Négy múzeum együttműködési megállapodást kötött: a kecskeméti, szekszárdi, veszprémi és a székesfehérvári. A Szent István Király Múzeum, a Kecskeméti Katona József Múzeum, a Laczkó Dezső Múzeum és a Wosinsky Mór Megyei Múzeum kiemelt feladatuknak tekintik régészeti örökségünk megőrzését, védelmét és a nagyközönséggel való megismertetését. Ezen feladatuk minél hatékonyabb és eredményesebb ellátása érdekében a jövőben kölcsönösen segítik egymás munkáját.

negy muzeum

Szakmai együttműködési megállapodást írtak alá 2020. augusztus 14-én a négy megyei hatókörű városi múzeum vezetői Szekszárdon. A múzeumok a Magyar Vidéki Múzeumok Szövetsége szakmai szervezet tagjaiként eddig is folytattak szakmai egyeztetéseket. Azonban a jelen együttműködés keretében igyekeznek szorosabbra fűzni a szálakat az ország középső területére vonatkozóan.

Mind a négy intézmény más területen rendelkezik erősebb adottságokkal. Az együttműködés egyik fő célja a szakmai kapacitások jobb kihasználása, ezáltal jobb eredmények elérése. A megállapodás értelmében a múzeumok a jövőben közös régészeti kutatásokat folytatnak, részt vesznek egymás gyűjteményeiben lévő leletanyag feldolgozásában. A közös kutatásaik közzététele érdekében konferenciákat, kiállítások szerveznek, kiadványokat adnak ki.

A képen balról jobbra: dr. Rosta Szabolcs (Kecskemét), Ódor János Gábor (Szekszárd), Péterváry-Szanyi Brigitta (Laczkó Dezső Múzeum), Pokrovenszki Krisztián (Székesfehérvár)

A régészeti örökség megóvását, helyreállítását és bemutatását célzó szakmai és ismeretterjesztő programokat dolgoznak ki. A négy intézmény évente összefoglalja és kiértékeli közös kutatási-tudományos tevékenységét műhelymunka keretében, melynek első helyszíne a jövő évben Veszprém lesz.

További információ:
Péterváry-Szanyi Brigitta régész, múzeumigazgató, Laczkó Dezső Múzeum
Tel.: 06-20-337-1645
E-mail: petervary.brigitta@ldm.hu

 

Korábbi cikkünk a kecskeméti múzeumról:

Pro Museo és Szabó Kálmán-díjak a Kecskeméti Katona József Múzeumban

 

 

Hozzászólások