A címbeli epiteton ornansz az író, költő, esszéista Lengyel József gyermekkora századfordulóján bizonyára Gyulai Pálnak járt volna ki. Lengyelt azonban százszorta inkább megilleti! Egyik kisregénye vagy nagynovellája, vagyis a „Kicsi, mérges öregúr” hősében ugyanis észrevehetően önmagát is megrajzolta. Egyúttal emberi tartását is jellemezte e címadással.

Következetessége, igazságérzete és szókimondása olyasféle az irodalmi és a közélet terén, mint mondjuk a néhai Benyhe János tanár úr jogos morgolódásai a mindennapi nyelvünk kapcsán a három Dohogó-kötetben…

lengyel jozsef
A sorsedzett, a szovjet lágereket, majd a száműzetést is megjárt Lengyel József 125 esztendeje, 1896. augusztus 4-én született; 78 év adatott meg neki.

A Kassák Lajos köréből indult lírikus később inkább a prózával, az epikus műfajokkal jegyezte el magát s alkotott e téren maradandót. Bizonyára megelégedéssel nyugtázná a szinte mindig a kimunkált, lapidáris közlés mestere a „Középiskolai irodalmi lexikon”-nak a Lengyel József-i stílust is megjellemző sorait:

„Rendkívül szűkszavúan, célratörően ábrázolja a kor légkörét, atmoszféráját, a lágerek és a szibériai száműzöttek világát. Lírai szépségű elbeszéléseiben bemutatja, hogyan hat a bezártság az emberek belső világára, egymás közötti kapcsolataira; felmutatja a szolidaritás és a humanitás példáit.”

Az anyanyelvét szerető, sőt benne élő Lengyelt a továbbiakban több megnyilatkozás révén szólaltatjuk meg. Egy 1966-ban, tehát 55 éve adott interjúban a riporter ezt kérdezte tőle: „A hosszú távollét nem okozott az írásban nyelvi nehézséget?” Lengyel József így válaszolt:

„Az emigrációban hosszú ideig németül kellett írnom. Meg is tanultam ezt a nyelvet olyan jól, hogy cikkeimet nyomdakészen adhattam csőpostán a nyomdába. Amikor ismét a magyar, majd az orosz nyelvet használtam, a németet szinte elfelejtettem. Így van ez a tanult nyelvvel: ha nem gyakorolják, napról napra fogy a szókincs, gyarapodnak a grammatikai hibák. Az anyanyelvet azonban nem lehet elfelejteni és nem kell újratanulni. …”

Kedves epizódot mesél el a Lengyel Józsefről is portrét készítő kitűnő fotós, Molnár Edit a könyvében:
„…
— Várjon, mutatok magának valami nagyon érdekeset. — (Lengyel) odament a könyvespolchoz, és a kezembe adott egy összehajtogatott Magyar Nemzetet. Az apróhirdetések között rábökött egy pirossal bekeretezettre: — Nézze csak! — A következőt olvastam: „Kisiparos szakácsnőt keres.” Kérdően néztem rá. Ő előredőlve szívta a cigarettát, és várta a hatást. —Itt nem háztartási alkalmazottat keresnek, hanem egy kvalifikált szakácsnőt — feleltem.
— Igen — mondta —, majd legközelebb azt is megérjük, hogy gépkocsivezetőt, szobalányt, inast és hasonlókat fognak hirdetni.
Ezeket azért meséltem el: éreztessem, hogy a „mérges” kis öregurat mi minden érdekelte szenvedélyesen. …”

lengyel jozsef

… És most már talán mondanunk sem kell, hogy maga az édes anyanyelvünk is kiemelten az érdeklődési körévé lett Lengyel Józsefnek. A továbbiakban az író posztumusz notesz-kiadásában tallózunk s idézünk nyelvi morzsáiból:

„Tiszteletteljes vita Kosztolányiról. Gyönyörű az a tíz legszebb szavunk, melyeket Kosztolányi kiválaszt: lány, gyöngy, anya, ősz, szűz, kard, csók, vér, szív sír. Talán nincs is ezeknél szebb tíz szavunk. De feltűnő és ellenkezésre késztet, hogy egyben sincs „e”. Miért nem szerette, miért kerülte a magyar nyelv „e” hangját? Mekegésnek érezte. Lehet — és legyen. Ez a kecskemekegésű nyelv a faunok hangja, a félember, félkecske zenéje — a kecske a legtitokzatosabb félördög-félisten állat, nagyon is hasonlít az emberhez. Élet, élés, éles, ember, testvér, vér, féltestvér, nővér, lélek, fej, fejedelem, felleg, fény, mennydörgés, menny — mind „e”, amit „e”-vel szép a zene — és a szerelem.”

Szép, szép — mondhatjuk, de némi ellentmondásba is keveredik az író! Az e-t é-vel variálja, viszont Kosztolányinál ott szerepel a „vér” a tíz között! Szóval, amint mondani szokás: Néha a jó öreg Homérosz is… De lapozgassunk még a noteszek közt!

„A gondolat … jövőt jelennek tud elképzelni — és ez a legnagyobb, mert ez alkotja a nyelvet, a gépet, mindent.

A közlés, a kommunikáció minden művészet közös jellegzetessége. A közlés lehet egyszerű tapasztalatátadás. De ennél fontosabb az ebből adódó kérdezés, megkérdőjelezés. Úgy kérdez, hogy megmutat — ebben különbözik a tudománytól.

… Tulajdonképpen a narrátorság inkább a regényíró módszere. Ami persze nem tiltja (sőt) a párbeszédes formát. … A drámai műben a narrátor alkalmazása „segédeszköz”, de talán éppoly ősi, mint a dráma. A narrátor itt többedmagával jelenik meg — kórus. A kórus és a dráma, a regény és a dialógus nem kizáró, hanem egymást segítő módszerek. …

A tanulás nem a nem-tudásból indulhat: a tanulás hozzáad a már tudotthoz. A csecsemő már tud, tapasztal rengeteg dolgot. A kisgyerek már többet tud, mint amit szavakban képes kifejezni. A szavak gyors, majd zuhatagszerű kimondási képessége a tanulni-képességnek talán a legeredményesebb és forradalmi korszaka.

Csak most … értettem meg a „lábadozás” szó nagyszerűségét. Most, amikor a betegség után alig tudok járni, és állva nem tudom felhúzni a nadrágomat, mert egy lábon állva elesnék. Furcsa a felfedezés készsége. Valamikor új német szavakat csináltam. Kettőre emlékszem. A mesekönyvem címe Sternekund und Reinekund. A kund a kundig szó rövidítése. Azt jelenti, hogy értő. Vagyis Csillagértő és Tisztaságértő.

(Pár héttel halála előtt) Egy magánhangzó Csönd! Üstdob és cintányér, a zaj paroxizmusa — és vége. Csend! Elcsendesedés, egybeolvadás, feloldás.”

Végül pedig néhány, a noteszben elénk bukkanó aforizma. Ha ezeket ismételgetjük, netán tovább is adjuk: elindulhatunk a szállóigésülés útján. Íme:

„Aki elhagyja az igazságot, elhagyja a világot és önmagát… — Aki a „kellő idő”-re vár, menthetetlenül elkésik. — Amikor egy tudat kettéhasad, az betegség, de amikor ezerfelé hasad, csupa egészet alkot és zseniális szintézist. — Az információ pontos, a közhely a leginkább időálló. — Legtisztább hang: kalapács a gránitkockán. — A baj ott kezdődik, ha a költőnek a hormonzavarokon kívül képzavarai is vannak.”

Köszönjük, hogy az „öregúr” az irodalomra és a mindenkori olvasóira pazarolta „mérges”-ségét. Lengyel József tanulságos munkáit, intelmeit érdemes olvasnunk ezután is.

 

Holczer József

A szerző korábbi cikke

 

Hozzászólások