Száz esztendeje, 1921. augusztus 13-án született Sarkadi Imre. Szépirodalmunk XX. századi történetébe maradandóan írta be nevét a mindössze negyven évet élt regény-, novella- és drámaíró; újságíróként és filmdramaturgként is jegyzik nevét.

sarkadi imre

Fotó: Libri

Már életében, de különösen életműve lezárultakor is lényegében azt tarthatták róla, mint amit — letisztult értékelésként — az 1990-es évekbeli „Középiskolai irodalmi lexikon” szócikke is sommásan megfogalmazott: „Az 1945 után indult fiatal írónemzedék egyik legtehetségesebb és legellentmondásosabb tagja.” E kézikönyv hozzáteszi még, amit ma is ekként látunk: „Olyan hősöket mutat be írásaiban, akik keresik az erkölcsileg helyes utat, de gyengék a jó követéséhez.

Nincs időnk/módunk behatóan elemezni Sarkadi Imre stílusát. Legyen elegendő Földes Annára hivatkoznunk, aki tömören így foglalja össze Sarkadi stiláris többrétűségét, de talán kalandozásnak is mondhatjuk ezt: „Parasztírónak tartották, de inkább csak érdeklődése, témái kötötték oda, semmint problémalátása. Mire neve mellől elkopott a „móriczi” jelző, nyomban Camus-vel emlegetik.” Látjuk tehát, hogy a naturalizmustól az akkoriban divatozó „szocialista” realizmuson át egészen az egzisztencializmusig mi minden jellemzi a legkoraibbaktól az utolsónak írottakig a Sarkadi Imre-művek egyikét-másikát.

Sarkadi Imre igazából reál-érdeklődésű, beállítottságú volt. Igaz, jogi tanulmányokat is folytatott. Az általa magasan művelt szépirodalom érdekelte. Az esztétikát nem elméletben fejtegette ki, hanem kifejezetten a gyakorlatba ültette át, valósította meg.

Nyelvtudományi tanulmányt vagy akár nyelvművelő esszét sem kívánhattunk tőle. Mégis — szerencsénkre — akad mit idéznünk Sarkaditól egy ilyesfajta nyelvi megidézésben is.

Fiatalkori munkáinak egyike a „Hannibal, a portás” című befejezetlen dráma. Kapcsolódjunk be Hannibal és Fogoly dialógusába!:

„Fogoly: Sima nyelvű vagy, mint a kígyó, de átlátok rajtad.
Hannibal: Nincs min átlátni, mert én nem titkolok előtted semmit. S ami a sima nyelvet illeti — … —, rátok, rómaiakra nagyon rátok férne, hogy valamit a szónoklás egyszerűségének művészetéből megtanuljatok. Szeretem a nyelveteket, s csodálom, hogy miért nem használjátok olyannak, amilyen.
Fogoly: Milyennek?
Hannibal: Egyszerűnek, igaznak. Kellene nektek egy-két költő, római, meg egy-két szónok, akik csinálnának valamit a ti nyelvetekkel … Valami becsületesebb nyelvet… akkor én jobban érteném, hogy mit akartok. …”

Szintén a nyelv, a beszéd kerül szóba az ugyancsak befejezetlen Lucretia dráma főhősének és Tarquiniusnak a szóváltásakor:

„Lucretia: Feleslegesen beszélsz …
Tarquinius: Ez a visszautasítás már nem hangzott őszintén. Ez már olyan volt, mikor az ember a szavakba kapaszkodik, mikor a már kimondott szavakra bízza magát… Nem mer újat választani, hát kitart az eredeti mellett… pedig nem bánná már, ha nem kérdeznék tovább. Igaz?
Lucretia: Nem igaz.
Tarquinius: De igaz. Csak nem akarod, hogy én győzzelek meg? Ha kevesebbet beszéltem volna, s nem a meggyőzés igényével, akkor már rég meggyőztelek volna. De így…”

A torzóban maradt Elektra is kínál egy replikázást — nyelvi indoklással:

„Aigisthos: Hogy mi mindent értesz te a barátságos szavak mögött. …
Klytaimnestra: Ez a szerencsém. Hogy értek a szavak mögött. Hogy értem a kígyónyelvetek. Hogy tudom, mit forgattok a fejetekben. Hogy mit mondtok egymásnak, ha egyedül hagylak benneteket. Hát csak mondjátok, de ne higgyétek, hogy olyan könnyű lesz. De ne ám. …”
E darab még egy afféle etimologizálással is szolgál:
„Pylades: … Ha egy családot üldöz a végzet.
Orestes: Roppant szeretem ezt a szót. Végzet. De nemcsak én szeretem, hanem az emberek is. Nagyon sok mindent meg lehet vele magyarázni. És sokkal könnyebb, mint ha gondolkoznának az emberek és úgy magyaráznák meg. …”

sarkadi imre

Fotó: Magyar Nemzeti Digitális Archívum

Most pedig Sarkadinak a halála előtti évben írt „Bolond és szörnyeteg” című kisregényébe lapozzunk bele! Ezúttal a nyelvi etikett dolgában ad korhű adalékot az egyes szám első személyben megszólaló hős, dr. Sebők Zoltán szavaival:

„… Éva … kedvesen nevetve azt kérdezte még, hogy kinek akarok tetszeni.
Magázott, míg kérdezte. Én azt gondoltam, hogy modorosság tőle, de mintha megsejtette volna a gondolatomat, kacarászott, s azt mondta, hogy mindig magázni fog, mert különben hozzászokna a tegezéshez, és mások mit gondolnának akkor vagy ilyesmi…
Hm…Hiszen manapság mindenki tegeződik, a legtermészetesebb, hogy az orvos tegeződik az asszisztensével, s Éva nyilván azt a perverz játékot játssza, hogy nem tegez, mintha ebben veszély rejlene, ezért, hogy kettőnknek legyen titka a világ felé, hogy mi ketten tudjuk azt, amit a világnak nem szabad tudni.
Pfuj. Ebben a nőben mégsincs szemernyi stílus sem. …”

Álljon még itt néhány aforizma-, aranymondás- vagy szólásféleség. Kissé önkényesen ragadtuk ki őket Sarkadi valamelyik munkájából. Nem is jelöljük meg lelőhelyüket. Ám kis jóindulattal akár szállóigévé is avathatjuk őket! :

„Amíg az emberek úgy viselkednek, mint a majmok, addig igazán a legjobb szórakozás velük játszani. De ehhez is érteni kell… — Felelősség magunkkal szemben: ez az önzésnek nevezett valami. — Rendnek kell lenni, a kovács kalapáljon, a csapos hordja a bort, a koldus kolduljon. — A fogadások összege mindig az értékétől függ. — Félelemből egy helyben maradni mindig rosszabb, mint félelemből elszaladni. — A helyzet legfeljebb kötelezhet, de semmi alól fel nem menthet. — Katona és kutya nem bátorságból bátor az adott egy pillanatban, hanem dühből. — Te is oroszlánnak nézed a kutyát. — Olyan vagy, mint egy kéjes disznó. — Én is megjártam száz tű hosszát. — Egy őrült ül az ágyamban, és keveri a kártyákat…”

Sarkadi Imre korántsem lehet elfeledett író. Erre ébresszen rá emlékével!

 

Holczer József

 

Előző cikkünk a szerzőtől Lengyel Józsefről

 

Hozzászólások