Kora nyelvének-stílusának is „mindenese” volt a százötven éve, 1864. július 26-án hetvennyolc évesen elhunyt Fáy András. Nem akárki lehetett, ha a nem éppen gyakran verselő Jókai Mórt elégikus epigrammára ihlette ama szomorú nap:

Fáy András halálára

A humor és vígság istennőjét mi baj érte?
Aki kacagni szokott, kit sirat oly szomorún?
Fáynk nincs többé! Legjobb, leghűbb fia volt ő;
Fáynak elvesztén nem csoda szíve ha fáj!

Jókai ezzel egyidejűleg prózában, nekrológban rója le kegyeletét „a haza szent öregje, a közügyek babérkoszorúzott veteránja” előtt. Ekképp ecseteli Fáy András többoldalúságát: „A nemzeti színészet, a kisdedóvodák, az első hazai takarékpénztár, a bölcsőde stb. mind hirdetik nevét.” Hozzáteszi: „Irodalmi és politikai pályája sokkal ismertebb és tevékenységben gazdagabb, mintsem azt a gyászjelentés szűk keretébe foglalhatnók.” De talán ennyiből is megértjük, miért is nevezte a rokon-jóbarát-harcostárs Szemere Pál Fáyt „a nemzet mindenesé”-nek. Gyönyörű és találó epiteton ornans ez egy csaknem Széchenyi-habitusú személyiségre nézve!

Igen, íróember is volt. Hegedűs Géza a pályaképe fölvázolásakor azt is megjegyzi, hogy „a falusi néptől tanult jóízű magyar anyanyelv” nagyon is előnyös volt Fáy András számára. Szauder József hitelesen állapítja meg: „Eleven, népies ízű s a divatos érzelmességet kigúnyoló (…) elbeszélései és különösen tanító célzatú meséi (…) nagy hatást tettek magára Széchenyire is.” Rónay László szerint pedig ezek is, és úgynevezett „aforizmái” is „öt év alatt három kiadást éltek meg, még Kazinczy is lelkesült örömmel üdvözölte őket.”

Fáy írói művének kétségtelenül a Bélteky-ház című nagyregény a csúcsa. Ezúttal mégis kisprózájából idézünk, így tisztelgünk emléke előtt. Természetesen két olyan írást választottunk, amely eleve kapcsolódik a nyelv témavilágához. Íme egy „aforizma”:

„A társaságos életben soha az ember szavai és cselekedetei igazi értékjeiket meg nem kaphatják; mindég a szólónak és cselekvőnek környülállásai, s azon kérdések: ki, miért, mikor, hogy szólta és cselekedte? – határozzák meg azt. Beh másként hangzik egy nagy befolyású úr szájában ezen szó: »majd meglátjuk!«, mint egy szegény legényében!”

Zárjuk egy tanulságos meséjével! Bizonyára meggyőz bennünket arról, hogy Fáy András nem csupán a Haza, de a nyelv és a stílus „mindenese” is volt:

A majom

„A majom hosszú fogságából elillant. Az atyafi majomsereg örvendezve vette őt körül, de mint elbámula mindegyik, amint a megérkező idegen, makogás mellett emberi eltanult mozdulatokat kezde ejtegetni, s felei közé sehogy sem szokhata, sem vegyülhete. ̶ Gyáva! ̶ szóla szánakozva az anya. ̶ Te majomnak már nem érsz semmit, embernek pedig ostoba vagy. Magyarom! Elvész az eredeti karakter a sok követésben.”

Holczer József Pompiliusz Sch. P.
2014. július 26.

(Megjelent a “Keresztény Élet”-ben 2014. július 20-án)

Hozzászólások