,,Mindenik embernek a lelkében dal van
és a saját lelkét hallja minden dalban.
És akinek szép a lelkében az ének,
az hallja a mások énekét is szépnek. : “
(Babits Mihály)

A lélek titkairól, a versírás rejtelmeiről faggatom beszélgető partneremet, aki nem csak verseket ír, hanem „lélekbúvár” is. Kedves Laci, mesélj először a gyermekkorodról, a szüleidről! Azt tudom, hogy 1954-ben születtél Budapesten.

Születésnap

Édesanyám megszenvedett a három gyerekkel. Mind nagyon korán meg akartunk halni. Nővérem egy vizes hordóban, bátyám dohánymérgezésben, én meg egy rusnya tüdőfertőzésben. Sejtettük volna, mi vár ránk? Édesapámmal sehogyan sem egyeztek. Az egyik agyféltekém az egyiké, a másik a másiké. Apám, a napi valóságtól életveszélyesen elrugaszkodott, racionális, mérnökember, édesanyám – mindkét lábával a földön élő – a zene, a költészet, a művészetek művelője, élvezője. 18 évi házasságuk alatt gyakorlatilag 18 éven keresztül váltak, mire végre sikerült elszakadniuk egymástól. Nem részletezem. Ha ők nehezen szerették egymást, akkor hol és ki lehetek én? Édesanyám közösségi embereket nevelt belőlünk. Nyolc, tíz, tizenöt szomszéd gyereket etetett a ház körül, játszott, foglalkozott velünk éveken keresztül. Kis kórus, kis zsinórlabda csapat, várépítő katonai tábor. Ezek voltunk. Kutyát, nyulat, macskát, kanárit tartottunk. Hihetetlen gyönyörű virágos kertet gondozott.

Mi történt az érettségi megszerzése után, miért csak később került sor a továbbtanulásra?

A műszaki általános iskolai tanári pályát lényegében nem én választottam. Pszichológiáról ábrándoztam. De egy dyslexiás, csapni való memóriával megáldott, alkoholfüggő fiatalnak még csak esélye sem lett volna azt elvégezni. Gondoltam én. Azt a népművelés-matematika szakot, amire a felvételi kérelmemet beadtam, nem indították. Kémiát kellett tanulnom egy évig, mire elkezdtem megszerezni a technika tanári diplomámat. Mindezt másfél év érettségi képesítéssel végzett könyvtár-technikusi munka és egy félbehagyott elektronikai műszerész szakmunkásképző után.

Lacagyerek

Milyen polgári foglalkozásokat végeztél, hogyan kerültél végül is a pszichológia területére?

Elkezdtem tanítani egy budapesti iskolában. Eleinte a 10-14 éves gyerekek nem igazán fogadtak szót nekem. Aztán egyszer csak kezembe került Eric Fromm „A szeretet művészete” című könyve. Többször elolvastam. Elkezdtem a diákjaim szemébe nézni, a pillantásukat keresni. Csodálatos világ tárult elém. Attól kezdve nem a tanítványaim, hanem a barátaim voltak.

Aztán megbolondultam a számítógépekért. Informatikát tanítottam 16 éven keresztül. Persze képesítés nélkül. És oktatóprogramokat készítettem. Sokat és nagy lelkesedéssel. A pszichológia változatlanul érdekelt, de nem volt lehetőségem változtatni. Végül a súlyos gerincbetegségem vezetett el oda, hogy gyakorlatilag munkaképtelenné váltam. Ez volt életem legnagyobb ajándéka. Végre tanulhattam, önismereti csoportba kerültem egy OKJ-s kurzusban.
Az önismeret gyógyít. Nem hiszek a betegségek fizikai okaiban. Egyáltalán nem. Elégedetlen voltam magammal. 20 év meditáció egy indiai mester csoportjában és a hihetetlen távú ultramaraton futások kevésnek bizonyultak az igazi személyiségváltozáshoz. Elkezdtem éneket tanulni. Csak megjegyzem, most járunk az 57. évemnél az elbeszélésben. Világslágereket kezdtem magyarra fordítani. Ezek kapcsán elismeréseket kaptam ugyan, de anyagi támogatást nem. Így másik gyerekkori álmom, hogy hangstúdiót veszek, és abban dolgozhatok majd, nem valósulhatott meg.

Mikor kezdtél el verseket írni?

Leszámítva néhány gyermekkori, kamaszkori próbálkozást, verseket másfél éve kezdtem írni. De akkor és azóta nagyon. Úgy értem, sokat. Naponta egy, kettő biztosan előkerül valahonnan a lelkem titkos raktáraiból. Hosszú, tévelygésekkel teletűzdelt történet ez régebbi gyökerekkel. Két sorsformáló diákkori szerelem vezetett, terelgetett az irodalom felé annak idején. A saját alkotások jóval később születtek.

Az egyikről itt van egy:

Miféle álmot
(Évának, soha nem múló szeretettel)


Miféle álmot álmodtunk, költőt
Milyen jövőt, tervet emberöltőt
Attila volt a kis szobában velünk
Kályhánkban az ő tüze hevült

Hogy majd mi elégünk, ha kell
Tudtuk, másnapra sem elég a tej
A padláson, hűvös, poros térben
Bújtunk állomáson, talpfák erdejében

Ámultunk, nem hittük, elmúlunk
Örökké összetart minden, mit gondolunk
Tudtuk, mindketten más titkot őrzünk
Hittük egymást, s magunk, hogy győzünk

Ki nem mondott félelmeink útját
Egyengette bilincsbe vert rabság
Őszinteségként gyakoroltunk
Elhittük, de, jaj, csak kezdők voltunk

Aztán, mikor menni kellett, szitáló
Esőben titkolt könny, hideg cibáló
Szél szárította ránk fagy-mosolyát
Nem búcsúztunk, terveink zálogát

Szívünk alatt hordva – válás nincs
Gyűrt papírunk legnagyobb kincs
Kimondtuk a nagy szót: örökké
Ki tudja már, miért váltunk köddé
(2013. szeptember 28.)

A másikról pedig ez:

Rosszul szeretett városom

Itt éltem első szerelmeim
A Fő utca meséli emlékeim
Füstös falak, leomló vakolat
Vigyázó árkádjai alatt

Szeretett, gyűlölt városom
Veszedelmes érzelmek
Szélfútt utcáidon
Kocsmák titkait
Fürkészem éjszakáidon
Ajtóid, lépcsőid
Mind kedves
Jó rokon

A lány, kit elhagytam
Ki elhagyott
Kivel vágyaink kalandoztak
Életeink más-más váltókon
Azóta sem találkoztak

Ő nincsen már
Én is csak valaki más
Nem tartozom
Nem tartozol
A város nem figyel
Máshogyan számol majd
Életeinkkel el
2013. augusztus 10-11.

Évát, Pólit magam mögött hagyva kerültem Szegedre, a csodavárosba. Ivás és tanulás. Éjszakai bulik és könyvtárak. Eltékozolt lehetőségek sorozata Szegeden.

Hol jelentek meg első írásaid?

Az Ezoporta Magazin májusi, júniusi számában jelent meg egy-egy versem. Érdekes volt nyomtatásban viszontlátni.

Édesanyámmal

Ki
k a kedvenc költőid, és miért pont ők?

József Attila nélkül nem éltem volna túl a rengeteg csalódást és egyedüllétet. Ő a barátom. Juhász Gyulát érettségire tanulva ismertem meg. Olyan együttérzésféle vezetett hozzá. Nem tudom, ő mit szólna hozzá, de Weöres Sanyi bácsit édesapámnak tekintem. És Csehov, Csehov, Csehov, minden mennyiségben.

Könyveid jelentek-e meg?

Jó 12 éve írtam egy mesekönyvet. Zafi tündérről szól, aki belepottyan a földi világba és megpróbálja megérteni az itt élő embereket, segíteni rajtuk. Két hónap alatt sikerült eladnom ötszáz kötetet. Ahogy az családi örökségként velem lenni szokott, köteles példányt elfelejtettek küldeni a könyvtáraknak. Így ez akár mintha meg sem történt volna.

A verseid „Netala” művésznév alatt jelennek meg. Hogyan esett erre a választás?

„Ne találgasd, ki vagyok!”Egy lányismerősömnek adtam egy közösségi internetes oldalon ezt a nevet, amikor végleg el akart tűnni onnan és a világból. Ezzel az álnévvel került vissza. Később nekem adta a tőlem kapott nevét. Szeretem, mert olyan keleti hangzása van. Magam is csak keresem a választ a „ki vagyok én” kérdésre. Ezért nem szeretem, ha mások ki akarják találni helyettem.

Miért nem csatlakozol Budapesten egy irodalmi körhöz? Javasolnám számodra a Krúdy Gyula Kört, egy igen színvonalas társulás. Szerintem mindenkinek kellenek hasonló képességekkel és gondolkodásmóddal megáldott társak.

Csak néhány hónapja próbálok hasonló társakat keresni. Egy karaoke internetes közösségben kezdtem az írogatást. Hozzájuk tartozom azóta is. „Alkotó tábor (Szó-Fogadó hangadóknak)” néven vagyunk a Facebook-on.

Az első elismerésed volt az, amit a kecskeméti versíró pályázaton értél el?

Ez a második pályázatom és az első elismerés. Valahogy nem ilyesmiben gondolkodtam eddig. Alkotókörünk vezetőjével, Sztorka Viával (Pásztorka Szilvia) magánkiadásban tervezzük kiadni első, közös kötetünket.

Kedves László, milyen céljaid, álmaid, terveid vannak még az életben?

Szeretnék még sokat és hasznosat írni. Új barátokat, lehetőségeket keresni és tanulni.

A magam és a szerkesztőségünk nevében kívánok neked minden elképzelhető szépet és jót, töretlen alkotókedvet! Gratulálok a kecskeméti Toll és Ecset Alapítvány által kiírt Versíró verseny első helyezéséhez!

Köszönöm a rám fordított figyelmet.

Tiltott táncunk
(szonett)

Tiltott táncunkkal, jaj, hova bújnánk
Forró, hajnalváró, tavasz-éjjel
Ritmusként lüktetve, tele kéjjel
Szív-dallamod pendül lelkem húrján

Pillanatként szálló sorsunk, húznám
Az időt, ne választana széjjel
Szerelmed csordultig féltés-mézzel
Holdfény csillan hajnal-váró búján

Testünk, lelkünk gyönyörének szárnyán
Merülünk el vég nélküli nászba
Szédült létünk széllel szálló sárkány

Legyőzve, lábunkhoz sáros nádba
Taposva, holnapunk hamis ábránd
Foszló köddé válna sivár álma   
(2013. november 24.)
Netala

Nagy L. Éva

Szerkesztette: Weninger Endréné

2013. december 9.

Hozzászólások