1945-ben születtem Debrecenben, a vízöntő jegyében. Szüleim iparos emberek voltak. Négyen voltunk testvérek. Az általános iskolát a debreceni Kossuth Lajos Leányiskolában (a régi Dóczyban, Szabó Magda írónő nyomdokain járva) végeztem 1959-ben. A debreceni Csokonai Vitéz Mihály Gimnáziumban érettségiztem 1963-ban. Tanítói oklevelet szereztem 1966-ban a debreceni Tanítóképző Főiskolán. 1971-ben férjhez mentem. 1972-ben született Zoltán nevű fiam. Tanítói munkámat egy kis faluban, Monostorpályiban kezdtem. Több év után sikerült szülővárosomban munkahelyet találni. Innentől Debrecenben dolgoztam a nyugdíjazásomig.

Milyen gyermekkori élményre emlékszel vissza, amelyet szívesen megosztanál az olvasókkal?

Minden kornak megvannak a vezéreszméi, amelyek meghatározzák az egyes ember, az egyes családok életét. Így az ember a születéstől a halálig determinálva van, és a világ történései szinte rátelepszenek, melyek formális, furcsa dolgokat kényszerítenek ki az életéből.
A háború idején születtem. A háború utáni évek nehézségei, valamint a személyi kultusz eseményei mélyen érintették családomat, és elvették gyermeki boldogságomat. Szüleimet, nagyszüleimet földönfutóvá tették. Apámat internálták. A családot osztályidegennek tekintették. Ennek hatására anyámat és egyik testvéremet hamar elveszítettem. Később apámat is felőrölte a kor. Apai nagymamám nevelt fel nagyon, nagyon szerény körülmények között, de csodálatos szeretetben.

A történtek ellenére mégis a gyermekkorom az egyik biztos nyugvópont az életemben. Biztonságot, megnyugvást, csodálatos érzést ad, amikor a magam csendjében, emlékeimben ringatom az eltűnt valóságos, szép, szeretettel teli pillanatokat, amit a teljes családommal valaha megéltem, és ami után vágyódom. Az igazi szeretetet a halál, az idő sem tudja megszüntetni. Az igazi szeretet nem ismeri a világ és másvilág határát. Ami a szívünkben van, azt sosem veszítjük el, azt soha nem vehetik el tőlünk. Néhány gyönyörű pillanat emléke, élménye is betölthet egy egész életet.

Illusztráció a verseimhez

A középiskola elvégzése után egyenes út vezetett a Debreceni Tanítóképző Főiskolára?

Igen. Számomra a legizgalmasabb jelenség mindig a kisgyermek volt. Csodálatos kíváncsisággal töltött el az a gondolat, hogyan lehet a gyermekeket észrevétlenül minden iránt fogékonnyá tenni, hogyan lehet megtanítani rajongani, bizakodni, gondolkodni,  ítélkezni, kételkedni, írni, olvasni, számolni. Alsó tagozatos tanítóim hatására is vonzott a tanítói pálya. Ezért jelentkeztem a tanítóképzőbe, ahol az érettségi után sikeres volt a felvételi vizsgám.

Mikor érezted azt, hogy a szavakkal nem csak kommunikálni tudsz, hanem alkotni is?

Egyéni sorsom alakulása során nehéz évek sorjáztak felettem. Kicsi gyermekként a magány, a zárkózottság, a feleslegessé válás érzésében a könyvekkel kerültem a legbensőségesebb viszonyba. A könyv lett az életpótlékom, életigényem. Sokat olvastam. Különösen az életrajzi regényeket és a verseket szerettem. Az olvasás segített az önnevelésben, alakította érzelmi világomat, irányította énem fejlődését, akarati tevékenységemet. Hatására egyre mélyebbre és messzebbre láttam, miközben rájöttem, nem döntheti el életünket, sikerünket csupán az, ami körülvesz, ami kívülről érint bennünket. Akaratunk és lelkünk mindig többet ígér, mint ami van. Minden kilátástalan helyzetben meg kell találni azt a kis szalmaszálat, amibe kapaszkodva igenelni lehet és kell az életet.

Aztán egyszer csak megszólalt bennem egy belső hang, mely arra késztetett, írjam le a bennem megfogalmazódott gondolatokat. Gondolataim csak jöttek, jöttek, hűséges társaimmá szegődtek, s megnyitották lelkem a költészet felé. Az írás, az alkotás segített az értelmes, teljes élet megélésében, az élet legnehezebb perceinek elviselésében. Később illusztrációkat is készítettem verseimhez, és elkezdtem olajjal festeni. Írói munkásságom 1969-ben az Alföld Irodalmi Folyóirat pályázatán való sikeres részvételemmel kezdődött, ami által felvételt nyertem az Alföld Stúdió, a Debreceni Művész Kör tagjai közé is.

Soha nem volt olyan érzésem, hogy én az írás által jóval többre vagyok képes, mint társaim. Mindnyájan hétköznapi emberek, Isten teremtményei vagyunk. Amit Istentől adományként kapunk, nem kérkedhetünk vele. Minden csak része a nagy egésznek, a kozmikus létnek. Így minden ember életében van olyan dolog, amiben gazdag, amiben más, mint a többi, csak meg kell találni.

Szerinted kiből lehet jó költő és milyen feladatok várnak arra, aki azzá szeretne válni?

Annak idején sok tanácsot kaptam neves irodalmároktól, mint például Czine Mihály, irodalomtörténésztől, Dr. Kovács Kálmán kritikustól, Dr. Bényei József, Niklai Ádám, Boda István Írószövetségi tagoktól, Orsovai Emiltől, Bárdosi Német Jánostól, Az Alterra Svájci Magyar, és az Accordia Kiadók szerkesztőitől. Az ő véleményükből adok közre néhányat.

Czine Mihállyal

•    Ami igazán profivá, költővé teszi az embert, azt nem tudja megfogalmazni senki. Erre születni kell, ugyanis az írás egy varázslatos, csodálatos, belső folyamat.
•    Ahhoz azonban, hogy a felszínen maradjunk és született tehetségünket kamatoztatni tudjuk, folytonosan tanulnunk kell. Írásunkat folyton átgondolni, javítani, csiszolni kell. Nagy gonddal figyeljük mások munkáját is, és soha ne használjunk olyan kifejezéseket, amit már mások használtak, különös tekintettel az elismert “nagyokra”.
•    Próbáljuk a saját egyéni világunkban egyéni gondolatainkat, egyéni arculatunkat kialakítani ritmikai, képi, dallami téren. Ne kaptafa verseket írjunk.
•    A költészetnél is változások, újítások vannak ugyanúgy, mint bárhol másutt az élet területén. Ezért alkalmazkodnunk kell a kor követelményeihez terjedelemben, szókincsben, kifejezésben, formában. A régies kifejezések, szavak avulttá teszik az írást.
•    Fontos a vers
belső lüktetése, harmóniája, a versen végigvonuló fő gondolat, a vers jelentést adó üzenetértéke. Nem szabad túlírni a verset. Nem szabad mindent kimondani a versben. Az olvasó képzeletére, fantáziájára is kell hagyatkozni. Csak sejtetni kell a dolgokat, mert így ébreszt gondolatokat.
•    A vers soha ne legyen didaktikus, kioktató, de legyen átgondolt, és rendkívül pontosan, precízen, tisztán, érthetően közelítsük meg azt, amiről írni akarunk.
•    A versben az átgondoltság, fegyelem hordoz erőt.
•    A jó vers mindig a mindenkori emberhez szól, gondolatot ad, erőteljes szellemi izgalmat vált ki, iránymutató, és kiszűrődik belőle mindaz, ami igazán fontos a világban.
•    Nem a mennyiséget, hanem a minőséget kell szem előtt tartani.

Festményeim egyike

Hány évig dolgoztál a tanítói pályán? Volt–e olyan vágyad, hogy csak a költészetnek élj?

41 évig dolgoztam a pályán. A tanítás mellett tevékenykedtem munkaközösség-vezetőként és igazgatóhelyettesként. Nyertem több országos pedagógiai pályázatot. Pedagógiai kísérletekben vettem részt. Oktató munkámért a Magyar Köztársaság Minisztertanácsa által adományozott “Kiváló Munkáért” kitüntetésben részesültem. Megkaptam a “Pedagógus Szolgálati Emlékérmet”.
Mindig szeretettel, lelkiismeretesen igyekeztem végezni a munkámat. Számomra nagyon szép és meghitt érzést adott a gyermek igazi, őszinte, szeretettel teli csillogó szeme, tekintete. A gyermekek világában sokkal többnek és gazdagabbnak éreztem magam, mint a felnőttek világában. A gyermeki világban mindig feltöltődtem. Értük mindig tudtam erőt gyűjteni az újabb küzdelmekhez. Tehát nagyon sok élménytől, szeretettől fosztottam volna meg magam, ha netán szellemi szabadfoglalkozású szerettem volna lenni. Azonban soha nem jutott eszembe, és nem volt ilyen vágyam. Szerettem hivatásomat, és úgy érzem, csak a költészet nem töltötte volna ki az életem. Különösen, ha arra gondolok, hogy sok embernek az élet a hatalomnál, a gazdagságnál kezdődik, és lebecsülik az igazi értékeket, pedig az, ami maradandóbb. Minden más olyan hamar semmivé lesz. A köröttünk táncoló erőszak, zűrzavar, durvaság, a pénz utáni hajsza szinte megfojtja az örök értékeket, lelkeket.

Ezek ellen azonban verseimmel vettem fel a harcot az élet humánus megőrzése végett, és az én belső istenemmel való igazi, őszinte dialógusaimmal, mondhatnám az én mindennapi saját imáimmal keresem az igazságot, a bölcsességet, hogy megtaláljam bizakodásom, reménységem, hitem, lelkem csendjét, békéjét. Ilyenkor különös dimenzióba kerülök. A lelkem szabad, övé a végtelen, és olyan gondolatok születnek meg bennem, amelyeket olykor nehezen, vagy nem is tudnék kimondani. Megtalálom titkaim. Szembenézhetek az igazi, kendőzetlen valósággal, az élet kőkemény arcával, az Univerzum csodáival, és várom, hogy meghaljon és megszülessen bennem valami. Ez az, amire vágytam, amire vágyom, ami kell nekem a teljes élet megéléséhez.

Hol és mikor jelentek meg első írásaid? Az interneten kívül hol olvashatjuk verseidet?

1970 óta jelennek meg folyamatosan írásaim helyi, országos lapokban, irodalmi folyóiratokban, antológiákban R. Gyöngyösi Katalin Edit néven. Leánykori nevem és a férjem vezeték nevének kezdőbetűje adja írói nevemet. Első írásaim az Alföldben, az Életünkben, a Hajdú-Bihari Naplóban, a Magyar Ifjúságban, az Ifjúsági Magazinban, Kristályban, Új Arcban stb. jelentek meg. Azóta 31 antológia is jegyzi írásaimat. Egy kortárs irodalmi lexikon pedig irodalmi életrajzomat tartalmazza. Alapító tagja voltam az Alkotó Képzőművészek és Írók Országos Szövetségének. Több író-olvasótalálkozóm volt. Jelenleg a Délibáb Irodalmi Művészeti Magazinban publikálok rendszeresen. Tagja vagyok a Batsányi-Cserhát Művész Körnek.

Mi a véleményed a gombamód szaporodó internetes irodalmi portálokról?

•    Amikor a számítógépes, szövegszerkesztéses, internetes világ belépett életünkbe, sokakban felvetődött a gondolat, fog-e olvasni, különösen verset olvasni az eljövendő nemzedék. Most mégis annak vagyunk tanúi, hogy gombamód szaporodnak az irodalmi portálok. Ezek a fórumok mostanság lettek divatosak. A valós írói világban azonban nem sok jelentőségük van. Ezeknél amatőrök, profik együtt publikálhatnak. Mindenki egy nagy, közös asztalra teszi ki alkotásait. Ezek a csoportok leginkább arra szolgálnak, hogy megismerjék az embert. Aztán örvendetes dolog létükkel az, hogy egyre jobban szaporodik azoknak az embereknek a száma, akik szeretik a verset olvasni meg írni is. Kosztolányi Dezső írja:” A vers mindnyájunk anyanyelve.”
•    Minden alkotásnak kijár a tisztelet, még ha nem is maradandó értékű, mert minden alkotásból lelkek, érzések szava szól. A lélek védelmében pedig egyetlen olyan tiszta emberi hangot sem utasíthatunk vissza, ami hitet, őszinteséget, erőt, öntisztulást, reménységet sugároz.
•    Problémának érzem viszont azt, hogy tévútra tévedhet nagyon sok ember önértékelése. Aki írással szeretne foglalkozni, annak nincs fogódzó, nincs, ami eligazítsa a kortárs irodalom terén. Azért, mert nem tudjuk megítélni a csoportok hitelességét, mert nem tudhatjuk, hogyan, mi által, miért, milyen vezetéssel jöttek létre, illetve jönnek létre a csoportok.
•    Vannak csoportok, ahol meg van jelölve, sőt a borítóképre ki is van írva, ki vezeti a csoportot, kik az adminok. A csoport tagjaival szépen törődnek, a feltett anyagokat építő jelleggel véleményezik, de többnél még itt is megkérdőjelezhető a hitelesség, a hozzáértés.
•    Vannak csoportok, melyekről nem is tudjuk, ki vezeti, kik az adminjai, és összefolyik benne minden, mint a víz.
•    Mostanában kezdenek megalakulni a különböző irodalmi műhely címen megjelenő csoportok. A helyzet az, itt sem látok igazi műhelymunkát. Ennek az lehet az oka, hogy az emberek többsége még az építő jellegű bírálatot sem veszi jó néven, pedig aki tollat fog, és közre adja munkáját, annak rendelkeznie kellene egy bizonyos fokú alázattal is. Szerintem, aki önként vállalja, hogy céltábla legyen, annak a lövéseket is állnia kell. A jó, szép, tetszett, stb., bejegyzés sok minden lényegest eltakar.
•    Aztán vannak olyanok is, akik irigységből, hozzá nem értésből becsmérelnek, barbár módon belegázolnak az emberek lelkébe. Érvelni, véleményezni, egészséges vitába bocsátkozni nem nagyon tudnak az emberek.
• &
nbsp;  Szerintem a hitelesség, hozzáértés végett a hivatalosan bejegyzett irodalmi csoportoknak, művészköröknek, kritikusoknak lenne létjogosultsága ilyen portálokat létrehozni. Szerencsére van néhány ilyen portál is.
•    Egy dolgot szeretnék még itt megjegyezni, amit fontosnak tartok. Ez pedig a plágium, a szerzői jog megsértése. Sajnos, vannak, akik más tollával szeretnek ékeskedni, és a saját nevükben jelentetik meg mások írását. Az én verseimet is ellopkodták már. Szerencsére észrevettem, és sikerült lerendeznem az illetőkkel. Sokan nincsenek tisztában azzal, hogy a plágium büntethető. Ezért aki írással foglalkozik, érdemes olyan dolgokat feltenni, ami levédett.

Hány könyved jelent meg eddig?

Két könyvem jelent meg. Önálló illusztrációs kötetem a ” Kétarcú rapszódia” című ikerantológiában ” Lógok csillagálmokon” címmel jelent meg 2009-ben. A könyv érdekessége az, hogy a másik szerző a fiam. További érdekesség a könyvben pedig az, hogy mindketten úgy válogattuk össze az írásokat, hogy egy életutat, vagyis a saját életutunkat fogja át. Mégpedig: idősebbét-fiatalabbét, nőét-férfiét, anyáét-fiáét. Teljesen önálló kötetem 2012-ben ” Vesztesek mezsgyéjén ” címmel jelent meg. Ez a könyvem online formában az interneten is megtalálható a következő linken: kortars.weboldala.net/rgyk/ index.html Van három versvideóm is.

Irodalmi munkásságodért kaptál-e már valamilyen elismerést?

Az Alföld Irodalmi Kritikai Folyóirat Tehetségkutató Pályázaton felvételt nyertem az Alföld Stúdió és a Debreceni Művész Körbe. A Magyar Ifjúság Karikatúra Pályázatán országos első díjat, az Új bekezdés Irodalmi Alkotócsoport és Művészeti Egyesület:Elismerő Oklevelét, a Magyar Írók Nemzetközi Szövetsége VIII. Országos és Nemzetközi Irodalmi Pályázatán szintén Elismerő Oklevelet kaptam. Az Alterra Svájci – Magyar Kiadó Család – Anyaság – Gyermek című tehetségkutató pályázatán megjelenési lehetőséget nyertem az antológiában. A Játszó – Tér Kulturális Egyesület Versíró Pályázatán 3. helyezett, a Hegyaljai Alkotók Társulása Nézőpont Irodalmi Pályázatán Ezüsttoll-díjjal országos 2. helyezett, az Alföld Művészeti, Kulturális és Sport Egyesület Csongrád által kiírt Vers-és novellaíró pályázatán országos 3. helyezett lettem. Az Alkotó Képzőművészek és Írók Országos Szövetsége által alapított Akiosz Különdíját vehettem át kimagasló művészeti tevékenységemért, a Batsányi Cserhát Művész Körtől pedig Aranydiplomát.

Ha egy családban anya és fia is foglalkozik költészettel, hogyan hattok egymás munkásságára, véleményezitek-e egymás alkotását?

Valóban a fiam is ír verseket, humoreszkeket, és a kislányával együtt meséket. Az kisunokám is szeret kitalálni a mesék mellett verseket is. Sokszor felkér: Mama, te tudsz írni, vegyél papírt, ceruzát, és jegyezd le, amit diktálok! A fiammal együtt mindig megbíráljuk egymás munkáját heves viták, érvelések közepette. A segítő tér tehát mindkét részről megjelenik, de az egyén döntésén múlik, hogy abból a tanácsból, véleményből, bírálatból mi a fontos, mit fogad meg belőle. Ugyanis a belső élményt, az írás belső folyamatát mindenki maga éli meg. Ezt nem lehet kényszerítve másnak megváltoztatni.

Mindketten más stílusban írunk, más arculattal rendelkezünk. Az egyik kiadó kritikusa írta a fiamról a következőket: “Igazi, ritka, szuverén látásmóddal, tehetséggel rendelkezik, amivel megelőzte korát. Egy-egy sorával szinte fogva tartja az embert.” Ezért fiatalos lendületével inkább már ő hat énrám.

Kedves Katikám, a magam és a szerkesztőségünk nevében kívánok számodra erőt, egészséget, töretlen alkotókedvet. Valamint azt, hogy amit neked nem sikerült elérni a művészet területén, váltsa valóra álmodat Zoltán fiad!

Köszönöm, úgy legyen! Köszönöm a MontázsMagazinnak, amiért szélesebb körben villantja fel a fényét a pislákoló kicsiny tüzeknek, hogy egymásra találjanak a fény körül azok, akik lélekben összetartoznak. A magam részéről is köszönöm a bemutatást, a figyelmet!

ÉLETEM

csak a nap, óra, perc, a pillanat
őrizheti hangomat, arcomat
gyökereim semmivé porladtak
ágaim is a semmibe nyúlnak
életem kopár, parttalan szakasz
mint folyóvíz, semmihez sem tapad
csak sodor az éjjel és a nappal
többmilliárdomodik féle arccal

HA SZERETSZ

vergődök a közöny csapdájában
kínzó gondolatok fogságában
tapadok a földhöz, máshoz semmihez
beszélek az égnek, másnak senkinek
senki sincs velem, senki ellenem
a lázadás perceit is leejtem
szövetkezem a sunyi sors kezével
úgy táncolok, ahogyan vezényel
mert nincs erőm, se kedvem a harchoz…
de ha szeretsz, felemelsz magadhoz
a szikrázó pillanat feloldoz
a küzdés belém karmol, s izzok
sámáni tűz leszek és lobogok…

ŐRIZEM ÁLMAINKAT

az éjszaka ölelő kezében
álmaimtól rabolom az időt
rád gondolok, s féltve kereslek
sötét, néma pillanatok között
és csillagok fényével őrizem
a rideg, agyongyötört nappaloknak
dédelgetett, rejtett álmainkat

VESZTESEK MEZSGYÉJÉN

kisajátított sorsunkkal
ígérgetések özönén
szétforgácsolt kitartással
sóvárgó méltósággal
vesztesek kopár mezsgyéjén
araszolva botorkálunk
a pöffeszkedő végzet felé

A LEGTÖBB PILLANAT

születés és halál között
a legtöbb pillanat holt ág
paragrafus, akták, papírok
lélektörvényeket nem őriz
az igazságtevő kegyes jog
és nincs irgalom, nyugalom
csak zuhanás van alázatba
a kényszerű megadásba
gyarló kiszolgáltatottsággal
semmiből a val
amibe
valamiből a semmibe

VISSZASZÖKNÉK

a korhadó tébolyodott világ
akárhogy is vetette rám magát
az örökkévalóság rendszerében
életem, örömöm, szenvedésem
szakadatlan csakis az enyém volt
ajándék, mese, tűnő csoda volt…
múlandóság tapadó csönd sarából
szívszakadva visszakapaszkodnék
csillag milliárdok fénylő útjairól
e földi élet reszkető karjába
üldözött, didergő, zokogó sorsba is
visszaszöknék, mindent újrakezdenék
nehéz keresztem botladozva cipelném
ha lehetne, ha tehetném

TITKOK MÉLYÉN TÚL

a titkok mélyén is túl
rejtelmeid börtönében
félelmeid rád csukódnak
szemben állsz önmagaddal
daccal, kínnal, kudarccal
kitakarózott életed
könyörület nélkül reszket
megtorpansz a semmi előtt
nem találsz küzdéshez erőt
leteper végtelen mélység
beszív a tehetetlenség

ELVESZÍTETTELEK

verejtékező fülledt csönd
ifjúságom körém fonja
hiányok partján hever
érzéseim hordaléka
soha nem voltál enyém
mégis elveszítettelek…
szemerkélő bánat könnye
sűrűn arcomra pereg…

Nagy L. Éva
Szerkesztette: Weninger Endréné
2013. október 20.

Hozzászólások