Szomory Dezső, a XX. század első felének kedvelt regény-, novella- és drámaírója százötven éve, 1869. június 2-án született. Hetvenöt esztendeje, 1944. november 30-án hunyt el.

Szomoryt Weisz Mórnak anyakönyvezték. Talán épp Jókai iránti rajongása és sikeres közelébe férkőzése miatt nem vállalta írói nevében az addigi utónevét. Azt sem tudjuk, miért pont Dezső lett, hogy aztán netán egy pillanatra összetévesszék a nála fiatalabb Szabóval. (Kosztolányival semmiképpen sem.) Mindenesetre meglepő Füsi József hipotézise: A fiatal író játszani kezdett az eredeti nevével: weiszmór, szmór, szomor, szomori… Igaz, ez nem feltétlenül tükrözte akkori lelkiállapotát, lévén ugyanis vidám, bohém, nagyvilági ifjú…

Szomory Dezső pályája érdekesen indult: a Zeneművészeti Főiskolára iratkozott be, Liszt is vizsgáztatta. Majd újságíró lett, hosszabb ideig külföldi tudósító. Közben a Sorbonne-on tanult. De már ekkor játszották Pesten egyik darabját. Oxfordban egyetemet végez, majd hazatérve csatlakozik a Nyugat íróköréhez.

Szomory Dezső: A nagyasszony című darabjának első felvonásából

Első művei a XIX. század eleji szecesszió nyomán egyre erősebb zeneiségű, stilizáltan romantikus nyelvet alakít ki. Ezt az eredeti, egyéni, meglehetősen modoros nyelvet és stílust Kosztolányi még csak finoman ostorozza. Az irodalmár Horváth János professzor viszont már kíméletlenül kikel a Szomory-féle hang ellen. Szemléletmódosításra senki nem tudja rávenni: Szomory holtáig következetesen halad tovább a saját, olykor giccsbe torkolló írói útján.

Amit nyelvben-stílusban tett, Szomory azt tudatosan művelte. Krédóját, afféle ars poeticáját a Levelek egy barátnőmhöz soraiban határozottan fejti ki. Egyúttal tetten érjük a tanulmányai kapcsán már említett zeneesztétát is:

„Én próbálom érzés és muzsika szerint csoportosítani a szavakat, hogy jól el legyenek rendezve, de sőt, hogy némi értelmük is legyen, s ne tűnjenek csak úgy leszáradva a papírra… Úgy gondolom, kifejezési eszköznek is, a legsilányabb fegyver a szó. Egy kótafej, egy hang, egy sóhaj, egy sikoly olykor, százszor többet jelent. Nem is szólva arról, hogy bizonyos némaságoknak micsoda elokvenciájuk van!”

Szomory ezen felfogása nagyon is érintkezik József Attiláéval. Ennek írásos nyoma csupán közvetve maradt ránk. Sík Sándor így örökítette meg egyetlen találkozásuk e mozzanatát:

„József Attila hosszan fejtegette azt a kedves eszméjét, hogy a verseket úgy kellene nyomtatni, mint a zeneműveket: mint ahogy azok fölé odaírják az előadásra szóló utasításokat (andante, adagio stb.), a versek elé is oda kellene írni, hogy milyen versformában vannak írva, és hogy milyen tempóban kell szavalni őket.”

Nem tudhatjuk, hogy konkrétan József Attilára hatott-e egyáltalán Szomory. De igazából egy írónak nem is a „szakmabeliekre” kell hatnia elsősorban, hanem: az olvasókra. E kettős évforduló talán segíthet is e téren. Vegyük kézbe Szomory egyik-másik prózai/drámai alkotását, még ha ̶̶ érezhetően ̶̶ nemigen lesznek valaha is iskolai tananyaggá…

 

Holczer József

 

 

Hozzászólások