Kishegyes – Hegyalja utca – 2015. július 2-5. A tavalyi „lösz vagy nem lösz” kérdést maga mögött hagyva a Dombos Fest a 15 év szellemiségét viszi tovább idén is, bemutatva a magyar kultúra érdekes, színvonalas, de Vajdaságban még nemigen látott produkcióit.

Dombos

Volt egyszer egy szemétdomb a Vajdaságban, Kishegyesen, egy löszfal tövében…és volt vízió, akarat, hogy a szemétdomb helyén művészeti fesztivál szülessen. Rengeteg munkával, civil összefogással, 15 évvel ezelőtt életre hívták a Dombos Festet, amely azóta is a térség legjelentősebb és legkedveltebb művészeti fesztiválja. Ebben az évben a löszfal ismét legszebb arcát mutatja, köszönve a páratlan fényfestészetnek, mely a Vajdaságban egyedül ezen a helyszínen honos, a 100 méteres löszfalon új értelmet, új dimenziót adva a térnek, a mindennapoknak!

Csizmadia-Anna

Csizmadia Anna

 

Mint tudjuk, adott a világ egyik legideálisabb fesztiválhelyszíne, ahová az elmúlt 14 évben eljött a magyar és már a nemzetközi zenei élet elitje is, eljött több, mint 110 000 ember kulturálódni, ismerkedni, zenét hallgatni, nyaralni, kapcsolatot, falut-hazát-nemzetet építeni.

 

detipicasso

Deti Picasso

 

Örömteli az első nap zenei kínálata, a magyar folk produkciók legjobbjait bemutatva; Berecz András ének és mesemondót egy ország csodálja, a Muzsikás hiteles produkciói előtt a világ is meghajolt már, Lajkó Félix újító és virtuóz szellemisége meg ott hat a leginkább, ahol megszületett – a bácskai tájon – évről évre itt adva a nyár emlékezetes koncertjeit.

A fesztivál 4 napja alatt, úgy a jazz nagyágyúi; Dresch Mihály, Borbély Mihály is bemutatkoznak, mint a tartalmas szórakozásért felelős PASO, valamint a Cimbaliband is, akinek az a Fricska táncegyüttes lesz a vendége, akik már a világsikerrel szemeznek…

Berecz.Andras.es.Istvan.fotoZsugonits.es.Romankicsi

Berecz Andras és István, Fotó: Zsugonits és Roman

 

A Dombos Fest a hagyományoknak megfelelően az énekesnőknek is az otthona, többek között Csizmadia Anna, Palya Bea, Deti Picasso és Fábián Juli hangja is élvezhető lesz a 4 nap alatt!

A fesztivál elképzelhetetlen a Dombosi Remix – irodalmi napok, a Vajdasági Szabadegyetem, a Rosé borterasz, a kemencés finomságok vagy a fényfestészet nélkül, azaz generációk találkozása és szórakoztatása idén is biztosított!

Többen is úgy vélik, hogy a Dombos fest a Vajdaság szebbik arca, dolgozzunk ezen továbbra is – azaz a varázslat folytatódjék!

Részletes program

Forrás: Fonó Budai Zeneház

Hozzászólások