Bélaváron megtapasztalhattam a „Titó láncos kutya” időszakát, a határsávot; a kultúrházban a nagygyűléseket; a templomba járást; az osztott tanítású iskolát és a néptanítók szorgalmát, igyekezetét, hogy többre vigyük, mint a szüleink. Hallottunk az 1956-os forradalom Budapestről érkező rémisztő híreiről, átéltük az úttörőmozgalmat, a majálisokat és a kirándulásokat; az erdők titkait, szépségét és sokszínű világát; a falusi élet nyugalmát; a Dráva fenséges halk suhogását. Ekkor sok dologra jöttem rá, amit megfogalmaztam az 1989-ben megjelent „Fény és árnyék” című kötetemben.

A nagykanizsai „Thúry György” közgazdasági technikumban az érettségi bizonyítvány és vele a „képesített könyvelő, tervező és statisztikus” oklevél megszerzése után Budapesten a Kereskedelmi és Vendéglátóipari Főiskolát végeztem el.

A kollégiumi, a főiskolai, a katonaságbeli és a zalakomári tartózkodásom alatt sok tapasztalatot, barátot szereztem, sok közösséget (ifjúsági klubot, humoristák klubját, irodalmi színpadot) is vezettem. Aztán következett Zalaegerszeg. 1975-ben Budapestre kerültem. Országos ének, versmondó, rajz és irodalmi pályázatokat, találkozókat, sportversenyeket szerveztem. Videó filmet és oktatási kézikönyveket készítettem, DIÁKSZÖVI címmel 5 éven át újságot szerkesztettem. Mindezek hátterét a „DIÁKSZÖVI Alapítvány” megalakításával és működtetésével teremtettem meg.

1995-ben erkölcsi megfontolásból elbúcsúztam e tevékenységtől és 12 évig biztosítási üzletkötő voltam. 2007 óta, immár 6 éve vagyok nyugdíjas, így több időm jut az irodalmi, művészeti tevékenységem kibontakoztatására.

Hogyan lett a szerelmed az irodalom? Kik segítették az irodalmi pályafutásodat? Milyen irodalomszervezői, szerkesztői tevékenységet végeztél?

Gyermekkoromban örülni tudtam a természet, az élet szépségeinek, szóval örültem az egész világ csodáinak! Egy-egy hangulatomban gondolatfoszlányok, dalok zsongtak bennem, érzelmek viharzottak lelkemben, de nem tudtam kiszabadítani őket! Olvasni kezdtem, hogy megtudja, miként is lehet ezeket az érzelmeket megfogalmazni. Persze, hogy Petőfi Sándor volt az első költő, akit megszerettem.

Később megszerettem Ady Endrét, József Attilát, Radnóti Miklóst, Weöres Sándort. Láttam, hogy miként és milyen formába öntik szavakba, verssorokba, strófákba és a teljes versbe az érzelmeiket. Kezdtem megismerni a versformákat, a verstani kifejezéseket. A kollégiumban énekkaros lettem, és itt láthattam, hogy a szavakat és érzelmeket miként is lehet kifejezni a zene, az ének, a muzsika segítségével is.

És megtörtént a csoda! 1962 tavaszán, a Költészet Napján részt vehettem egy ünnepi esten, ahol Weöres Sándor volt a vendég. Erről az 1991-ben megjelent „Száll a pitypang, mint a szellő” című gyermekverses kötetem előszavában a következőket írtam:

„Tán 15 éves lehettem, amikor izgatottan vártam, hogy életemben először találkozzam költővel. Mindez Nagykanizsán történt, hogy találkozhattam Weöres Sándorral. E találkozás örök érvényű nyomot hagyott lelkemben. Láthattam: a költő nem valami misztikus lény, akit sokszor oly magasra emeltek, hogy alig lehetett látni az embert. A költőnek is két szeme van, ám ezzel többet lát, mint más halandó, mivel az érzékeny lélek megsokszorozza a látását és finoman érzékeli az őt körülvevő világ minden apró rezdülését. Még most is elevenen él bennem a kép, fülemben cseng a szó, miként mondta, énekelte verseit Weöres Sándor. Szólt a szavak, a hangok csodálatos zengéséről. Szólt arról, hogy a vers először a lélekben bizsereg, zenél, aztán szavakba öltöztetve értelmes-érző gondolatokká válik.”

1962. június 18-án Napszakok címmel egy verskoszorút kezdtem el. Mivel franciául tanultam, így a verseimnek francia és magyar címet is adtam, hogy gyakorolhassam a nyelvet. Mészáros Ferenc tanár úr, és Licskay József osztályfőnököm, magyar és francia tanárom kísérte figyelemmel költői botladozásaimat és erőteljesebb lépéseimet. Siker volt, hogy a keszthelyi Helikonon, mint diákköltő aranyérmet nyertem versemmel. Segítette munkámat Pék Pál költő is Nagykanizsán a Művészetkedvelők Körében, ahova diákkoromban jártam.

Budapestre kerültem a főiskolára. Ekkor sokat írtam. Aztán a zalakomári években a Zalai Hírlap sok versemet közölte. Itt irodalmi színpadot vezettem, sok irodalmi oratóriumot írtam, amit a katonaságom ideje alatt is folytattam. A leszerelés után annak örültem a legjobban, amikor az Ifjúsági Magazinban olvashattam versemet 1970 decemberében.

Amikor Budapestre kerültem, akkor különféle irodalmi köröknek, egyesületeknek lettem a tagja, ahol a költői esteken láthattam a kortársakat, és azt, hogy ki miként is alkot. A jó dolgokat magamba szívtam, de azt is megjegyeztem, hogy mit nem szabad és felesleges tennem. A Művészetbarátok Egyesületében és a Krúdy Gyula Irodalmi Körben sokat tanultam és sok barátot szereztem. Találkozhattam országosan elismert költőkkel, írókkal, irodalomtörténészekkel is. Számomra élmény volt Baranyi Ferenccel, Czine Mihállyal, Fodor Andrással, Kopré Józseffel, Lator Lászlóval, Tüskés Tiborral vagy Barcs Jánossal, Csillag Tiborral, Madár Jánossal, Kanizsa Józseffel, Tárkányi Imrével való találkozásom, akik mind szerkesztették, vagy lektorálták könyveimet és segítették költői egyéniségem kialakítását.

A Művészetbarátok Egyesületében és a Krúdy Gyula Irodalmi Körben folytattam irodalomszervezői tevékenységemet is. Sok tagtársnak, kortársnak szerkesztettem és vezettem le irodalmi estjét, többek között: Antalfy Istvánnak, Baranyi Ferencnek, Cecei-Horváth Tibornak, Czédli Józsefnek, Dénes Gézának, Faludy Györgynek, Györgypál Katalinnak, Kanizsa Józsefnek, Kende Sándornak, Keres Emilnek, Kő-Szabó Imrének, Lator Lászlónak, Lengyel Gézának, Lukács Ottónak, Matics Pálnak, Michel Cahournak, Regényi Ildikónak, Riersch Zoltánnak, Stancsics Erzsébetnek, Szántai Sándornak, Szénási Sándor Istvánnak.

Örömmel tölt el, hogy Keres Emil, Pécsi Ildikó és Sellei Zoltán több
alkalommal is elmondották verseimet. Az pedig örök élmény számomra, hogy olyan ismert írókkal, költőkkel szerepelhettem író-olvasó találkozókon, vagy ünnepi könyvheti rendezvényeken, mint pl.: Baranyi Ferenc, Czine Mihály, Fecske Csaba, Fodor András, Jókai Anna, Köteles Pál, Ratkó József, Sánta Ferenc, Serfőző Simon.

Az ember boldog, ha segítheti a pályáján induló, vagy ismert személyek könyveinek a világra jöttét. Az elmúlt években bábáskodásommal jöhetett létre Cecei-Horváth Tibor, Baktai Faragó József, D. Bencze Erzsébet, Dénes Géza, Honvári Erzsébet, Kanizsa József, Keres Emil, Körtvélyessy Magda, Lukács Ottó, Mészáros Ferenc, Riersch Zoltán, Vántsa Zoltán könyve.

PROFÁN IMÁDSÁG

Mi Atyánk!
Ki vagy a béke szigetén: a Mennyekben,
s Mi vagyunk itt e zaklatott Földön.
Mikor jön el a Mi országunk?
Mikor jön el a Te bölcs akaratod: –
békességben, csöndes megnyugvásban
éljünk itt, az öreg sárgolyónkon
és indulatoktól feszülő kicsi hazánkban?
Védj meg minket a kísértéstől,
hogy hibáinkat mindig másokénak hazudjuk!
Szabadíts meg a gonosztól:
mások alattomos üldöztetéseitől,
miként atyáink tették, gondolván azt,
hogy igazságosan cselekedtek!
Add meg a mindennapi kenyerünket!
Ne kelljen emberi mivoltunkban megalázva
munka és segély után esengeni!
Add, hogy ne kelljen utolsó menedékként
– gyermekeink és feleségünk elől –
szánalmas elesettként halálba menekülni!

OLYKOR KELL EGY KIS CSÖND

Olykor kell egy kis csönd,
mikor csak szíved
dobbanását hallgatod,
s nem érdekel a világ,
száguldasz az erek
sikamlós alagútjaiban,
leszállva önmagad
rejtett mélységeibe.
Olykor kell egy kis csönd,
hogy megismerjed lényed
kiismerhetetlen mozgatórugóit
és a titkot:
miért vagy az, aki vagy
s nem másmilyen? –
Ám a válasz csak a csönd…
Olykor kell egy kis csönd,
hogy átérezd emberi nagyságodat
és a társas magány esendőségét.
Igen, kell egy kis csönd,
a csönd magánya, a magány csöndje,
mikor nem zúzzák agyadat
a mindennapi gondok…
csak a szíved dobbanását hallgatod.

Nagy L. Éva

Hozzászólások