A Vizek Házai nevet viselő rendezvénysorozat alkalmával Budapest legrégebbi és legszebb fürdői és helyiségei tekinthetők meg vezetéssel egybekötött ingyenes sétákon. A programok során elmúlt korok történetei elevenednek meg, és a mindennapokban amúgy zárt helyiségek is nyitva állnak az érdeklődők  előtt.  

A történelmi fürdők a fürdőlátogatásokon kívül különböző kiállításokkal és gyógyvíz-kóstoltatással is kedveskednek a látogatóknak. A Gellért Fürdőben Udvarhelyi Zsuzsanna kortárs festőművész kiállítása tekinthető meg az  aulában, míg a Lukács Fürdőben levetítik az 1959-ben készült „Gyalog a  mennyországba” című filmet, amelynek egyes jeleneteit a fürdőben forgatták. A Kulturális Örökség Napjai alkalmából nyílik meg a Lukács Galéria is, ahol  először Klösz György halálának 100. évfordulója alkalmából a századforduló  Budapestjét bemutató fotókiállítás, Breznay Pál festőművész képei, valamint a fürdő múltját bemutató archív fotók lesznek láthatók.  

Rudas Gyógyfürdő

Gül Baba-forrás

A fürdők mellett idén a Gül Baba-forrás kapuját kifejezetten a Kulturális Örökség Napjai alkalmából tárják ki. A fürdő a Rudas fürdő mellett, a Gellérthegy lábánál található. Az itt fakadó forrásokat a legrégebben ismert budai hőforrások között tartják számon. Már a Gellérthegy lábánál létesült első  települések kialakulásában is közrejátszott a források közelsége. A  forrásvizek hasznosítása a török időkben vált általánossá, a Rudas fürdő 1566-1572 közötti felépítésével egy időben. A források vize a Gellérthegy dolomitjának repedéseiből tör fel. E forráscsoport része a Gül Baba-forrás is, melynek vize egy 2,95 m mély aknában gyűlik össze. A forrásvíz  hőmérséklete kb. 43,5 °C.

Széchenyi Gyógyfürdő

További információk a fürdők honlapján találhatók.

Szent Gellért Gyógyfürdő és Uszoda

Király Gyógyfürdő

Szent Lukács Gyógyfürdő és Uszoda

 

Király Gyógyfürdő

Rudas Gyógyfürdő

Széchenyi Gyógyfürdő és Uszoda  

A Kulturális Örökség Napjai rendezvény weboldala

(A szöveg és az első kép forrása: ÖS)

2013. szeptember 17.

Hozzászólások