Már harmadik alkalommal került megrendezésre a Lakiteleki  Népfőiskola Alapítvány szervezésében a Kárpát-medencei pedagógusok alkotótábora. A tábor művészeti vezetője Szappanos István festőművész főiskolai tanár volt. Kecskemétről, Bajáról és  Budapestről is érkeztek alkotni, festeni szerető pedagógusok.

 

 

SAMSUNG CAMERA PICTURES

 

Fantasztikusan jó csapat jött össze. A festés terén még kevés tapasztalattal rendelkező tanítóknak, óvónőknek sok lehetőségük adódott a tanulásra, új technikák kipróbálására. Volt, aki olajjal festett, volt olyan, aki pasztellel vagy tussal.  A többség az akvarell technikát gyakorolta egyre nagyobb sikerrel. Nem hiányzott a kíváncsiság, a tanulni akarás  és a szorgalom a pedagógusokból. Volt közülünk olyan, aki napkeltekor már a műteremben alkotott, de volt olyan is, aki még késő este is elmélyülten dolgozott.

 

SAMSUNG CAMERA PICTURES

 

A délelőttök plein air festéssel teltek a természetben,  a Tőserdőben.  Mindenki szabadon választotta ki a számára legmegfelelőbb témát a Holt-Tiszánál. Temérdek festeni való kínálkozott számunkra. Szép látványt nyújtottak a parton kikötött csónakok, a vízparti fák, a víz, a vízi tükröződések, a virágok és a különféle élőlények.

 

SAMSUNG CAMERA PICTURES

Szappanos István festőművész

A témát illetően is igen változatos alkotások születtek, melyekből a tábor végén kiállítást rendeztünk a Kölcsey Házban. Szappanos István néhány mondattal bemutatta az alkotó pedagógusokat az érdeklődőknek. Elismeréssel nyugtázta, hogy színvonalas alkotások születtek, sikeres tábort zártunk. A tárlatot Lezsák Sándor nyitotta meg. Beszélt a terveikről is, miszerint szeretnék a tábort kiterjeszteni, hogy a határainkon túli magyar pedagógusok is részt vehessenek az alkotótelep munkájában.

 

SAMSUNG CAMERA PICTURES

Jobbról: Vajthó Gábor

Az idei évben  a Népfőiskola Alapítvány jóvoltából a MontázsMagazin Tavaszi pillanatok című festménypályázatának nyertese is részt vehetett a tábor munkájában. Vajthó Gábor így beszélt élményeiről: “Abszolút kezdőként indultam a táborba, és attól tartottam, hogy nagyon ki fogok lógni a sorból és nem fogadnak be a nálam sokkal tapasztaltabb alkotók. Nem így történt. A hangulat az első perctől kezdve szuper volt. Szappanos tanár úr rengeteget segített, javasolt, tanácsot adott, “fogta mindenkinek a kezét”. Ugyanezt tette minden tapasztaltabb alkotó is. Nagyon sok ismerettel, élménnyel lettem gazdagabb, és jó emberekkel ismerkedtem meg. Remélem, jövőre is közöttük lehetek majd”.

 

SAMSUNG CAMERA PICTURES

 

A Népfőiskolán eltöltött napok során nagyon jó elméleti továbbképzésben vehettünk részt, melyet fel tudunk használni a növendékek vizuális nevelésében, a tehetséggondozásban.

Jó volt újra találkozni a régiekkel  és  megismerkedni új emberekkel. Öröm volt esténként a hangulatos termálfürdő gyógyvizében lazítani, szaunázni, vagy éppen az uszoda kellemes vizében úszni, jókat beszélgetni, és önfeledten, zavartalanul alkotni.

 

SAMSUNG CAMERA PICTURES

 

Köszönjük a szervezőknek ezeket a gondtalan, tartalmas napokat!

 

Almási Zsuzsanna akvarellfestő

 

 

Hozzászólások