Felvetődik a kérdés, hogy mit takarnak ezek a játékos elnevezések, mert bizony ezek kozmológiai alapfogalmak. Nézzük akkor meg őket tüzetesebben. A Nagy Bumm ezek közül a legismertebb kifejezés, és az ősrobbanást nevezik így. Már maga a megnevezés is félrevezető, hiszen tudva levő, hogy az ősrobbanás nem robbanás volt a szó hétköznapi értelmében. A fizikusok egyike gúnyosan nevezte el így a neki nem tetsző elméletet. Az ősrobbanás valójában egy szingularitásnak, egy végtelen sűrűségű és szinte nulla térfogatú energia-pontnak a tágulása, mely mind a mai napig tart, s létrehozta a világegyetemet, melyben élünk.

Kezdetben nem létezett sem tér, sem idő. Ezek is az ősrobbanással születtek. A létrejövő és táguló térben és időben kezdett formálódni a világunk. A kezdetben nagyon forró és sűrű energia egyre hidegebbé és ritkábbá vált, míg végül az energiából anyag keletkezett. Ez a titokzatos anyag, mely az ősrobbanás pillanatát követően kitöltötte a teret, rögtön el is bomlott a ma ismert anyaggá és antianyaggá. Az antianyag az anyag párja, tömegük ugyanakkora, csak elektromos töltésük más. Minden anyagnak van antipárja, kivéve a fotont. Az elektroné például a pozitron. Amikor az anyag és antianyag találkozik, kölcsönösen megsemmisítik egymást, szétsugárzódnak gamma fotonná, azaz energiává. Ez történt az ősrobbanást követően. Mivel azonban a bomláskor egy kicsivel több anyag keletkezett, mint antianyag, ezért valamennyi megmaradt, s abból jöttek létre az első csillagok, galaxisok. Mi is ebből a maradékból vagyunk. A megfigyelhető univerzum 4%-a normál anyag. A többi sötét anyag (20% körül) és sötét energia (70% körül). Tehát a Nagy Bumm nem más, mint az ősrobbanás.


A Nagy Reccs röviden az ősrobbanás fordítottja. A fizikusok úgy gondolják, ha az Univerzumban elegendő anyag van, akkor egy napon a jelenleg is tartó tágulás úgy 20-30 milliárd év múlva megáll, mivel a gravitáció lassítani igyekszik a galaxisok mozgását. Ekkor a vonzás kerekedik felül. Végül minden egyetlen pontba sűrűsödik össze. Ez nem lesz más, mint egy különleges fekete lyuk. Hawking és mások úgy gondolják, hogy a Világegyetem maga is egy fekete lyukból keletkezett, sőt egyesek feltételezni vélik, hogy egy olyan fekete lyukban élünk, amely belül felhígult. Ennek oka, hogy mivel nagyon nagy tömeget képvisel, és nagy átmérővel párosul, ezért belül nem kell végtelenül sűrűnek lennie, mint azt elvárnánk egy szokványos, nagy tömegű csillag halálakor keletkezett fekete lyuk esetében.

És végül mi a Nagy Sutty? Ezzel az Univerzumnak azt az állapotát illetik, amikor a benne lévő anyag sűrűsége nem elegendő ahhoz, hogy a tágulást lelassítsa és megfordítsa, hanem a világegyetem a végtelenségig tágulni fog. Jelenlegi számításaink azt mutatják, hogy a világegyetem nem csak hogy tágul, hanem gyorsulva tágul. Ha ez az állapot tartósan fent marad, akkor végül annyira eluralkodik a tágulás, hogy a galaxishalmazok szétesnek, majd szinte elképzelhetetlenül hosszú idő után a galaxisok is, és végső soron az anyag is elbomlik. Az univerzum pedig annyira kihűl, hogy megfagy. Megáll az idő, s a tér a gyorsuló tágulástól egyszerűen szétszakad. Ez a világegyetem halála, a Nagy Sutty.


Hogy melyik fog bekövetkezni, azt a tudósok még egyelőre nem tudják biztosan megmondani. Vannak mindkét esetre kidolgozott kozmológiai és matematikai modellek. Nem tudjuk az anyag sűrűségét kellő pontossággal megmondani, ugyanis az a határérték körül mozog. Annyit mindenesetre tudunk, hogy jelenleg a világegyetem gyorsulva tágul, de hogy ez örökké tart-e, abban nem vagyunk biztosak. Elképzelhető, hogy ez csak egy átmeneti állapot. Volt már ilyen az univerzum életének korai szakaszában. Ezt inflációnak nevezték el a tudósok.

Egy azonban biztos, mégpedig az, hogy az univerzum sem él örökké, egy nap elpusztul. Ez persze emberi mértékkel mérve nagyon nagy idő. 20-30 milliárd évekről, vagy még többről van szó. Egyszer azonban eljön a világvége vagy a Nagy Reccs vagy a Nagy Sutty formájában. A Nagy Reccs esetében azonban felmerül a lehetőség, hogy a létrejövő szingularitásból egy új világegyetem szülessen. Ezt nevezik oszcilláló modellnek, amikor váltakozik a tágulás és az összehúzódás.

-Garzó László-
2014. február 12.

Hozzászólások