“Valahányszor valaki jót cselekszik ezen a világon: egy (…) pillangó száll föl a levegőbe, s viszi a hírt a Jóistennek.” (Wass Albert)

A közel nyolcvan esztendős Viola véletlenül tévedt a Montázsmagazin Íróklub oldalára, és meglepődve talált rá több kedves ismerősével készült interjúnkra. Kérte a szerkesztőségünket, hogy készítsünk vele is egy riportot. Íme: hallgassuk meg Viola eddigi életútját, amelyben elmondja, hogy mennyi-mennyi külső tényező határozta meg ezt a nyolc évtizedet.

Bemutatkozásul:
15 évesen gyári munkás, mellette művészeti tanulás,
Majd színházak, s külföldi színpadok, száguldó karrier és itt vagyok!
Gyereknevelés, iskoláztatás, a csillogó színpadról leszállás,
Folyton tanulás, lettem titkárnő, és még mindig előttem a jövő!
Nyugdíjasként újra nagy színpadon, siker hátán száguldom és hagyom,
Mind e mellett magam ellátása, dús kertem, s házam, karbantartása.
Gondolatok, mint tündérek jöttek, egyre jobban megtermékenyültek,
Születtek könyvek, még el sem hiszem, hova fut velem Életszekerem?

Nehéz, nem várt terhességből megszülettem egy Tisza-parti kis faluban, Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében, Révaranyoson (a mai neve: Aranyosapáti) 1934. december 20-án. Szegények voltunk, Pestre költöztünk a jobb megélhetés reményében. Rákoskeresztúron telepedtünk le, itt megszületett a nálam 6 és fél évvel fiatalabb húgom.

A rózsa lelke című balett Mohay Lászlóval a Miskolci Nemzeti Színházban (1957. április 18.)

Tudom, hogy tizenöt éves korod óta dolgozol. Kérlek, mondj erről is valamit. Bizonyára a munka mellett tanultál.

1945-ben apánk meghalt. Keserves időszak következett. Anyánk beteges volt, én a nyolc általános befejezése után a Ruggyantagyárba mentem dolgozni segédmunkásnak 15 évesen. Közben felvettek az Állami Balettintézet esti tagozatára, és az öröm, hogy táncolhatok, minden rosszat feledtetett velem. Ezzel egy időben húgomat elvittem az Artistaképző Akadémiára, őt is felvették, így mindketten tanulhattunk.

Észrevették a gyárban a szép írásomat, és beosztottak irodai munkára. Nem tartott sokáig, mert az ORFK-ba /Országos Rendőr Főkapitányság/ kerestek szépen író fiatalokat az akkor kezdődő személyigazolványok kitöltésére, és én jelentkeztem azzal a titkos reménnyel, hogy onnan esetleg bekerülhetek a BM Művészegyüttesbe. Szerettem az igazolványokat kitölteni, jártunk gyárakba, aztán elmentem felvételizni az együttesbe, és csodák csodája, felvettek. Ekkortól kezdve már a táncomért kaptam a fizetésemet. Próbákkal és fellépésekkel teltek a napok. Sajnos, hamarosan jött a racionalizálás és engem is elbocsátottak. Kétségbeestem, de pár hónap várakozás után táviratot kaptam a Fészekből, hogy menjek be munkaügyben.

A magyar csárdás külföldön

Így indult a táncos karriered? Hol és merre kaptál állást?

Ekkor kaptam szerződést a Miskolci Nemzeti Színházba, mint táncosnő. 19 évesen útra keltem egy új élet felé, a bizonytalanságba. Szerepek és táncszerepek sokasága, állandó próbák és színpadi fellépések, csodálatos volt számomra. Közben férjez mentem, fiút szültem, albérleti szobában kínlódtunk, így a gyermeket az anyósomhoz vittük Kisújszállásra.

A II. világháborút kisgyermekként élted meg. Kérlek, lapozz vissza emlékeid között, és mesélj nekünk akkori élményeidről!

Anyánk sokat dolgozott, apánkat is helyettesítenie kellett, aki vagy katona, vagy hadifogoly volt. Megnyitotta a pici fűszerüzletét, de segítség nélkül és forgótőke hiányában csak szenvedés volt az egész, már ameddig működni engedték. A szomszéd Hompóthék benzinkutat nyitottak, annak is anyánk lett a kezelője. Gyerekként sokat tébláboltam a kút körül, így alkalmam volt találkozni Gózon Gyulával és feleségével, Berki Lilivel, akik Rákosligeten laktak. A benzinkutasság rövid ideig tartott, sajnos. Apánk meghalt 1945-ben, 42 évesen, anyánk 33, húgom 3 és fél, én pedig 10 éves voltam ekkor.

Könyvbemutatóm Dedik Jánossal a Kőbányai Írók, Költők Egyesületében

Hetenként kétszer hiányoztam az iskolából áruszállítás miatt, ebből is következtetni lehet a tanulmányi eredményemre. Anyám a kis üzletével mindenkin segített, mivel a vásárlóközönség nagy része hitelben vitte el az árut. Kilencéves koromtól már én voltam az árubeszerző, a nagy zsák lisztet vagy cukrot rásegítették a kerékpárom vázára, aztán toltam hazáig. A tejcsarnok meg a ligeti vasútállomásnál volt, több kilométerre a házunktól, innen talicskára rakott rekeszekben „szállítottam” a tejet az üzletünkbe. A trafik áruért viszont Pestre kellett mennem hetenként kétszer, ahol nekem kellett megírnom a rendelést, és a százalékot is én számítottam ki a fizetéshez. Sokáig nem volt vízvezetékünk, a sarki csapból kellett hurcolni vödrökben a vizet. Meg is tanultam spórolni, beosztani mindent.
 
Örültem, hogy dolgozni mentem, csak nagyon megterhelő volt a Balett Intézet elfoglaltságával együtt, de tettem a dolgom örömmel, és még a gyári tánccsoportnak is tagja voltam. Visszaemlékszem a május elsejei felvonulásokra, amikor a gyári csapat élén menettánccal vonultunk végig. Fentebb már említettem, hogy kerültem ki agyárból, és hogy lettem hivatásos táncos.

Sister’s Farkas: Viola és Vilma

Hogyan alakult a további életed?

Húgommal együtt külföldre mentünk dolgozni, Sister’s Farkas néven léptünk fel Nyugat-Európa országaiban. Amikor én végleg hazajöttem, egy darabig felléptünk együtt Budapesten. Később húgom oroszlánidomár lett, és folytatta az utazást, én pedig ahol tudtam, felléptem, közben tanultam egy gyors- és gépíró iskolában 2 évig. Ekkor a Moulin Rouge-ban és a Vígszínházban dolgoztam. Amikor már nem kaptam szerződést, elhelyezkedtem gépírói állásba. Itt sem voltam sokáig, titkárnő lettem először a MTESZ-ben, majd átkerültem a Művelődési Minisztériumba és végül a Mezőgazdasági Minisztériumba. Innen mentem nyugdíjba 55 éves koromban.

< p style="text-align: center;" mce_style="text-align: center;"> 

Nyugdíjba vonulásod után hogyan teltek a napjaid? Mikor írtad első versedet, és kinek mutattad meg? Biztatott-e valaki, hogy vesd papírra mindazt a sok érzést, amely majdnem hetven évig érlelődött benned?

Megláttam a Nők Lapja pályázatát NEGYVENESEK NEMZEDÉKE címmel, melyre írásommal titokban jelentkeztem, nehogy kinevessenek. Második díjas lettem, s a művem megjelent a Nők Lapja 1985. március 2-i számában középen, dupla oldalon. Ez nagy örömöt jelentett, de nem folytattam az írást, nem volt időm, hisz folyamatosan valamilyen iskolába jártam a munka mellett. Soha senki nem állt mellettem, inkább gátlóim voltak.

A Moulin Rouge-ban, Budapesten

Megjelentek-e a verseid valahol? Tagja vagy-e valamelyik irodalmi vagy művészeti társaságnak?

12 éve írok és Rákoscsabán kezdtem a Bohém Asztaltársaságban. Ezzel egy időben mindenhol voltam: RIM /Rákos menti Irodalmi Társaság, KLÁRIS, Pécsi Új Hang, számos antológia és újságcikk, angyalföldi Kézfogás Együttes. Itt a szólisták mellett táncoltam. Aztán Irka-Kör, Linka Ágnes (rádiós-tévés műsorvezető) Memoriter Klubja, itt a verseimmel lépek fel. Enszsöl Ellák Irodalmi Szalon Rákoskeresztúron, Kőbányai Írók és Költők Egyesülete, itt nyolcadik éve vagyok jelen. Az internetes Holnap Magazinban 6 éve és a Napkorong Irodalmi oldalon harmadik éve jelennek meg verseim, írásaim. Tavaly nagy tisztesség ért, a Debreceni Nagycsaládosok Egyesületének a pályázatán Különdíjas lettem, melyet a Parlamentben vehettem át.

Fellépés előtt a Stefánia Palotában

Milyen könyveid születtek eddig?

MÁSODVIRÁGZÁS (Egy élet koreográfiája!) 2004.
A BOLDOG BOLDOGTALAN 2007.
MÉG A SZÍNEN VAGYOK 2009
LÉLEKVIRÁGOK 2010.
TÜNDÉRÁLOM 2011.
ÖRÖMKÖNNYEK 2012.
A HETEDIK 2013.
FÉNYEK FELÉ 2014.

Csak én …

Mit jelent számodra az írás?

Nagyon sokat, szinte az életet. Ugyanúgy, mint a tánc, az volt az első.

Milyen vágyaid, álmaid vannak még?

Nincs vágyam, se kívánságom. Úgy érzem, mindent elvégeztem. Kérem a Jó Istent, hogy tartsa meg az egészségemet, amíg munkám van.

Kedves Viola! A magam és a szerkesztőségünk nevében köszönöm, hogy megkerestél minket. Kívánok neked erőt, egészséget, töretlen alkotókedvet. A Teremtő segítsen, hogy legyen még kedved sok szép verset írni nekünk!

Köszönöm szépen. Nektek is jó egészséget és örömteli munkálkodást kívánok szeretettel:Farkas Viola


Nagy L. Éva

Szerkesztette:

Weninger Endréné Erzsébet

2014. február 11.

Véget ért…

Véget ért egykori álmom,
Hogy unokáimat várom,
Nem láthatlak Benneteket,
Nem foghatom kezeteket,
 
Messze repül a panaszom,
Fájó szívem csitítgatom,
Kérdésemet viszi a szél,
Választ reá már nem remél,
 
Ami elmúlt, vissza nem jön,
Tavasz, nyár, ősz, már elköszön,
Itt vannak a hideg napok,
És én bús, kiégett vagyok,
 
Hogy készültem, elképzeltem,
Tündérkertet építettem,
Ültettem a málnát, epret,
Télre elraktam befőttet,
 
Lehetett volna kacagás,
Vidám, pajkos fára mászás,
Kergetőzni, elbujkálni,
Majd egyszerre megtalálni,
 
Gyorsan elmúltak az évek,
Türelmetlen szép remények,
Árván, öregen vár a kert,
Az álomnak is itt, betelt.
 
Nektek írtam Dani Andi,
Linda és a kicsi Roxi,
Más irányt vett életetek,
Nem lehetek én Veletek,
 
Ez az élet, nincs mit tenni,
Igyekezni, jónak lenni
Óvjon Isten Benneteket,
Szeressetek, szeressetek!
(Budapest, 2011. január 25.)
 

Egy kis púder…
 

Egy kis púder, egy kis szín,
Egy kis álom, rózsaszín,
Hangulatból kedvező,
A nő, máris megnyerő,
 
Egy kis mosoly, egy kis bók,
Kedves szemek, csillogók,
Egy kis napfény, olvadás,
Szép tavaszi látomás.

Káprázatos Tavasz
 

Remeg a levegő,
Ébred a Természet,
Tavaszi ujjongás
Árasztja a Földet,
 
Hajnalpír tündérek,
Szorgosan dolgoznak,
Minden földi lénynek,
Ébresztőt dúdolnak,
 
Szinte látom őket,
Szállnak ágról-ágra,
Varázsszót hintenek
A rügyező fákra,
 
Gondos kezeikkel
Szivárványt festenek,
Hogy szívből örüljünk,
A szép kikeletnek,
 
Kicsiny patakokat
Nyitnak, csobogtatnak,
Csillogó fényekkel
Dúsan teleraknak,
 
Madarak éneke
Kíséri táncukat,
Lágy szellő ringatja
A csöpp virágokat,
 
Káprázatos Tavasz
Tanyázik kertemben,
Hála és szeretet
Lakozik szívemben.
(Budapest, 2011. március 21.)

Ha énnekem…
 

Ha énnekem szárnyam lenne,
Magasságba repítene,
Mint a villám, távolodnék,
Minden földit ide hagynék,
 
Vinne szárnyam egyre feljebb,
Csak e helytől minél messzebb,
Új Tavaszban megújulnék,
Égi réten virágoznék,
 
Körbe vennének állatok,
Akik szívbéli barátok,
Önfeledten szerethetnénk,
Békességben ott lehetnénk,
 
Testem visszahúz a Földre,
Itt marad
még egy időre,
De ha lejár, szabadságom
Úgy repít fel, mint az álom!
(Budapest, 2011. március 17.)


Hozzászólások