Régen volt már ilyen megrázó élményem egy film megtekintése során. Nehéz szavakat találni, amelyek kifejezik azokat az érzéseket, amelyek egyszerre szépek és iszonyatosak. Milyen könnyen és hamar lehet ítélkezni emberi életek és sorsok fölött, főleg ha olyan mezsgyéken járnak, amelyek undorítják és elborzasztják a mindennapok egyszerűségében élő embereket. Azonban mindenki megélheti a maga életének a mélységét, magasságát, a szenvedéseket, fájdalmakat, reményeket is.

Jó megnézni egy olyan filmet, amely bemutatja azokat a poklokat, amelyeket megjárhat egy ember, sokszor önhibáján kívül, vagy éppen tapasztalatlansága, kiszolgáltatottsága miatt, és nem minden esetben lehet elmenekülni a gonoszságtól, legfeljebb olyan cselekedettel, ami ismét egy újabb poklot nyit meg. Megkönnyeztem ezt a filmet, de annak kiváltképpen örültem, hogy a szeretet győzött még akkor is, ha valaki „csak egy idegen”. A majdnem kétórás film a fotelba „szögezi” az embert. Egyszerű, sötét tónusú képsorok peregnek előttünk, mégis szinte lélegzetvisszafojtva várjuk a cselekmény kibontakozását.

Iszonyatos női sorsot ismerünk meg, melynek nagyon kevés olyan perce volt, amely békét, örömöt adott volna. Ugyanakkor feltárul előttünk egy olyan világ, melynek rémségei döbbenetet, de az együttérzést, a megértést is kiválthatja a nézőből. Sokkoló film, de mély tanulságokat is von maga után. A film női főszereplője Kseniya Rappoport (Irena) olyan jellemábrázolást, érzékenységet, mély jellemformálást mutat be, hogy szinte ott lépünk mellette a filmkockákon. A valódi élettel találkozunk tabuk nélkül, hiszen bárkivel megeshetett – megeshet – mindaz, ami elénk tárul, hiszen jelen korunkban játszódik a film. Ajánlom mindenkinek, aki szereti a távlatokban való gondolkodást, a mély érzésekkel teli, megrázó történeteket, a női lélektan mélyének megismerését.

A történet egy korunkbeli olasz városban játszódik. “Az Ismeretlen”-t Irenanak hívják. Évekkel ezelőtt Ukrajnából érkezett Olaszországba. Életére ma is rávetül a múlt árnyéka, miközben a helyét keresi a jelenben. A két idősík szoros összefonódásából apránként egy rejtélyes, feszültségekkel teli történet bontakozik ki. Ki is valójában Irena? A lány sok hozzá hasonló társával együtt menekült el Kelet-Európából. Miután túlélte a drámai és kegyetlen utazást, gátlástalan emberek könnyű prédája lett. Kimondhatatlan kegyetlenségekben és megaláztatásokban volt része, amelyeket nem tud kitörölni az emlékezetéből. Csak egyetlen szép emléke maradt: egy melankolikus, szívbemarkoló, régi szerelem.

Az előttünk álló Irena egy sápadt és rejtélyes, ugyanakkor még mindig nagyon vonzó nő. A tragikus események ellenére a személyisége nem változott meg gyökeresen. A látszólag alázatos külső mögött ott rejlik természetes büszkesége és lázadó énje. Egy lakótömb portásának a segítségét kéri ahhoz, hogy takarítói állást szerezzen magának az épületben. A lakása ablakából eltökélten figyeli a túloldali épületet. A lépcsőházat takarítja, de a valódi célja az, hogy közel kerüljön egy ott élő családhoz. Az aranyműves Adacher családban Valéria a feleség, Donato a férj, és Tea a kislányuk. Irena mindent elkövet, hogy munkát szerezzen magának a családnál. Még a gyilkosságtól sem riad vissza. Kitartásának köszönhetően sikerül a bizalmukba férkőzni, sőt mindannyian a hatása alá kerülnek. A kislány, Tea egyre jobban kötődik Irenához. Barátságuk akkor szilárdul meg, amikor a kislány komoly krízishelyzetbe kerül. Ez az érzékeny egyensúly azonban rövid életűnek bizonyul hősnőnk életében. Irenát egyre jobban gyötrik látomásai és rémálmai, sőt a múltból felbukkan egy rémisztő figura is, aki rálel új lakóhelyén. Ő Muffa, Irena elrablója és üldözője. A férfi megjelenésével Irena újabb brutalitás, rettegés és tragédia áldozatává válik. A férfi baljós árnya lassan fényt derít arra, hogy Irena miért is akar olyan megszállottan a család része lenni. Mint amikor egy sűrű köd lassacskán fölemelkedik, felszínre kerül egy sor feltételezett és tényleges igazság.

Guiuseppe Tornatore


Fiatal kora óta érdeklődik a rendezés iránt. Tizenhat évesen már színpadon rendezi Luigi Pirandello és Eduardo De Filippo műveit. Èrettségi után egy darabig bölcsészkarra jár Palermóban, majd teljes egészében a mozinak szenteli magát. A Le minoranze etniche in Sicilia (Szicília kisebbségei) című dokumentumfilmmel mutatkozik be, amellyel díjat nyer a Salernoi fesztiválon, majd leforgatja a RAI részére a Diario di Guttuso című alkotást. 1984-ben együtt dolgozik Giuseppe Ferraraval a Cento giorni a Palermo (Száz nap Palermóban) című filmben, amelynek producere, valamint a második részének egyik forgatókönyvírója és rendezője. A mozikban A hírhedt nápolyival debütál, amiért Ezüst szalag díjat kap, mint legjobb elsőfilmes rendező. A Cinema Paradiso hozza meg a világsikert, valamint a Cannesi Filmfesztivál zsűrijének nagydíját és az Oscart. Harminc éve morál, közhelyek és tabuk nélkül olyannak ábrázolja a világot, amilyen: megalázó, döbbenetes, felemelő, állatias és gyönyörű.

A színes, magyarul beszélő, olasz-francia filmdráma 118 perces, 2006-ban készült és itt tekinthető meg.

Lakatos Ilona

2014. február 13.


Hozzászólások