Egyszerű, átlagos életű munkásemberek egyetlen gyermeke vagyok. Olyan apáé és anyáé, akik erejükön felül igyekeznek tenni még nyugdíjasként is azért, hogy a gyermekük többre vigye. De ezzel minden jó érzésű szülő így van. Az életem ehhez a községhez köt. E község múltjához, jelenéhez és alakítható jövőjéhez. Azt gondolom, én mindenki Gézája vagyok. S e kicsit talán nehezen érthető mondatot azzal a bibliai gondolattal támasztom alá, amelyet munkámban és magánéletemben egyaránt követek: „Ne vond meg a jótéteményt senkitől, ha hatalmadban áll annak megcselekedése”.

Hol végezted iskoláidat?

Nyíregyházán végeztem a Sipkai Barna Vendéglátó Ipari Szakiskolában felszolgáló szakon, de már a végzés évében körvonalazódott bennem, hogy bár nagyon szeretem a vendéglátó szakmát, de az én világom a kultúra, a történelem és a hagyományok. A hobbimat, a még fellelhető értékek megőrzését hivatássá kell egyszer változtatnom. Érettségiztem, majd a helyi önkormányzat segítségével megalapítottam településünk első múzeumát a közösségi házban. Ez immár 10 éve előkelő helyet foglal el a megye településeinek sorában megannyi állandó és időszakos kiállításával, kulturális programjaival.

A hely, ahol a gondolataim szavakká érnek …

A munkám során kapott díjak közül legjobban két elismerésnek örvendek. 2009-ben múzeumi – közművelődési tevékenységemért Gombás András–díjat, majd 2012-ben a Magyarságunkért-díj arany fokozatát kaptam. De a legnagyobb jutalom mégis az számomra, ha sok elégedett embert láthatok. 2004-ben megkezdtem tanulmányaimat a Nyíregyházi Főiskola művelődésszervező szakán, ahol 2007-ben végeztem. Közben megnősültem. Feleségem, Mónika a helyi általános iskola rajz – földrajz – néprajz szakos tanára, aki fazekaskodik is, s a pasztellképek alkotásában is lenyűgöző. Így művészként és etnográfus szakemberként is számos dologban segítségemre van.

Az irodalommal mikor kerültél szorosabb kapcsolatba?

Óvodában, iskolában egyaránt közel állt hozzám az irodalom. Jó hatással volt rám, hogy akkor kemény kézzel fogott a verstanulás időszakában Kiss Endréné Marika néni, az irodalom tanárom, de az indíttatást az íráshoz mégsem a tanáraim, hanem a háziorvosom, Dr. Laczkó László adta. Miután munkában túlhajszolt szívemet megvizsgálta, terápia gyanánt azt javasolta, hogy írjam ki magamból azokat a gondolatokat, melyek esetlegesen feszélyeznek. S a gondolatok rímekké váltak, idővel versekké értek.

Első verseskötetem

Mikor írtad első versedet, és hogyan lettél a versírás rabja?

Ezen gyakran elgondolkodom, melyik is volt az első. A legeslegelsőt középiskolás koromban írtam, melynek apropója az volt, hogy osztályfőnökünk biztatására a fiúk nőnapi verset kreáltak. A legjobb vers írója – mely én voltam – ötöst kapott. De az első verseimet, melyektől keltezni lehet ez irányú tevékenységemet, 2011 év vége felé írtam. Nekem minden látvány beszél. Nem kell keresnem az ihletet, a saját életem produkál eleget. Saját hangulatom, egy eldobott kenyérdarab, egy utcai jelenet, az Irgalmas Jézus közelsége s Istennel való kapcsolatom, mind-mind ihletet adnak.

Hogyan egyeztethető össze a versírás a munkáddal? Hogyan fogadja ezt a családod és a munkatársaid?

Közművelődés vezetőként dolgozom Tiszadadán. De ha egyszerűen és közérthetően akarok fogalmazni, ahogyan mások mondják rólam, akkor azt mondom: – Én vagyok a kulturális élet mozgató rugója. Hozzám tartozik a művészeti, kulturális, hagyományőrző események szervezése, rendezése, s emellett élettel töltőm meg a kezem munkájához rendelt Közösségi Házat, Hagyományőrző Tájházat, a Holló László Emlékházat és a Till Aran vallásos szoborgyűjteményt is. Kiállításokat, alkotótábort szervezek, szakköröket vezetek, kutatom a település ősi emlékeit.

Tiszadada őstörténetéről tartok előadást, ott látható a dadai szőrös mamutcsont

Amikor lazítani akarok, akkor csekély szabadidőmet a numizmatikának és a filatéliának szentelem, vagy épp fotózok. Sajnos, az évtizedig művelt horgászat már nem fér bele a napjaimba. A versek írását elfogadta a családom és szereti a község, a közösség is, melyben élek. Különösen az első bemutatkozó előadásaim után. Persze először én is feltettem a kérdést magamnak, nevezhetem–e magam költőnek? S hogy mikortól lesz valaki költő? De ha az Isten ezt az utat szánta nekem, hogy a toll és a szó legyen a fegyverem, akkor ezen haladok tovább, mert hiszem, hogy egy vers is képes jó irányba fordítani, megváltoztatni az életet.

Hol jelentek meg eddig írásaid?

A gondolat, hogy verseimből kötet legyen, 2012 őszén fogalmazódott meg bennem. Gondoltam, milyen szép ajándék lenne azok számára, akik olvassák, hallgatják verseimet. Különösen, hogy egy 2400 fős településen élek, ahol mindenki mindenkit ismer, s nem csak a közösségi oldalakon, de akár még a pékségben, vagy a fogorvosi rendelőben vagy egy kocsmában is lehetőség nyílik rá, hogy legújabb versemet meghallgassák.

Ezért 50 példányban, magánkiadásban jelent meg  karácsonyra a „Megálmodott valóság” című, 19 verset tartalmazó kis kötetem, melynek bemutatója 2013-ban, a Magyar Kultúra Napján volt. Igen termékeny költő vagyok, így a második, „Az Isten kezét fogva – válogatott versek mindennapi érzésekről” című, szintén 50 példányban és szintén magánkiadásban napvilágot látott kötetem a 2013.évi Költészet Napjára jelent meg. Gyakran kérdezik, akik verseimet olvassák, hogy megvásárolhatók-e a kötetek? Nem. Meg nem vásárolhatók, de ajándékba kaphatók. Mert számomra a költészet egy olyan tehetsé
g, amelyet az Istentől ingyen kaptam. Azokat a gondolataimat, amelyekkel bárkinek az életét jobbá tehetem, aprópénzre nem válthatom, de szeretetre igen.

A hobbimmal és szakmámmal kapcsolatban is gyakran publikálok szak- és napilapokban. Rendszeres tudósítója vagyok a Kelet-Magyarország napilapnak, szakcikkeim az Éremtani Lapokban jelennek meg, verseim a Délibáb magazinban kapnak helyet rendszeresen. Feleségemmel társszerzőként az Iskola és Múzeum – Múzeum és Iskola című módszertani példatár egy fejezetének írói vagyunk, s kéziratban már két településtörténeti könyvem van készen.

Második verseskötetem

Hogyan és mikor kerültél kapcsolatba a Cserhát Művész Társasággal?

A Cserhát Művész Társasággal 2012-ben kerültem kapcsolatba, de elsősorban nem úgy, mint költő. Helytörténeti kutatásaim közepette kíváncsi voltam rá, hogy a településünkön született Bornemisza László festőművésznek élnek-e még hozzátartozói. Tiszadada község számára kiemelt fontosságú feladat, hogy ápolja azon szülötteinek emlékét, akik életükkel, munkásságukkal szülőfalujuk jó hírét öregbítették. Így találtam rá kedves barátomra, Bornemisza Attilára, s rajta keresztül találkozott a versek világa, kutató munkám és a községünkből elszármazott Bornemisza család.

Van- e mentorod vagy példaképed a versírásban?

Többen Dzsida Jenő verseihez hasonlítják alkotásaimat, de sokaknak jut eszébe a szókimondó, a társadalom feszültségeit megörökítő verseimről Cseh Tamás hasonló stílusa. Sok segítséget és jó kritikákat kapok íróktól, költőktől, s nem utolsósorban egy tiszadadai szobrászművész barátomtól, a különösen jó tehetséggel megáldott Boncsér Árpádtól, vagy apósomtól, Botrágyi Károly grafikusművésztől. De aki verseim első elolvasója s mentorom, az Bornemisza Attila barátom, akitől a rímfaragás első időszakától kezdve sok segítséget kaptam.

Tájház

Számodra mit jelent egy-egy vers megírása?

Lelki és szellemi megkönnyebbülést jelent számomra több irányban. Engem minden gondolat, minden látvány, minden érzés írásra késztet. Lehet, hogy egy–egy vers keletkezésével még nincs megoldódva a probléma, mégis olyan hatást kelt számomra, hogy az írás az első lépés a megoldáshoz, de legalábbis az enyhüléshez vezető úton.

Csodálatos fotókat is készítesz. Ez is egy hobbi, vagy több annál?

Szeretek fotózni. Különösen természeti képeket, naplementét, s amikor már úgy ezer fotó elkészül, azokból válogatva kiállítást rendezek. Szeretném, ha mások is láthatnák azokat a csodákat, amelyek mellett néha észrevétlenül elmegyünk, holott olyan értékek között élünk, melyekről mások csak álmodnak. S ha már a hobbinál tartunk, nagyon szeretem a numizmatikát és a filatéliát, de az ásványok és a kőzetek gyűjtése is közel áll hozzám.
Kedves Géza, köszönöm az interjút. Kívánom neked, mint pályakezdő fiatalnak és magánembernek egyaránt, hogy váljanak valóra álmaid. Ha van benned elég alázat, küzdés, kitartás, hit és hazaszeretet, nagyon sokat tudsz tenni még a közösségedért. 

Nagy L. Éva

Ifj. Kovács Géza versei:

Akkor van tavasz…

Amikor mézillat sárgállik határ szerte…
Amikor kócos felhők adnak ihletet
Amint őszült pimpók ernyős magjait viszi a szél,
S arcom előtt vitorláznak az úton, mely haza vezet.
Amikor későn tér nyugovóra a fény az égen
Hogy másokat, máshol ébresszen, reggeli fényben
Akkor van tavasz…

Áldott Szüleimnek

A krumpli, mint kocka, el lett ma vetve
Görnyedt vele anyám, s apám, de tette
S soha nem mondanák, tán egyszer se
Te gyerek, a kapát vedd hát a kezedbe

Pedig megfogadta ősszel, többet nem
Úgy marad majd a kert, műveletlen
De mit szólna akkor a falu, a szomszéd
Lustaság hírét vinné széjjel a szél

Apám, a műtött hasú nyugdíjas ember
S Anyám, kit ízülete földtől alig emel
Vetették kertemnek szélfútta porát
S fáradtan, este, még ők hoztak vacsorát

Isten! Mivel érdemeltem én ilyen szülőket?
Kikre tőlem csak szeretet, s kezükre csók szökhet
S bár a kertész hanyag, a kert bemunkálva
Köszönöm Uram, hogy nem vagyok árva

Elmélkedünk
Boncsér Árpád szobrászművész
kedves barátom tiszteletére

Ha majdan az időben önmagad keresed
Mi az, mi volt az értelme, amiért éltél
Keresed, sorolod, s választod, mi az az egy,
Amit reméltél, ami jó, s amit jól tettél

Állunk a folyosón, Árpi versekből idéz
Én állok, s hallgatok. Tanulok hallgatni
Érnek ezek a versek, te csibész!
S vállamra csap a kötettel. Jó hallani

Beszédünk sokfelé visz, gondolkodunk
Miért öröm a fal repedező sarkát nézni
Elménkben Radnóti él, s a kő a járdán
S hogy minden napot igen, meg kell élni

S már búcsúznánk, de a csibész csak olvas
Még egyet, s ismét érkeznek a gondolatok
S Árpi szerint, ha költő nem létezne, nem írna,
Emberek elvesznének az időben. Kicsik, s nagyok

Apa öregszik

Sosem hittem volna,
hogy apa is öreg lehet.
Betöltötte ötvenet, hatvanat,
adja Isten, a hetvenet.

Kemény ember az én apám,
az élet megedzette,
De ha fejem megsimítja,
mintha vajat kenegetne.

Apa már nyugdíjas,
de a legnagyobb díja
mikor fia köszönetként,
ráncos kezét megpuszilja.

E két kézzel mit
tud,
megtesz sokszor, erőn felül,
Rágondolni nem is merek:
Mi lesz, ha nem lesz?
Mi lesz majd nélküle, egyedül?

Isten, ki az égből lát,
tartsd meg e jó édesapát.

Gyermekkorban siettetnénk,
a lassan múló időt.
S most hogy rohan, mind rájövünk:
Bárcsak soká éltetné Őt

Ruci vásár

Túrja, csak túrja, mintha buja növényzetben utat keresne,
 túrja a sok nő a rongyot, teregetnek, keresgetnek.
A férfiak hada éppen, szatyorral, táskával a kézben,
 áll, arra vár, mikor végződik már a rongyos bál.

Áll, a piactéren a bál,
Ha valakinek valami jól áll, a többi már kiabál
Nézik a méretet, nézik a színt
A toporgó férjük meg csak bólint, legyint.

Ha maguknak nem találnak, egymáshoz mérik
Ha van már olyan otthon, akkor is kérik
Nyílik a pénztárca, ropog a papír
S férjük már vicsorog, mint a megszúrt fakír.

Csak a harangszó az, mely túlszárnyalja mégis
S akkor rebbenek szét, ha megdörren az ég is
A sok finom holmit férjük viszi haza
Még a boltba betér a megnyugodott ara.

Majd otthon, tükör előtt próba
Ami meg nem jó, megy a zsákba meg fiókba
Többet fel sem veszi, de meg kellett venni:
S a férfinak jobb ilyenkor csendben lenni.

2013. május 30.

Hozzászólások