Herczeg István festőművész, grafikus ötvennégy éve él és dolgozik Egerben. Grafikával, festészettel foglalkozik, de huszonhat éven keresztül tanított is, először az Egri Tanárképző Főiskolán, majd egy művészeti szakközépiskolában. Alkalmazott grafikai munkái sokfélék: könyvillusztrációk, díszoklevelek, kulturális témájú plakátok, logók, képeslapok, boroscímkék jelzik nevét. Számos település címerét is ő tervezte meg az országban.

herczeg istvan

Herczeg István (Fotó: Víg Lajos)

Herczeg István választmányi tagként három ciklusban képviselte Heves megye képző- és iparművészeit a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesületében. Zsűritagként képzőművészeti események előkészítésében, tagsági ügyek elbírálásában vett részt.

Képeivel csoportban és egyénileg állít ki országszerte és külföldön immár ötvennyolc éve. Számára az alkotás az öröm forrása, a közlési vágy belső kényszere ösztönzi munkára.

A múltról beszélgetve kiderül, hogy Borsod megyéből, Sajószentpéterről származik a művész.
A gyermekkoráról, az indulás éveiről faggatom.

Mennyire volt meghatározó tényező a családi háttér, a diákévek? Voltak-e a felmenőid között művészemberek?

Nem voltak művészek a felmenőim között, de a szüleim kitűnően rajzoltak és festettek, bár nem hivatásszerűen. Édesanyám portré rajzolásban volt profi, családtagokról, tanítványairól és barátokról készített rajzai a gyűjteményem kedves, lélekkel teli darabjai. Édesapám fiatalkori rajzfüzeteiben a rajzok, akvarellek csodás, tanulságos emlékek. Ő az alkotó tevékenységet bőséggel kiélte elképesztően precíz műszaki rajzainak készítésében; a géprajz tudójaként, egyetemi oktatóként írt, szerkesztett, rajzolt sok szakkönyvet.

herczeg istvan

EGRI LEÁNYKA – olaj, vászon (fotó: Benke Péter)

Bár korán elszakadtam a szülőfalumtól – tizennégy évesen kerültem Budapestre, a képzőművészeti gimnáziumba -, a családom szép, abszolút biztonságot adó volt, stabil, meghatározó háttérként működött az életemben. Később is, mindig, egri főiskolás éveim alatt is jó érzést adó életélményt jelentett számomra.

Rengeteget rajzoltam. Diákéveim alatt mindenhová vittem magammal a vázlatfüzetemet meg a ceruzát. Amit észrevettem és megjegyzésre érdemesnek tartottam, lerajzoltam. Aztán az élményekből sokszor akvarellek, grafikák, olajképek születtek. Jártam a múzeumokat. Ez volt a kedvenc szabadidős elfoglaltságom. Olyan sokszor vissza-visszatértem, hogy a teremőr nénik már megismertek, és ha valami miatt egy ideig nem jelentem meg, még az is felmerült bennük, hogy esetleg valami bajom lehet. Szerettem a képek és műtárgyak között töltődni, a szakmai ismereteimet így is bővíteni.

FAKRISZTUS – linóleum metszet (fotó: Herczeg-Deli Ágnes)

Elsősorban festesz, így a festmények és a képgrafikák által üzensz a képzőművészet iránt érdeklődők számára. Ám alkalmazott grafikaiddal szélesebb rétegeket is megszólítasz.

Az alkalmazott grafikai munkák igen széles rétegekhez szólnak, ez egyféle tervező munka, ahol a művészeti értéket akár felülírhatja a funkció. Egy logóval, egy címerrel a készítő szándéka, hogy az könnyen felismerhető jelként legyen használható; kép, amivel azonosítható egy dolog. A könyvillusztráció pedig a szöveghez alkalmazkodik, annak egyes szereplőit, jeleneteit ábrázolja, így segítve az olvasó képzeletét.

A képgrafika és a festmény sokkal szűkebb réteget érint. Természetesen mindig a néző felkészültségén, saját élményein, érzetein, befogadóképességén múlik, hogy mit-mennyit lát, ért; okoz-e örömöt a látvány, vagy éppen ellenérzést vált ki belőle. Serfőző Simon, Kossuth- díjas költő 2011-ben a kazincbarcikai kiállításomon így fogalmazott:

HÁROM KIRÁLYOK BETLEHEMBEN – rézkarc (fotó: Herczeg István)

„A képen többnyire együtt van a legenda és a valóság, egybeolvad a közel és távol, a föld szakadék mélye, az ég magassága. A felül- és alulnézet. A halál és az élet.” Találó mondatok a képi üzenetek közvetítésére a megnyitó közönsége felé.

Olyan, mindenki számára ismert témák, mint a természet és a hagyományos értékeink, talán könnyen érthetőek, de sok munkámmal elsősorban a közép-európai, keresztény ismeretekkel bíró embereknek szeretnék üzenni, és ha megvan a kép olvasata számukra, az mindkettőnknek öröm.

Egy másik, vissza-visszatérő témám a kő és a fény. Úgy érzem, hogy az egyik az időt szeli át, a másik a teret. Erről H. Szilasi Ágota ezt írja:

„Az egyik lebegni enged, a másik a földi valóság elmúlására figyelmeztet. S mivel mindketten egyszerre teremtődtek az energiából – legyen az isteni vagy bármiféle kozmikus energia -, valamennyi élőlény létezésének elengedhetetlen közegévé és tanújává váltak. S mindketten tanúi voltak a szellemiséggel, de egyben ostobasággal telített birtoklásvággyal is felruházott ember többévezredes tevékenykedésének itt a Földön”.

AZ IDŐ HÖMPÖLYÖG – A legutolsó akvarell, ami jelenleg az Akvarell Triennálén látható Egerben (fotó: Csernák Anna)

A rajzórák óraszámai rohamosan csökkennek a tanintézményekben. Mi a véleményed az iskolai rajzoktatásról? (Gondolok itt az általános és a középiskolákra.)

Úgy tűnik, hogy intézményesített formában egyre kisebb jelentősége van és lesz a kézügyesség fejlesztésének. Az alkotás örömének megismerése szerintem sajnos háttérbe szorul, legalábbis ezt mutatja a rajzórák alacsony száma. Ezzel együtt az esztétikai értékek felfedezésére, a műalkotások értelmezésére is túl kevés idő adatik az általános tantervekben. Pedig a látvány agyi feldolgozása és képi rögzítése révén a rajzolás, az alkotás, a környezet és a világ megismerésének és az intelligencia fejlesztésének is fontos eszköze.

A korunkra jellemző hatalmas technikai fejlődés, úgy tűnik, ezt a fajta tevékenységet szinte felszámolja, és meglehetősen személytelenné teszi. A kézzel történő alkotás élvezetét felváltja valami más, ami az utánunk következő korosztályoknak talán hasonlóan nagy élményt fog jelenteni, mint az elődöknek a „fizikai” megvalósítás, és nem lesz hiányérzetük. Én ezt sajnálom, de tudomásul veszem.

KIKÖTŐ A TISZA HOLTÁGON – olaj, farost. (fotó: Herczeg István)

Alkotásaidat a sokszínűség jellemzi. Képeid ráirányítják figyelmünket arra a világra, ahol élünk, annak szépségére, amit gyakran tönkreteszünk. A világban megélt helyzeteket, élményeket saját szűrődön át értelmezed, a keresztény kultúrkör, az ősi mítoszok elemeinek felhasználásával fogalmazod meg.

Igen, ez így igaz, és remélem, hogy sok ember számára a vizuális élménnyel együtt átjönnek az üzenetek, mi több, akár saját értelmezéseket is előidéznek a nézőben. A műalkotásnak alapjában véve ez is célja.

Korunk befogadó erre a kommunikálásra? A régi világ, a régi értékek újszerű ábrázolásának van helye mai világunkban?

Úgy tűnik, egyre kevésbé…

Műveid technikájukat tekintve rendkívül változatosak. Nevezz meg néhányat az alkalmazott technikák közül!

Elsősorban hagyományos technikákkal dolgozok, akvarellel (vízfesték) papírra, olajfestékkel vászonra, rétegelt falemezre, farostlemezre, nyomdafestékkel papírra, farostlemezre. Rézkarcot és linómetszetet, egyedi grafikákat is készítek. Néha pasztellal, grafittal és színes ceruzával is dolgozok, de régebben tűzzománccal is foglalkoztam. Aztán egy egészen meglepő területre is elkalandoztam, amikor Kopcsik Lajos, az Oscar-díjas cukrászmester arra kért, hogy különleges, cukorból készülő munkáihoz nyújtsak segítséget.

Ez tervezést, előrajzolást, festést jelentett számos cukrászremek esetében, és az egri marcipánmúzeum barokk szobájának megalkotásában érte el a csúcsot. Így aztán az alkalmazott grafikai tevékenység mellé alkalmazott cukrászati tervezés is került. Bevallom, korábban azt azért soha nem gondoltam volna, hogy grafikus- és festőművész létemre egyszer még a cukrászat rejtelmeibe is bele kell tanulnom.

KŐ ÉS FÉNY – akvarell, papír (fotó: Csernák Anna)

Úgy tudom, házak felújításán is dolgoztál. Ebből arra következtetek, hogy szereted a kihívásokat. Mely épületekre kell gondolnunk? Milyen feladatok elé állítja a művészt egy ilyen munka?

Nem szeretem az ilyen kihívásokat, de a saját házunkon rengeteget dolgoztam, merthogy kevés volt az anyagi „tehetségünk” ahhoz, hogy mindig másokat bízzunk meg az adott teendőkkel. Voltam már ács, kőműves, szobafestő, asztalos, de segédmunkás is. Én az ilyen munkákban is alapvetőnek tartom az alaposságot és gondosságot, de elegendő rutin hiányában, no meg az igényeim miatt nem is vagyok olyan gyors és hatékony, mint a mesteremberek.

Neves művészeti egyesületek tagjaként tevékenykedsz…

Fontos, hogy az ember az övéhez hasonló területeken dolgozó szakemberek csoportjához is tartozzon. A találkozások, a szakmai beszélgetések alkotótelepeken, a közös kiállítások értékes lehetőségeket nyújtanak arra, hogy egymást jobban megismerjük.

ÉGBOLT ALÁTÁMASZTÓ VILÁGFA VIRÁGÁT ŐRZŐ SÁRKÁNYOK – olajgrafika, papír (fotó: Csernák Anna)

Az ember, a művész számára fontos az elismerés, hiszen az is egyfajta visszajelzés, a megbecsülés jele. Számtalan díjjal ismerték el munkásságod. Melyek ezek a kitüntetések? Melyikre vagy a legbüszkébb?

Részesültem szakmai elismerésekben, a munkám bármilyen méltányolása örömet okozott akár művészeti, akár oktatói tevékenységért nyertem el megbecsülést. Azonban ezek soha nem befolyásolták a tevékenységemet. A visszajelzés ilyen formája fontos, tanulságos, átgondolásra érdemes, de nem szabad, hogy az érvényesülés irányába vigye a művészt ahelyett, hogy egyéni világához, látásmódjához ragaszkodna, és saját eszközeivel élne, az általa leghelyesebbnek tartott úton haladna.

Min dolgozol napjainkban? Oszd meg kérlek az olvasókkal jövőbeli terveid!

A 3274 tervemből sikerült „lealkudnom” valamennyit, most 2623-nál tartok. Ebből már valószínűleg nem sokat fogok megvalósítani, több ok miatt: az öncélú alkotást nem tartom értelmes tevékenységnek. Nekem fontos, örömteli, élvezetes a munka, de a raktárra termelésnek nem látom értelmét. Úgy vélem, ha nem kerülnek az emberek szeme elé a képek, bármilyen közösségi térbe –lakás, intézmény, hivatal stb.- lassítani kell.

Ha megkeresnek, szívesen tartok szakmai bemutatókat, elmegyek alkotótáborokba, szervezek-rendezek kiállításokat, megnyitok egyéni és csoportos kiállításokat. A jövőben is örömmel folytatom az ilyen tevékenységeket, ha lehetőség lesz rá (pl. ha pandémia vagy más nem akadályoz).

NAPVIRÁG – olaj, farost. (fotó: Csernák Anna)

A Montázsmagazin és a magam nevében köszönöm az interjút. Kívánom az alkotás örömét, hogy terveid váljanak valóra. Örvendeztess meg mindannyiunkat a legenda és a valóság, a határtalan képzelet élményével.

 

Orosz Margit

A szerző előző cikke magazinunkban

 

Hozzászólások