„Az ember ne akadjon fenn apróságokon, ha nagy dolgok miatt vágott neki az útnak!” (Friedrich Schiller)

A zarándoklat végül 2014. augusztus 27-én kezdődött el igazán. Reggel 6 órakor keltünk. Gyors mosakodás és reggeli után a hátunkra kaptuk a hátizsákot és elindultunk a félhomályban. Nem mondhatom, hogy nem remegett a gyomrom. Volt bennem egy kis félelem, hiszen sejtettem, hogy az elkövetkező napok nem lesznek könnyűek. Olyan fizikai és lelki megterhelés elé nézek, amilyet még nem éltem át soha.

Első nap – Az indulás pillanata

– Buen Camino! (Jó utat!) Hallottam naponta számtalanszor. Ahány zarándok, vagy egyszerűen csak kiránduló, vagy helyi ember elment mellettem, vagy találkoztam valakivel utam során, mindenki így üdvözölt.
– Buen Camino! – válaszoltam örömmel.

Mire SJPDP-ből kiértünk, már egészen világos volt. Roncesvalles volt a cél, ami elvileg 25 km-re van SJPDP-től, de a hegy magassága miatt (1.450 m), ez jóval többnek, kb. 32 km-nek felelt meg. A hegytető ködbe burkolózott, és nyirkos volt a reggel. A kimosott ruháim a hátizsákomra biztosítótűzve lengedeztek nedvesen, esélyük sem volt a száradásra.

Köd, köd és köd

A Pireneusok ott magasodtak előttünk. Talán jobb is, hogy nem láttuk a hegytetőt… A Napóleon-úton indultunk el. Ezt az utat veszélyes időjárási körülmények között lezárják, de most úgy tűnt, hogy nem ítélték veszélyesnek. Amikor Napóleon csapatai Spanyolországba bevonultak, a stratégiailag legmegfelelőbb Lepoeder–hágót választották. Ezen haladtunk fölfelé. Megerőltető hegymenetbe kezdtünk, és a köd miatt – sajnos – a kilátás sem volt élvezhető. Körülbelül 10 km erős hegymenet után érkeztünk az első pihenőhöz, Orissonhoz.

Alig vártam, hogy letehessem kicsit a hátizsákomat. Nagyon nehéz volt. Nyomta a vállam, húzta a hátam. Bevártam Tamást, aki még nehezebb csomagot cipelt. Valamicskét ettünk, ittunk, amikor kezdett a napsugár átpislákolni a ködön, és láthatóvá váltak a Pireneusok hegyvonulatai. Csodálatos látvány volt!

Ködben a Pireneusok

Itt ismerkedtünk meg két magyarul beszélő hölggyel: Marthaval, aki Erdélyből származik, és 30 éve Németországban él, valamint Andreával, aki Olaszországot választotta otthonául. Kis beszélgetés és örömködés után újra útnak indultunk, hiszen messze volt még a cél, Roncesvalles.

Mivel Tamás jóval lassabban haladt, mint én, megbeszéltük, hogy nem várunk egymásra. Haladunk a saját tempónkban, és majd találkozunk a következő szálláshelynél. Így elbúcsúztam, és előre mentem. Útközben megismerkedtem egy német hölggyel, Annette-vel. Kicsit beszélgettünk, majd őt is lehagyva gyalogoltam tovább.

Egyre derűsebb lett az idő, kisütött a nap, és csodálatos volt a táj. A hegyekben rengeteg állat legelészett, főleg juhok, birkák, de találkoztam lovakkal is. Természetesen az állatok ürülékét kerülgetni kellett, és elviselni a szagot, ami a természetben való állattartással jár.

Kőrakás az út mellett és a sárga nyíl

A zarándokok, akikkel reggel együtt indultunk el – 100-nál biztosan többen voltunk – szétszóródtak. Mindenki a saját tempójában haladt. Volt, aki már Orissonnál megállt és ott töltötte az éjszakát. Én haladtam szépen, egyenletes tempóban. Frontera-fuenténél (ez egy forrás neve) átléptem a francia-spanyol határt. Alig volt egy pici jel, hogy Spanyolországba érkeztünk. (Tamás például észre sem vette.) Baszk földre érkeztem.

Körülbelül a huszadik kilométernyi fölfelé menetel után elértem az út legmagasabb pontját, 1.450 méterről tekinthettem szét. Gyönyörű volt! Rövid pihenő után újra útnak indultam. Az utat nagyon jól jelezték, sárga nyilak és fésűskagyló-jelek kísértek végig bennünket.

Elkezdődött egy nagyon meredek és nagyon köves lejtmenet. Azt mondják, ezt nevezik a megszületés szakaszának. Adódott az elnevezésből, hogy elkezdtem a saját születésemen töprengeni. Mivel soha senki nem mesélte el, hogy milyen körülmények között jöttem a világra, megpróbáltam kitalálni. Annyit mesélt édesapám, hogy amíg anyukám engem szült, ő a Szabin nők elrablása c. darabot játszotta egy amatőr színtársulattal. (Szerintem ennek köszönhetem, hogy én is a színházi világ felé kacsintgattam fiatal koromban.)

Oszlik a köd

Az elmémben mindenféle gondolatok cikáztak, nehezen tudtam kordában tartani őket. Az érzelmeim is elkezdtek csúfot űzni belőlem. Hol vidáman, de óvatosan lépkedtem lefelé, hol meg a sírás kerülgetett. Megmagyarázhatatlan volt ez az érzelmi és gondolati ingadozás. Nagyon fáradt voltam már, amikor egy farakásra lekuporodtam pihenni és inni. Itt találtam egy gazdátlan mobiltelefont. Mivel senki nem volt a környéken, magamhoz vettem és vittem a szállás felé.

Egyre gyakrabban kellett megállnom. Nagyon fájtak a lábujjaim, hiszen, ahogy előre csúsztak a bakancsban, nagyon nyomódtak. Már mindenféle módon próbáltam haladni. Oldalazva, cikk-cakkban, de sehogy sem volt jó. Nagyon oda kellett figyelni, hová lép az ember, mert egy rosszul irányított lépés végzetes lehetett volna.
Az Út mellett elhaladtam egy-két síremlék előtt. Megálltam mellettük és arra gondoltam, hogy az a szegény vándor csak idáig tudott eljutni a zarándoklata során. A legmegrázóbb egy fiatal (30 év körüli) nő fekete márvány síremléke volt… Több helyen is találtam kőrakásokat, rajtuk elhelyezett fényképekkel, emlékekkel, kavicsokkal. Ilyenkor mindig a zsebemhez nyúltam, hiszen oda volt becippzározva az én szívkavicsom. Még nem tudtam volna megválni tőle.

A fáradtságtól és a lábaim hasogatásától elgyötörve egyszercsak megpillantottam néhány házat.
-Roncesvalles! Szakadt ki belőlem a sírós-fájdalmas-örömteli kiáltás. Végre megérkeztem! Megkerestem a zarándokirodát, ahol befizettem a szállást, és leadtam a megtalált mobiltelefont. Remélem, a gazdája megkereste és örült neki…

Roncesvalles – A hálóterem

Egy régi nagy kőépületben kaptam egy ágyat. Ebben a hodályban rengeteg emeletes ágy állt kettesével egymásnak összetolva. Én a 72. sorszámot kaptam. Szerintem 150 ember aludt itt egyszerre. A patak partján, ahol véget ért a mai út, vártam Tamást. Utolsónak érkezett, fájt a térde. Szegényt jobban meggyötörte az út, mint engem.

Este megettük életünk első peregrino menüjét, ami egy háromfogásos vacsora volt, és hozzá kettőnknek egy üveg jó minőségű spanyol bor. Nagyon jólesett minden. Mosás, zuhanyozás után, 9 óra körül mindenki lefeküdt. Elcsendesedett a fáradt zarándoktömeg. Az én egyik oldalamon egy venezuelai férfi, a másikon egy koreai nő aludt. Ez még azért szokatlan volt…

Folytatjuk…

 

Gyöngyösi Szabó Katalin

 

Hozzászólások