Holczer József piarista atya, magyar szakos tanár, nyelvművelő, költő, irodalmár

Holczer József atyát már bemutattuk a Montázsmagazin Íróklub rovatában. A Pilinszky-díjas és Lőrincze-díjas író-nyelvművelőnek most egy Kálnoky Lászlóról írott esszéjét közöljük.

 

Kálnoky László és a nyelv

Az 1970-es évek elején Zelk Zoltán „A nyilvánosság kapui” címmel szinte fájdalmas hangú jegyzetet avagy levelet közölt az Élet és Irodalomban. Megnevezett pár, szerinte mellőzött költőtársat, és példás, őszinte ragaszkodással állt ki Kálnoky László mellett is.

Zelk egy virtuális szerzői estet vázolt föl, és óhaját ekképp summázta, hogy tudniillik mit hallana szívesen Kálnokytól: „… a Szanatóriumi elégiát, az Elveszetteket vagy az 1939 és 1945 közt írt verseit, melyekből megtudná a hallgató: élt ekkortájt Egerben egy fiatal költő, aki közéleti tisztességben és bátorságban is az elsők közé tartozott.”

Az iménti vágy nemigen valósult meg. Ráadásul Kálnoky László immár 27 éve nincs közöttünk. Most szeptember 5-én volt kerek száz esztendeje annak, hogy megszületett. Méltán kell reflektorfénybe kerülnie nem csupán szülővárosában, Egerben, de ország-, sőt magyarságszert is a világban.

És persze az iskolákban is, ahol, igaz, máig nem tananyag az ő gazdag költészete. Tudjuk, nem egy magyartanár értő módon veti össze a már említett Szanatóriumi elégiát a Tüdőgyúladásomról c. költeménnyel, amikor Csokonai költészetéhez ér a tanmenetében. Sajnos, itt most nincs módunk erről értekezni. Azt azonban – Kálnoky stílusa, nyelvisége kapcsán – mégiscsak el kell mondanunk: épp az életét végigkísérő betegségei voltak hatással az ő érzékeny intellektusára. Súlyos tüdőbaja, több bordájának csonkító eltávolítása nagyon is szerepet játszott világlátása kialakításában.

Elemzői egybehangzóan állapítják meg, hogy Kálnoky életszemléletét és ezáltal nyelvét, stílusfejlődését ez a hármasság jellemezte. A meditatív, tehát elmélkedő hang, az irónia és a szintén 1912-beli Örkény Istvánéhoz hasonlítható groteszk. Nem mellőzhető el az a tény sem, hogy egyik legjelentősebb műfordítónkká lett: elég, ha Goethe Faustját említjük és köszönjük meg néki.

Utolsó évtizedeinek nyelvi síkon említendő nagy bravúrja a Homálynoky Szaniszló-vallomások. E glossza írója – csöppet sem belemagyarázva – megkísérli e név alkotásának tettenérését. Az ön-ábrázoló verssorozat élére kifejező cím kellett még kifejezőbb alakkal. Nos, ha az általa is kedvelt latint hívjuk segítségül, akkor máris kézenfekvő a briliáns szójáték avagy névjáték: Ladislaus Kálnoky — Stanislaus Homálynoky!

De szóljon most már ő maga is a nyelvről! Egyik idézetünk mindössze egy versszak ama hosszabb költeményéből, amelynek ez a címe: Időszerűtlen vallomás (Őszi városban, háború után):

… Old magába engem is a népem,
a vére lüktet versem ütemében,
és nyelvével szólhat csupán a szám.
Sodrába vett a véghetetlen áram.
Egy hang vagyok a nagy harmóniában,
Mely megtagadhat, akkor is hazám!

Az idősödő költő aggódó, féltő hangja tanulságosan szólal meg a nyelvünk rákfenéiből c. versfüzérben. Vigyük magunkkal ösztönzőül, nyelvvédő figyelmeztetésül a Létesítmények című szonettet:

 

Létesítmény, ez a szó elriasztó,
mivel mindent e névbe csomagol
a nyelvrontó: szálloda, juhakol,
színház, templom, gyár, bánya és halastó,

mind létesítmény. Nincs már épület.
Riporter és riportalany sorolja
a sok létesítményt, mert szavatolja
szaktudását e szó, bár a fület

sérti és az egyhangúság porát
hinti szét. Ez a nagyképű s fonák
szó kultúránk visszás állapotának

cinikus tanúja. Az anyanyelvvel
ha így bánunk, késő lesz majd a bánat:
úgy járunk, ahogy megjósolta Herder.

Higgyünk benne mégis. Mindettől nem kell félnünk. Vivant sequentes: jöjjenek új és új Kálnoky Lászlók – nyelvünkben élők, nyelvmívelők, nyelvteremtők … És persze: róla, művéről, örökségéről se feledkezzünk meg: centenáriuma lecsengtével sem!

Hozzászólások