelmezvásár alatt:

  • Libor Zoltán frissen megjelent Nagyon, halálosan, örökre című kötetét dedikálja. A nosztalgikus-lokálpatrióta írásokat tartalmazó könyv a helyszínen is beszerezhető lesz 2000 forintos támogatói hozzájárulásért cserébe.
  • Az igazi nyáresti hangulatról a Kecskeméti Nemzeti Színház fiatal tehetségei, Varga-Huszti Máté és Szabó Dorottya gondoskodik.
  • Az esemény ideje alatt süteményvásárt tartanak a szervezők. Az egyesület és a színház dolgozói által készített süteményekkel, finomságokkal kényeztethetik magukat a résztvevők.
  • A jótékonysági jelmezvásár tombolahúzással zárul, amelyen az eseményt támogatók felajánlásai lelnek majd gazdára. A szelvények 300 forintos áron vásárolhatók meg.

Védőháló Karitatív Egyesület és Adománybolt

facebook

Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház

facebook

 

Kapcsolódó cikkünk

 

Hozzászólások