Hát meddig még tovább,
Hát merre még, Uram?
Ötven felett a vén Idő
Suhan,
A Jövő kamaszlányként andalog,
S kikacagnak
Az ifjú hajnalok.
(Pete László)

Kedves Judit, kérlek, mutatkozz be az olvasóknak! Először mesélj a szüleidről és gyermekkori emlékeidről!

Budapesten születtem. Édesanyám gyógyszerészasszisztens, Édesapám villanyszerelő volt. 14 éves koromig Pasaréten éltünk. Imádott Nagymamám óvó kezei alatt szépen növekedtem. Mivel nem volt testvérem, nagyon hamar az olvasás lett a legjobb barátom. Faltam a könyveket, ami csak a kezembe akadt. Szerencsére a család nem tiltotta, így kedvemre barangolhattam az irodalom világában.

Általános iskolai tanulmányaimat a pasaréti úti iskolában végzetem. Remek tanáraink voltak. Ma is a legnagyobb szeretettel emlékszem rájuk. Az első „nagy művem” negyedik osztályban született. Olyan jól sikerült egy dolgozatom, hogy még a felső tagozat folyosóján is kitették a faliújságra. Nagyon büszke voltam! Felső tagozatban kiváló tanárnőnk, Kovács Judit egy életre megszerettette velünk az irodalmat. Hálás köszönet neki érte! Mint ahogy gimnáziumi irodalom tanárnőmnek, dr. Südi Jánosnénak is.

Mi a polgári foglalkozásod, milyen szakmát tanultál?

A budapesti Petőfi Sándor Gimnáziumban érettségiztem német szakon. Utána az ELTE népművelés-magyar szakára jelentkeztem. Néhány pont híján nem sikerült. Lehetett volna fellebbezni, de győzött a szerelem, és én inkább a korai házasságot választottam. Sok kisebb-nagyobb tanfolyam után az életem úgy hozta, hogy könyvelő lett belőlem. Elvégeztem a szükséges iskolákat, és leszázalékolásomig ebben a munkakörben dolgoztam különböző beosztásokban.

Mikor ízlelted meg a versírás ízét? Mi hajtott a költészet ösvényére?

Kamaszként sokszor voltam magányos, és olyankor szívesen leültem és írtam. Néha naplószerűen, máskor meg kitaláltam különféle történeteket. Kezdetben inkább csak prózával próbálkoztam. Később a gimnáziumi évek meghozták a kedvet a versíráshoz is. Német tagozatosként fordítottunk több német verset, pl. Goethe, Schiller verseit is. Mai napig is kedvenceim közé tartoznak. Tulajdonképpen mindig írogattam valamit, de az igazi áttörés Édesanyám – mai napig – feldolgozhatatlan betegsége volt. Alzheimer kóros lett. Ápoltam, és naponta láttam, ahogy az én szép, okos Anyám napról napra leépül, gyermekké válik. Furcsa dolog, de halála után hosszú éveknek kellett még eltelniük ahhoz, hogy tudjak verset írni róla.  

Kik a kedvenc költőid, íróid? Mért pont őket szereted, mivel tudnak ők számodra többet nyújtani, mint mások?

A legkedvesebb, aki legelőször megríkatott versével, József Attila volt. Kamaszként olvasva a Kései sirató című verse olyan döbbenetes hatással volt rám, hogy ma is beleborzongok. Én is rajongva szerettem Anyámat, és nagyon át tudtam érezni a költő fájdalmát. Radnóti Miklós volt a másik, akinek versei felkavartak. A Nem tudhatom, aztán a haláltáborról szóló s onnan hazavágyó versek, a posztumusz Bori notesz rémségei már kiskamaszként is megráztak. Azt hiszem nincsen olyan versük, amit akkor ne olvastam volna el.

Faltam a regényeket is. Elsősorban a francia irodalom kiválóságait. Különösen Jean Paul Sartre regényeit és Simone de Beauvoirt, Mériméet, Vercorst, Camust, stb. Kiemelkedő kedvencem volt még Thomas Mann, Jack Kerouac, Tom Wolfe. Persze sokakat fel tudnék sorolni még, mert az irodalomban is, akár a zenében „mindenevő” vagyok. Hangulatomtól függően nyúlok a könyvespolcra és veszem le a könyveket. Szomorúság ellen Gerald Durrell vagy Fekete István javallott nálam.

Meddig írtál az asztalfiának? Mikor és hol publikáltad első írásaidat? Manapság hol találják meg verseidet az olvasók?

Gyakorlatilag csak 2011-ben merészeltem beküldeni az első versemet a Poet.hu-ra. Eléggé befelé forduló vagyok, féltem megnyitni a belső világomat idegenek előtt. Akkor volt egy olyan pont az életemben, amikor úgy éreztem, ha „nem mondhatom el senkinek, elmondom hát mindenkinek”. A verseimet elsősorban a Poet-on, néhány antológiában, no meg jó pár blogban lehet fellelni.

Mit jelent számodra az írás?

Hogy mit jelent? Megnyugvást. Körülvesznek a szavak, és én szabadon elveszek belőlük. Rímeket keresek hozzájuk. Formába öntöm. Remek játék… szinte már szerelem….

Depresszióim 3

Elhagyott a tél, s becsapott a hó is.
Eső csak szemerkél, szinte szabódik.
Árnyékom megnyúlva koslat mögöttem.
Nyugtalan éjek, s álmaim törötten,
izzadva vergődnek lucskos lepedőn,
szellemalakként, rég unott szeretőn.
Kondul a harang, az éj zongorája.
Fekete csendek örökös komája…
Neszkávés hajnal kukazajos fénye,
döglégyként száll a reggeli edényre.
Porcukros tálra pontpontvesszőt írok,
körbezümmögnek rég nem titkos titkok.
Reszkető bimbó kopog az ablakon.
Dermeszti vad szél, kései fagy… hagyom.
Aranyeső sárga könnye elered.
Szeretni szeretne, de már nem lehet.
Tétova tavaszt követi izzó nyár.
Az ég-kék is fakult, ködös, halk-opál…
Árnyékom meglassult, tikkadtan ballag.
Múltjaim, immár, csak leszáradt gallyak.

Szeretnéd-e, hogy könyv formájában megjelenjenek a lelkedből kiírt sorok?

Néhány antológiában van pár versem. De hála az internetnek, így is sok emberhez eljutnak, kapok szép visszajelzéseket, és ez nekem elég.

Tagja vagy-e valamelyik művészeti vagy irodalmi társaságnak?

Nem, nem vagyok.

Milyen kulturális élet folyik lakóhelyeden, Gödöllőn? Vajon tudják rólad, hogy van egy tollforgatójuk a személyedben?

Gödöllő nemcsak a csodálatos parkjairól, a történelméről, a művésztelepéről híres, hanem pezsgő kulturális életéről is, amivel nem sok város büszkélkedhet. Hangversenyek, kiállítások, színházi előadások teszik színessé az itteni életet. Bár Budán születtem, már nem mennék vissza, mert Gödöllő lett az igazi otthonom. Nem sokan tudnak Gödöllőn arról, hogy én írok. Férjemmel visszavonultan, csendben élünk. Lányaink, unokáink a gyakori társaságunk. Hogy el ne felejtsem! Van egy kisebb állatkertnyi állatseregletünk!!! Ők is sok örömet okoznak nekünk.

Gödöllő – Tardy Tamás felvétele

Irodalmi munkásságodért kaptál-e már valamilyen elismerést?

Legutóbb a Miskolcon meghirdetett Panelvirág pályázaton lett győztes a Lakótelep című versem.

Lakótelep

Apró tálcákon napernyő,
Színes széken szivacs terül.
Egyformán fakó, s esendő,
Rá vakolatmorzsa kerül.

Egymás felett, pont kimérve.
Pókhálót sző rá a közöny.
Régmúlt éveket idézve,
Jó napot elvtársat köszön.

Megcsillannak a napfényben
Megkopott, régi ablakok.
Túloldali, alsó részen
Egy vakult tükör felragyog.

Lépcsőházban kókadt virág,
S eldobott csikkek garmada.
Kint lebeg egy másik világ
bankószagú sugallata.

Egyformák a házak, s álmok.
Nem hiszik, hogy más is lehet.
Létük panelba zárt zálog.
Eltévedtek az istenek…

Célok, vágyak nélkül mit sem ér az élet. Mi az, amit még el szeretnél érni az életedben?

Szeretnék még sok olyan verset írni, ami tetszik az embereknek, és szeretném látni, amint az unokák felnőnek… Ennyi engem boldoggá is tenne!

A magam és a szerkesztőségünk nevében kívánok neked nagyon jó egészséget, töretlen alkotókedvet. Kívánom, hogy minden álmod váljon valóra. Annyi ihlet szálljon feléd, mint cseresznyefán a virág, és abból mind-mind termés legyen. Köszönöm a beszélgetést!

Nagy L. Éva

Szerkesztette: Weninger Endréné Erzsébet

2014. augusztus 13.

Szegő Judit:

Anyám utolsó napjai

Naponta, ha tízszer láttál, tízszer örültél nekem.
Nem gondolkodtál már elmúlt emlékeken.
Szobád békéjéből elindulva retikülöd vetted.
“Hazamegyek!” – mondtad, s kezed búcsúra emelted.

Idegesen leültettelek, s eltettem kabátod.
“Anyu, hát itthon vagy, nem látod?”
“Persze!” – mondta a mosoly kísérte felelet.
Dúlt agyad nem talált már sehol sem helyet.

Nem volt már kérdésemre normális válasz.
Hogy gyűlöltem a tótágast álló könyvet nálad!
Arcod megmaradt olyannak, mint volt egykor.
Ránctalan bőrt, de bomlott agyat hagyott a kor.

Kényeztettelek, de megbocsájtani nem tudtam.
Remegő kezekkel, feszült idegekkel és feldúltan
tettettem a mosolyt, és álltam egy nő mellett,
aki idegen volt, de nekem az anyám kellett!

Tavasz tombolt, napfénytől izzott a táj.
Már feküdtél, s testembe feszült a fáj,
a nyűg, aki lettél, és kit mégis féltőn óvtam…
De mindig kerestem, az én anyám hol van?!

Rád néztem, tudtam. Nem kellett tapintott ütőér.
Lágy szellővel behatolt szobádba a külső tér
és kisöpörte apró lelkedet a lebbenő függönyön át…
Te egy testet veszítettél akkor, én meg egy anyát!
***

Nőnap az utcán

Fagyos széllel játszik március-hó pelyhe.
Szépségem volt egykor szőke hajam selyme.
Piros szoknyám lengőn színezte a falut
Legényszem – rég volt – rajtam is kacsintva fut.

Volt szép fehér ruhám, meg koszorús lányok.
Volt derék férjem, és állt egy szép kis ház ott.
Volt egy gyermekem is, ha nem is sokáig
Lázával nem értem vele a kórházig…

Derék férjem innentől már csak kocsmázott.
Hajnal is megpirkadt mire hazalátott.
Lassan eltűnt minden, ház, kismalac, tehén.
Ő faágon lógott, virág nő sírhelyén…

Fényes nagyváros szennye betemetett.
Soha nem feledtem régi életemet.
Testemet, mely most is szép, ismerik sokan.
Kapualjakban alszom, bortól boldogan.

Rongyosan, fázva megyek, nem nézve órát.
Pajkos szél sárban kerget egy letört rózsát.
Férfikézben virág, Nőnapot jelenti.
Istenem, mily régen nem gondolt rám senki!

Felveszem a virágot s ruhámba törlöm
Magányunk egy a sárban és egy a földön.
Lecsorog a könny arcomon. De fáj a szív!
Fáj, s ha fáj, akkor tán egy szebb tavaszra hív.

Én is nő vagyok, vágyó, álmokkal teli! …
Egy férfi rózsát hoz, s a kezembe teszi.
“Hiszen még fiatal, szebb napokat kedves!”
Könnyemtől alig látom azt, mikor elmegy.
****

Te csak aludj, én álmodom

Burkol a kert csillagfénye.
Társaságom egy kis tücsök.
Rád gondolok, itt vagy végre,
S még elmélázva kint ülök,

Eszembe jut régi énünk.
Vad, szikrázó fény, lángcsóva.
Régi létünk, végig éltünk.
Hittük, nem száll e vágy tova.

Egy kis tücsök, s én kint ülök.
Te, ott bent, mélyen alszol már.
Nem érzem a régi dühöt.
Szerelmed örök rabszolgám.

Ifjúságunk, éltes társunk,
Hűséges, velem tart megint.
Kéz a kézben rég nem járunk.
Őszül a bók is, csak legyint.

Kötelékünk utolsó start.
Hűlő csókod még számolom.
Nem riaszt már a túlsó part.
Te csak aludj, én álmodom!
****

Szent Iván éj

Álmomból csábítom, tűz éget!
Táncoló valóságfüzérek
gyöngyeit hajamba fonom.

Nyárillatú szelet megkérem,
szikrát szórjon fekete égen.
Dúdolja el a tűz dalát.

Füstöljön illatos füveket.
Járjon át szerelmi üzenet.
Páfránycsoda virágozzon!

Értsem, mit állatok beszélnek!
Mágikus fuvallat, úgy kérlek,
mély álom most el ne érjen!

Lássam őt sötét éjszakában.
Fénylő nappalok víg szakában.
Örökre vele, csak vele!

Megfogom kezét, tüzet ugrunk!
Izzó zsarátnok sorsunk, múltunk.
Tüzét álmomból csábítom!
****

Hozzászólások