Nevem Györgyi Csaba. Végzettségem szerint hittan-történelem szakos tanár vagyok, de jelenleg levéltárosként dolgozom.
Általános iskolás korom óta írogatok, elsősorban novellákat, s nagyon ritkán verseket. A haiku versforma, stílus és életérzés áll hozzám a legközelebb.
Fontos számomra, hogy kifejezzem a gondolataimat mások felé, de legtöbbször nem ezért írok, hanem mert „muszáj”: ha nem írnám ki magamból, talán fel is robbannék egy-egy élmény vagy hangulat nyomása alatt, s ez ugyebár nagyon csúnya látvány lenne, arról nem is beszélve, hogy egy csapásra szalonképtelenné válnék még az abszurditásra talán fogékonyabb, alternatív kulturális körökben is.
Az írás mellett a grafika is nagyon érdekel. A szabadidőmben szívesen rajzolgatok. Előfordult már az is, hogy logót terveztem.
Aki szeretne jobban megismerni, kérem, látogassa meg a honlapomat:
https://gyorgyicsaba.hu/

Ők

Mikrotereink zsongásában születtek.
Majdnem ott élnek, ahol mi.
Pillanataink között, a fúgák légterében játszadoznak parázs erekkel.
Sokan vannak.
Szeretnének tőlünk énekelni tanulni.
Vigyázz, hová lépsz, ha eltévedtél.

Tavaly ilyenkor

Hajnalban találkozhatsz velük.
Mindig hajnalban.
Valahogy a fények mögé állanak.
Színek alá. Vér alá.
Végül semmi más nem marad meg,
Csak álmod bennem.

2009. V. 22.

Verébraj rebben.
Hanyatt fekszem és nézem.
Úgyis leszállnak.

Esőt hoz az éj.
Nem tudom elmondani.
Érzem illatát.

Lassan elalszom.
Álmok laknak a dombon.
Arra indulok.

Alma a földön.
Valaki arra sétál.
Alma a kézben.

millenium.hu

Meleg este, meleg estében fények a horizont alig látható vonalán. Csendes zajok, illemtudó illatok mosolyognak egy falu nélküli falu sok-sok szagán. Valami nagyon zsong mögöttem, egy fa botlik balra-előre.
Besötétedett megint. Lassan. Semmi sem tud a számokról. Nem akar megfürödni az este az este képében.
Be megkongatnék most egy tőlem távoli harangot.
Be rínék, be nevetnék teli szájjal, szívvel, szemmel. Térdig ér valami végtelenbe nyújtózkodó késő nyári késő este. Szél fúj, fel a hegyekbe. Álmokat a hajamból, fel, a még nem estébe. Fel, simogatni, fel, ölelgetni, fel, meghalni, nagy-nagy szeretettel, gyöngédséggel, türelemmel.
Öreg-borba-fulladóst játszik két, fogatlan, elaggott kéz, festett szemű kezek. Magáról beszél a kút mellett a diófa. A sötétben. Ráadásul már régen ki is vágták. Mégis ott áll.
Engem is kivágtak.
Ikea fotelban ülök a magyar alföld közepén és ropit eszek lecsóval.

Hozzászólások