Cecelia Ahern: Ezer- és ezerféleképp – KÖNYVESPOLC

Cecelia Ahern (Dublin, Írország 1981. szeptember 30. –) az egyik legnépszerűbb kortárs ír származású regényíró. Az Utóirat: szeretlek (P.S. I love you) című könyve hozta meg neki a világsikert. Producere volt a Nem ér a nevem című tévésorozatnak Christina Applegate főszereplésével. Ahern apja a volt ír kormányfő (Taoiseach), Bertie Ahern. Sógora, Nicky Byrne a Westlife tagja. Újságírásból diplomázott a dublini Griffith College-ban. 2009-ben született gyermeke, Robin. Regényeit több mint 40 országban adták ki, s 30 nyelven olvassák a világon.

Cecelia Ahern legújabb regényében a tőle megszokott éleslátással és együttérzéssel meséli el Alice megindító történetét. Azét a kislányét, aki mások lelkébe ugyan belelát, a sajátját azonban csak komoly küzdelmek árán ismerheti meg. A probléma eredője az AURÁS MIGRÉN. Hogy az átlagolvasó is sejthesse, miről van szó, segítségül hívtam a Google-t:

„A keleti hagyományban, egyes vallásokban és a mai ezoterikus irodalomban az aura az élő és az élettelen testekből kisugárzó, azokat fátyolszerűen körbevevő energiamezők együttese.”(Wikipédia)

„Az aurás migrén fényérzékenységgel és hányingerrel, látótérkieséssel, beszédzavarral járó probléma. A látási jelenségek általában fekete-fehérek, középről haladnak kifelé, többnyire cikk-cakk vonalban – ezeket jellemzően villámoknak írják le az érintettek. Az aurához társulhat végtaggyengeség, kéz- és lábzsibbadás is, de megesik, hogy az érintett átmenetileg nem tud beszélni sem.” (www.hazipatika.com)

Alice, a főhős kislánykorától kezdve a legrosszabbat és a legjobbat is látja az emberekben. Különlegesen érzékeny lélekkel látja százféle hangulatukat, és minden egyes pillanatban pontosan tudja, mit éreznek. Ez a képesség néha áldás, néha átok. A körülötte mozgásban lévők sötét gondolatai, bánatuk és dühük ellen védtelen, szinte magába zuhan a nyomasztó tehertől. Arra vágyik, hogy úgy éljen, mint bárki más.

Részlet a könyvből – Cecelia Ahern: Ezer- és ezerféleképp

„A színek átterjednek a családomról mindenki másra. Lassan már nem szívesen nézek az emberekre. Nagyon zavar, ahogy különböző ritmusban és sebességgel táncolnak, örvénylenek, villognak és szikráznak körülöttünk. Hamar szédülni kezdek tőlük, és megfájdul a fejem is. Olyan, mintha körülöttem több százan sugároznák saját rádióadásukat.”

A kis Aliz nyolc éves. Csonkacsaládban él: az édesanyjával, Lillyvel, bátyjával, Hugh-val meg öccsével, Ollie-val. Az édesanya is sérült személyiség: képtelen ellátni akár a háztartást, akár a gyerekeit, helyette legidősebb fia, Hugh végzi a feladatokat. A család csak tengődik valahogy, napról napra. Amikor egy nap Alice az iskolából hazaérve arra lesz figyelmes, hogy az édesanyja szobájából kék színű, ködszerű fény szivárog, sőt Lilly önmagában is kék.

A szín ragályosnak bizonyul, előbb Alice-re, majd Ollie-ra is átterjed. Utóbbi színe a továbbiakban is mindig Lillyével azonos lesz. Hugh velük ellentétben rózsaszín, megbízható és meleg. A kislány megrémül ettől a jelenségtől, ami többé nem múlik el. Vele van, mint a levegő. Keresi a társaságot, csapódik ide-oda. Megállapítja, hogy minden egyes élőlényből színek áradnak. Egy idő után rájön, hogy a színek az emberek érzéseit , hangulatát tükrözik. Ettől kezdve neki már nem lehet hazudni! (Így leplez le a játszótér környékén egy pedofilt!)

Alice élete gyökeresen megváltozik. Állandóan napszemüveget, kesztyűt hord, a későbbiekben maszkot is. Nem ér hozzá az emberekhez, és kerül minden társas interakciót. Az iskolában is megváltozik a viselkedése, egyhamar nehezen nevelhető besorolást kap, és már csak a speciális nevelési igényű gyermekek iskolájában folytathatja a tanulmányait, ráadásul bentlakásos intézményben…

Otthon sem alakulnak teljesen harmonikusan a dolgok: bár a báty, Hugh tanár lesz, a mama bipoláris depressziós, az öcs pedig nevelőszülőkhöz kerül. Aliz, ha teheti, rejtőzködik, begubózik, távol marad az emberektől. Szereti a természetet, az ilyen körülmények között tett séta felüdíti. Tovább bonyolódnak a szálak azzal, hogy a mama rosszindulatú gerincdaganat diagnózissal kerekesszékbe kerül. Ollie rablás miatt börtönbe, – Aliz lesz a betegápoló 6 teljes éven át.

Ezt a 6 évet hősiesen viseli a fiatal kislány. Naponta „vizsgázik” türelemből, toleranciából, szeretetből. Bátyja, aki lelki támasza, megnősül, s tanári állást vállal nagyon messze a szülőföldtől: Dohában. Már csak szkájpolni tudnak… Ollie kiszabadul, kezdődnek elölről az „ütközetek”, ráadásul Lilly összefog a lánya ellen bűnöző fiával. Aliz elköltözik.

A további részben megtudjuk, hogyan találkozik a kisgyerek kora óta nem látott papájával… Naomi nevű szomszédjában megértő, támogató és gyógyító barátra lel. A mindennapok kérdései: Hogyan óvhatja meg magát a hozzá közel állók mérgező hatásaitól? Miképpen győzheti le az akadályokat, hogy végül ő is megtapasztalja, mit jelent az igaz barátság és a szerelem? Átokként éli meg ezt a jelenséget, mégis vannak hasznos oldalai. Azonnal látja a veszélyt, és azt is tudja, hogy kik szorulnak vigasztalásra.

„Sokan látszólag minden erőfeszítés nélkül teszik egyik lábukat a másik elé, közben pedig belül hatalmas viharokat élnek meg.”

Hogyan találja meg Alice a szerelmet? Milyen buktatókat élnek meg együtt? Hogyan lehet élete végéig ezzel az auralátással élni? A történet vége tartalmaz egy tanácsot:

„Egyetlen házasság sem tökéletes, de keményen dolgozunk rajta. Szerencsések vagyunk, hogy a fontos pillanatokban legalább az egyikünkben megvan az elszántság, hogy életben tartsuk a kapcsolatunkat, és nincs olyan nehézség, amelynél mindketten fel akarnánk adni. Igen, a házassághoz mindenképpen szükséges, hogy mindkét fél betegye a maga részét, de nem feltétlenül egy időben. A lényeg az, hogy mindig legalább az egyik tegye a dolgát, mint ahogy a táborozásnál elég, ha az egyik ébren marad és ügyel, hogy ki ne aludjon a tűz.”

Ez megszívlelendő gondolat, érdemes hosszú távra magunkévá tenni. A főhőst az olvasó egész életén át kíséri. Látható, hogy ugyanannak a toxikus anyának a három gyereke teljesen más irányt folytat felnőttkorában, három teljesen különböző sorsuk lesz. Hugh reményt adhat, hogy igenis ki lehet törni, csak nagyon kell akarni, és sokat kell dolgozni érte. A regény lényege mégsem ez a furcsa élettani jelenség.

A lényeg sokkal inkább egy magányos, gyerekként elhanyagolt fiatal nő mindennapi küzdelmei. Olykor olyan nehéz valós, tartalmas kapcsolatokat és párkapcsolatot kialakítani, hát még olyasvalakinek, aki előtt senkinek semmiféle titka nem lehet, ”lelkileg meztelen.” A képesség megvan, de teljes is lehet vele az élet, a szeretet és az öröm segít a vele együttélésben.

A regény fejezetei a főhős által észlelt színekre épülnek: kék, rozsdaszín, zöld stb. A színek a fejezet legfontosabb szereplőjének színei. Az évek múltával egyre több szín jelenik meg az emberek körül, mintegy rétegenként rakódnak egymásra. Alice pedig megtanul olvasni ezekben a rétegekben, eligazodni a színeken, elfogadni azt a tényt, hogy mindenkiről azonnal lát mindent. A legjobbat és a legrosszabbat is, akár akarja, akár nem… Láthatjuk őt anyaszerepben, nagymamaként, – mivel a női lét minden stációjában vele tart az író.

Cecelia Ahern könyve remek olvasmány lehet bárkinek, aki izgalmas témáról szeretne olvasni, vagy aki érdeklődéssel fordul a különlegesebb szereplők felé.

Pihenés, üdítő kikapcsolódás lehet ez a regény, különösen egy hosszú, nehéz nap után. Az egyszerű nyelvezet és az élénk párbeszédek együttesen könnyen olvashatóvá teszik a szöveget. A kötetet az Athenaeum Kiadó adta ki.

Szeretettel ajánlom!

 

Farkas Ferencné Pásztor Ilona

Kapcsolódó cikkünk