Ambrus József Folyékony labirintus című kötetéről

A 2023-as Ünnepi Könyvhéten is új kötettel rukkolt elő Ambrus József. Az erdélyi származású költő ismét dedikált a budapesti könyves rendezvényen. Kilencedik kötetének címe: Folyékony labirintus.

Milyen volt a kötet fogadtatása a budapesti könyves standokon? Hogy érezted magad a rendezvényen? – kérdezem Ambrus Józsefet az élményeiről.

Egy könyv megjelenése mindig nagy öröm, elsősorban a szerzőnek. De az olvasóknak is, akik szeretik az adott írót, költőt, és mindig várják az újdonságot, továbbá a kiadónak és az egész társadalomnak, hiszen minden könyv örök érték a jövő generáció számára, nemcsak a szépirodalom kedvelőinek. Egy könyv fogadtatása változó. Van, ahol sorok kígyóznak egy-egy dedikált példányért, egy közös fotóért, egy röpke találkozásért a szerzővel, ami sokszor egy életre szóló emlék lehet.

Kellemes fogadtatásban volt részem mind a kiadó, mind az olvasók részéről. Régi osztálytársaim is megkerestek, akikkel az egyetemi évek után nem találkoztam, és fantasztikus volt egy kicsit a múlt, az egyetemi évek néhány pillanatát föleleveníteni. És voltak örömteli spontán találkozások is. 

Én mindig jól érzem magam az Ünnepi Könyvhéten, hiszen nekem is vannak kiszemelt kedvenceim az írók, költők között, és örök érték számomra egy klasszikustól egy dedikált példány, vagy esetleg egy közös fotó… Számomra akkor is ünnep, ha nem jelenik meg könyvem, és nem dedikálok a könyvhéten. Akkor kilátogatok a barátokhoz, kedvenc íróimhoz, költőimhez. Egy találkozás mindig turbót ad nekem, hogy gyerünk, csináld, neked is itt a helyed.

Ránézve a kötetre, figyelmemet először a cím fogja meg: Folyékony labirintus. Ennek biztosan van mélyebb jelentése a számodra. A labirintust talán értem is, de miért folyékony? Több versedben is feltűnik ez a jelző…

Jó a kérdés! Hogy miért folyékony, és miért labirintus? Mindig filozófiai üzenettel próbálom teletömni a soraim, verseim, és ezen belül is filozófiai ellentétekkel, rövid tömör aforizmákkal, idézetszerű gondolatokkal. Ahogy fogalmazott Radnai István egyik verseskötetemmel kapcsolatban : „Ambrus József az ellentétek mestere”. Tehát állítás-tagadás! Fönt-lent, kint-bent, a lét és nemlét, és sorolhatnám a végtelenségig a párhuzamokat filozófiai vonalon.

Így a verseskötetem címébe is próbáltam olyan kódolt üzenetet elrejteni, ami gondolkodásra késztet, figyelemfelkeltő, és saját személyemből ad egy keveset. A sötét labirintus a titokzatosság, az ismeretlen útvesztő. A kristálytiszta folyékonyságot próbáltam a lehető legtömörebb értelmes gondolatba, címbe csomagolni… Így lett ez a pro és kontra, „Folyékony labirintus” a kötet címe. Nagyon sokat lehetne erről filozofálni, boncolgatni a folyékonyt és a labirintust, de azt hiszem, hogy ha az olvasó belelapoz a kötetbe, nem kell sokáig tévelyegni a labirintusban, hogy rábukkanjon a versek ízére, folyására, tömörségére, kódolt üzeneteire.

Kódolt kristálytiszta (nem mindig) üzenetem széfolyik a labirintusban, az emberek tudatában, és egy–egy csipetnyi fényt sugároz a labirintus minden verse. Remélem nem lettem túl bonyolult, és a tömörség mellett ki lehet hámozni a tiszta valóságot, a versek szépségét. A címadó versem így kezdem: „a labirintus szörnyeit legyőztem”, tehát megtaláltam a fényt a labirintusban. Remélem, az olvasó is megtalálja, kitalál az útvesztők világából, és „emléket állít a levegőhiány”.

Kosztolányi Dezső, Iancu Laura, József Attila, Bertók László, Illyés Gyula, Ady Endre, Szőcs Géza, Wass Albert – Ezen szerzők egy-egy sorát helyezted el jónéhány versed elején. Mottóként átvezetnek a te versed világába, előkészítik annak hangulatát. Kedvenc költőidről van talán szó?

Valóban többnyire kedvenceimről van szó, de a versekben mindenevő vagyok. Azt is elolvasom, ami nem tetszik valamiért, vagy túl amatőrnek találom. Nagyon sok kortárs verset, és nem kortárs verset olvasok! Ahogy olvasok egy könyvet, legyen az verseskötet vagy bármi más, ha valami tömör gondolat megfog, azt mindig lejegyzetelem, és nem minden esetben, de ha az idézettel kapcsolatos verset írok, vagy hasonló ihlet lát napvilágot, akkor azt felhasználom. Egy szerzőtől akár többet is.

A napokban olvastam Nagy Gáspár egyik kötetét, és ott ráakadtam egy olyan mondatra, amit rögtön bazaltba véstem: „szebben él, aki már halott”… Egy következő verseskötetben fogom használni, de egy ilyen gondolat mellett nem lehet elmenni, nem lehet nem lejegyezni, legalább is az én világnézetem szerint. Lehet, hogy másnak nem mond semmit. Szóval így gyűjtögetem össze a számomra fontos jelmondatokat, frappáns sorokat, amelyek (kérdésedre válaszolva) valóban vezetnek, és fényt adnak a sötét labirintusban, és sokszor a kezdő hangulatot is megadják. Én úgy gondolom, szellemileg táplálkozni kell, hogy valamiféle terméket tudjunk produkálni, ahol „rombolom magam a célokért” írtam Az alkonyra vert órák c. versben.

„de az akarat sosem tétovázik
ezt öntöm most vidám szavakba
pár képletet hoztam hogyha számít
versemnek héja nincs csak magja”
írtam a „ki tudja honnan és merre” c. versben.

Hogyan válogattad össze a Folyékony labirintus verseit? Csak új versek kerültek bele, amelyek tavaly óta, az előző köteted óta íródtak?

Jelen pillanatban is közel háromszáz félkész versem szunnyad a fiókban. Van, hogy néha kiveszek párat és olvasgatom, és ha jön egy belső indíttatás, dopping, akkor addig kovácsolom, amíg nem lesz kész vers. De a jelen kötet versei nagy százalékban frissen született versek, kevés benne a fiókból kimazsolázott félkész versből tovább írt vers. A tavalyi évem idő szempontjából nagyon gazdag volt. Sok volt a szabadidőm, és sok időt tudtam a versírásra, rímfaragásra szentelni. Az idei év nem kedvez annyira, de próbálom a maximumot kihozni magamból. Nem adom fel.

Sokat írok éjszaka, és amikor már ágyban vagyok, hiszen ha jön az ihlet, azt rögtön papírra kell vetni, mert reggelre már sehol sem lesz. Ha az égiek is akarják, jövőre is szeretnék valami érdekes verseskötetet kiadni. Legyen ez a jövőre nézve meglepetés. Az éjszaka falán c. versben írtam, hogy: „versekkel tele a hajnalok beszéde”… Bízom benne, hogy még sokáig így lesz.

Vannak visszatérő témáid: hazaszeretet, elmúlás, szerelem, költészet… Tudnál hozzátenni még a felsoroláshoz?

Persze, van még több tucat téma, amit sokszor előveszek és faricskálom, faricskálom pl: az istenes versek, pénzzel kapcsolatos versek. Sokat foglalkoztat a jövő, hogy pár száz év múlva hol is tart a világ, lesznek-e még magyarok a Kárpát-medencében, a földön, és meddig? Lesz-e ötszáz év múlva vers? Hol fog tartani az irodalmi élet? A modern technikai eszközök, a természet is visszatérő motívum, és persze az új stílus az irodalomban, ami még várat magára.

A híres nagyjainkról is szívesen írok, az örömről és a bánatról, vagy akár egy röpke pillanatról, hangulatról, életérzésről… Ünnepekről is szeretek megemlékezni, az év különböző napjairól, (karácsony, új év, Valentin nap, húsvét vagy a szürke hétköznapokról – frissen táplálom a virággyökeret/ hogy a tartalom kitörjön a fényre, stb). Nem utolsó sorban a családtagokról, anyámról, nagyszüleimről és még sok másról.

Kimeríthetetlen a forrás, amiből egy költő, író táplálkozhat, hiszen olyan eseményeket figyel meg a költészet finom kristályműszerén Tóth Árpád szerint, amit más ember nem lát, vagy lehet, hogy látja, csak nem mond semmit, vagy egyszerűen nem érdekli. Mindenki más-más életterületen mozgolódik és alkot, így a költő feladata a szép szavak, a szebbnél szebb költői képek, sorok egyberostálása.

A téma magában hordozza a mondanivalót. Meg kell kérdeznem, hogy mi a legfontosabb mondanivalód a világról, a világnak!

Ahogy mondják, „a téma az utcán hever”, és vele együtt a mondanivaló is. Ezt a kérdést összekapcsolnám az előzővel, hiszen úgy gondolom, hogy egy kicsit összecseng a kettő. Egy kicsit az előző válaszokból is beilleszthetek ide, hiszen a versek üzenete, röviden, tömören a lét és nemléttel kapcsolódik össze. „Kényszerpályán a muszáj hazafiak”, Talán a világról a világnak… Arany János soraival tudnék a legigazibb, a legtömörebb, és legőszintébb választ adni a kérdésre:

„Legnagyobb cél pedig, itt, e földi létben,
Ember lenni mindég, minden körülményben.”
(Arany János: Domokos napra)

Kemény és szokatlan, egyedi szóképek csapódnak bele a tudatunkba verseid olvasása közben. Sokszor meghökkentőek. Igénylik, hogy meg-megálljunk, és próbáljuk értelmezni őket. Hogy születnek ezek a szóképek? Sokat csiszolod őket?

Ez a kérdés is lényeges oldalát érinti költészetemnek. Már a líra korai szakaszában kerestem az egyedit, a költészetnek azt a formáját, amit szinte nem, vagy kevesen művelnek. Ahogy mondják, lassú víz partot mos, – hát az én formámat is szép lassan csiszolgatja az idő a mai napig. De ma már úgy érzem, hogy ez a tömör, egyedi szóképekkel ellátott hang, az a hang, amit szeretnék folytatni a jövőben is, és még tökéletesebbre csiszolni, ha van ilyen. (Pl: Füst Milán folyamatosan átírta verseit, kereste a tökéleteset, az egyedi formát, – lapozzunk bele és látjuk, hogy mennyire sikerült neki).

Csak még én sem tudom, hogy hol van a tökéletesség csúcspontja. Keresem. Keresem a filozófiai és etikai kinyilatkoztatások között. Szemléltetés, bizonyítás értelmi vagy érzelmi állásfoglalások sorozatát, tömör burkolattal megáldva. És ott vannak a retorikai jelképző szimbólumok, vizuális érzetet keltő alakzatok, ezek a meghökkentő gondolatok, ahogy fogalmazol, a szóképekben. A tömör gondolatokban ott vannak a „jelentéssűrítések”, a metaforák, ahol egy sorban a világot szeretném megfesteni, de még magamnál tovább nem jutottam.

Egyszer Bodor Pál (Diurnus) mondta, hiába próbálom a világot felfalni, úgy sem sikerül. Lehet, hogy igaza van, de azért próbálkozom egy-egy versben. Van, amikor a kevesebb több, de nem mindig tudok fotószerűen kapcsolódni a világhoz. Kiemelt stíluselem a rím, a nagy elődök klasszikus formái, de az enyém mégis kilóg a sorból.

Sokszor mondják, hogy a költészetem klasszikus költészet, de van olyan megállapítás, hogy nem. Ritkán használok jambust és időmértéket. No de rövidre zárva, a nagy többség nem egyszer megjegyezte, hogy az Ambrus-versek többször olvasósak, de örülök neki, hogy nem folyik fölöslegesen a tintám. Minden sornak értéke, világképe, üzenete, pulzáló gondolati egyedisége van.

Sok versed hangulatát egyfajta negativitás befolyásolja. Jól érzem ezt? Feldobsz egy témát, majd harcos, kemény szavakkal, jelzőkkel, ellentétekkel körbejárod, de a végén nincs megnyugvás: rendszerint egy meghökkentő szóképpel zárul a vers. Haragszol talán a világra? Vagy egyszerűen ilyen a világ?

Nem ostorozom a világot, bár a világ nem mindig jó irányba halad. (Nem mindig tudjuk befolyásolni, de teszünk valamit, hogy irányt váltson, ha rossz irányba halad.) Inkább magam és nyelvezetem csiszolom ostorcsapásokkal. A hangulat és a stílus valóban egy egyedi világképet jár körbe, egy egyedi arculatot egyedi hangulattal, amit tömör szerkezettel vetít az olvasó elé.

Van, amikor a spontán pillanatnyi érzelmek vezérelnek, van, amikor a politika szele érint meg, (habár van véleményem, de nem politizálok). Van, amikor maga az élet fáj, és verseimben próbálom a receptet leírni, vagy az öngyógyítás lehetőségével kísérletezem. Többször abbahagytam életem folyamán az írást különböző okok miatt, de valahogy az írás mindig ereimben lüktetett. Elő kellett venni a kemény szavakat, és pappírra vetni. Itt van egy rövid szösszenetem, ami ideillik, ami rámutat, hogy miként cselekedtem néha:

„sokszor elment
már a kedvem
– elhallgattam –
de újrakezdtem”

Jóna Dávid költő az előszóban írja: A nehezen kifejezhető érzelmek éreztetése, lebegtetése itt teremt egy olyan mikroklímát, amelyben könnyen önmagunkra lelhetünk. És ez azért komoly ígéret! A versek közül azokat kedvelem, amelyeknek van tartásuk, amelyek mernek kockázatot vállalni, van eredetiségük, amiben érezni az intellektus és az érzelmi intelligencia összhangját. Ambrus József teremtett világában megszemélyesített fogalmak lélegeznek, sorsukat betöltik, és friss árnyékot mutatnak az utókornak.

A Folyékony labirintus című köteted verseinek formavilága változott az előző köteted óta? Vagy megtartottad a jól bevált saját szerkezeti formát?

A kialakult formát ebben a kötetben is megőrzőm! Már az „Egyedül Európában” c. verseskötet előszavában elhangzott: Ambrus Józsefnek van egy kedvelt versformája, aminek a konkrét mintáját ugyan nem tudnám idézni a magyar vagy világirodalomból, talán nem is létezik, de ez a versforma a szonettek egyfajta kibővítése, variációja. A kötetben, de már a korábbi könyveiben is a leggyakoribb versszerkezet a 12 + 8 + 4 soros, ölelkező rímes, szabadon váltakozó, általában 9-11 szótagszám közötti sorokból áll. (Deák-Sárosi László)

A rímeket nem csiszolom túlságosan, többnyire ragrímek és szabados asszonáncok csengenek össze a sorvégeken. Nem bízok sokat a rímekre, de azért ott vannak, és segítenek lezárni a filozófiai gondolatokba tömörített gondolati, formai egységekként pulzáló sorokat. A klasszikus értékrendet képviselem, ahol a költészetem a mindennapok rejtett líraiságából építkezik letisztult formai szenvedéllyel, átélt közéleti mondanivalóval.

Mi minden történt veled az irodalom berkeiben az utóbbi egy évben? Író-olvasótalálkozók, versmegjelenések, találkozások, irodalmi körökben való részvétel…?

Minden évben történik valami új, valami érdekes, számomra tartalmas és maradandó. Mindig találkozom olyan íróval, költővel, aki már élete delén túl jár, és néhány jó szóval támogat, vagy rávilágít néhány fontos mozzanatra, ami az irodalomban fontos lehet számomra. Bemutatók sorozata, rendezvények, antológia-pályázatok, lapszámbemutatók tucatjából áll a magánéletem, és eközben én is alkotok, mindig készülök a jövőre.

Apró elismerések, oklevelek is néha megörvendeztetnek. Kaptam egy Mécs László Irodalmi díjat, az Alföld Művészeti Egyesület Faludy György Irodalmi Műhelye is gazdagította a díjállományomat, és kaptam más okleveleket, elismeréseket. Már többször említettem interjúkban, rádióműsorokban, hogy ha nem kapok díjakat, akkor is írok, és akkor is alkotok a jövő generáció számára.

Az irodalmi találkozások, rendezvények fontosok számomra, hiszen ott születnek, születhetnek nagy dolgok, köttetnek új barátságok. A találkozásokról pár év múlva szeretnék egy könyvet kiadni, de majd erről kicsit később részletesebben. Nagyon sok olyan íróval, költővel találkoztam, akik már nem élnek, és a közös beszélgetések, egy-egy közös fotó szellemi értéke számomra drága kincs.

Milyen terveid vannak a jövőre nézve? Még mindig ki kell adnod a tíz kötetnyi verset, amiről álmodtál?

Valóban ez lenne az igazi nagy álom, a tíz verseskötet, amibe a „válogatott versek” c. kötet nem számít bele, és hatvanadik születésnapomra is tervezek egy meglepetést, de ez sem számít bele. Szóval, ahogy kérdezed, mindenképpen szeretném azt a tíz verseskötetet (nem ötven, hatvan oldalban) megírni az utókor számára. A közeli terveimben egy válogatás és egy Találkozások  című kötet szerepel.

Remélem, addig még születik annyi vers, hogy újra az irodalmi piacra léphessek egy új verseskötettel. Terveim vannak, hiszen tervek nélkül nincs élet. Számomra egy verseskötet hatalmas öröm még akkor is, ha nem állnak sorba a boltokban érte. Ezt úgy szoktam mondani: írni, hogy „még sok ötlet lapul bennem iktatlanul”. Remélem, az égiektől megkapom a támogatást. Igen, szeretném kiadni azt a tíz verseskötetet, és remélem, hogy mind a tízről készül általad egy–egy interjú.

Köszönöm szépen az interjút, kedves Józsi! Gratulálok legújabb kötetedhez, és további nagyszerű verseket, az irodalmi életben való sikeres létezést, lubickolást kívánok!

Köszönöm szépen az értékes és mélyreható kérdéseid. Igyekeztem tartalmasan válaszolni szakmailag is, egyénileg is. Egy rövid korábbi szösszenetemmel tudnám zárni az interjút, ami összességében szinte az egész kérdésre egyöntetű és egyéni választ ad:

„Csak vers az, ami
– örökkön éltet –
ez ad erőt nekem
ez maga az élet”!

 

Válogatás Ambrus József verseiből:

sírással kezdődik a béke

új szavak hordalékából ácsolok
– derekadra égő erényövet
hogy holnap is érezd szorítását
amíg el nem felejtheted
naponta kínálom hálásan a dalt
mely alámerülve a fényre borul
mint szkíta asszonyok a vért
a Napba öntözték áldozatul

fogadd el verseimben a sírást
– és szoríts magadhoz halkan
csendre figyelő áhítattal
ábrándos rezdüléssel a bajban
vérem madárszárnyú röpte
győztes jelet fest az égre
a múló idővel szembe repülve
sírással kezdődik a béke

mikor a kiáltás csenddé alakul
– és világgá kergeti hullámait
ember a szavak hordalékából tanul
ha elpazarolta szándékait

töviskereszt

töviskereszten születnek soraim
a Teliholddal nézek farkasszemet
fogantatásomról beszámol a rím
hogyan búcsúztatom a világot veled
kölyök tekintetedben virrasztok
– csak a túlvilági anyag érdekel
meztelen portékák – olcsó bitangok
szent csőcseléke pitvaromra térdepel
valami csörömpöl – hajnalig szorongat
megmozdult a látvány idegszála
felerősödött hangom összeolvad
és egy egész keresztet sűrített magába

az élet hajnala messze füstölt
de a kereszt ős nyugalmat teremt
kaphatsz rontást – vezényszóra gyönyört
ami az ölelésben csütörtököt jelent
apró keresztekből épül föl a világ
a csontok sem pózolnak sokáig
mert feltartóztatnak a haramiák
dühöngő fintorokkal az elmúlásig

szememből a töviskereszt kifolyt
és anyám húsából a tavasz kiszakadt
életnek és halálnak silány medre volt
mint puszták tekintetében a sivatag

születésem tragédiája

fontosnak hozott anyám a világra
megszokott tempóban a vére emészt
néhány jelszó virrasztás az ára
és lélegzetem befogta Arisztotelészt
szólt a zene – a kakas is bántott
pedig szélcsend volt az éjszaka
partok közelében derűs csobbanások
február közepén ez maga a csoda

komfort nélküli a vasárnapom
fűszerezem a kifőzött elveket
és fölnevelem emberi színvonalon
a velem együtt született perceket
új részvéttel festem át az éjszakát
a darab szerzője anyám és az Isten
csontokból kinőtt beszélő rózsafák
szomjas hangulata kell hogy melegítsen

fontosnak hoztál engem a világra
sorok között átfestett Hold ragyog
valami költő lehet földönfekvő mása
vagy padláson felejtett ruhadarabok
születéskor minden kirajzolódik
folyton változó képek mögött
de a vidám partvidéken folytatódik
a felismerés – a világ pólusai között

a látvány kevésnek bizonyul
elrekeszt az óceán de itt leszek
száműzetésben ahol a piszkos lélek okul
február közepén a szertartás felett
– apró szív veri fel a csendet
minden étkezésben – indulásban
emberi értékem nem bolygatja még
egy régi szó – leszámolásban

díszdobozban kaptam törékeny csillagot
– hazafelé rugdostam a követ
naptárba beírtam a Valentin napot
és csuklómon a legyártott fülszöveg
a képzelet szivárog barázdát éget
átalakul a születés mandátuma
szökött rabnak iktat be a véred
és fölmelegszik bizarr orgánuma

virágzás a sötétnek

ki a költészet oltárán égett
fölkenve végső emberszerepre
ahol hangulata érckemény lesz
de ennyi csupán elvárható lenne
megmaradsz a gyilkos darálóban
– a történelem sebesre éget
emberré tipornak a főhajóban
és virágzol – de csak a sötétnek
szétforgácsol az idő mutatója
és szellemünk a vérben felesel
értelme szivárog de rongyolódva
mégis a boltozatra felemel

az értelem sokszor visszaszámol
gyilkolva gyerekszót – öregséget
arcát verésre szánta az imperátor
és kikönnyezte a védőbeszédet
szemed virágait hullatja az ég
meg kell születnem áldozatnak
ahol nincs kórlapján csak emlék
ahol szava van a kéziratnak

emberré tipornak Isten magasában
– ahol a szavaim elenyésznek
sebet vérez föl zaklatása
és örök virágzást a sötétnek

 

Weninger Endréné

Eddig megjelent interjúk Ambrus Józseffel a Montázsmagazinban:

Ambrus József új kötete – A Levegő vére (2022)

Egyedül Európában – Ambrus József költő új kötete (2020)

Ambrus József költő jelene és jövendő tervei (2018)

Ambrus József költő az Aposztróf Kiadó sátrában dedikál (2016)

Ismerkedjünk meg Ambrus József költővel! (2013)