Csép Rózsika író, költő, dalszerző, szövegíró, aki „nem feledi, félti a szülői jussát”

Ismét egy színes egyéniséget mutatok be a Montázsmagazin Íróklub rovatában. Csép Rózsikának, ha csak a címben felsorolt tehetséget igénylő alkotói munkáját vesszük nagyító alá, már az is jelzi különleges egyéniségét. Különféle művészeti ágak iránt fogékony, érzékeny lelkületű alkotó, akinek máig meghatározó élményt jelent a gyermekkorát körülölelő szülői szeretet, a vidék, a természet szépsége.

Csép Rózsika Erdélyből, az Aranyosszék bölcsőjeként emlegetett Tordaszentmihályról származik. Ez a gyönyörű község, az Aranyos folyó csillámló szépsége, a Tordai-hasadék közelsége, a tisztességet őrző múlt emlékei mind-mind kísérői mindennapjainak, melyek költészete legfontosabb elemeivé váltak. Ezeket az értékeket így összegzi Ez mind szülőföld című versében:”…nem feledi, félti a szülői jussát” „Elhoztam a fákból tudás bölcsességét, / A hagyományt, a szokást, a szüleim emlékét.”

Kérlek, beszélj gyermekkorodról, amelyet a természet közvetlen közelében éltél meg, neveltetésedről, az útravalóul kapott igazi értékekről, a magyarságodat erősítő társadalmi körülményről!

Vidéken nőttem fel, a szülőfalum aranytálcán kínálta csodálatos környezetben, amelyben már kisgyerekként rácsodálkozhattam a természet szépségeire. A csendes falusi élet nyugalmát szüleim szerető hajlékában élvezhettem.

Gyermekkorom színterét jelentette a falu hosszát kísérő Aranyos folyó, a két oldalán egymással szembenéző dombok, a Kripta domb és a szőlős-gyümölcsös dombja között hosszan elnyúló falu, középen két templomtornyával, ahol a két hitgyülekezet, a református és az unitárius egyház évszázadok óta jól megfért egymással. A nagyenyedi dokumentációs könyvtár iratai szerint a leghosszabb nevet viselő erdélyi település, régi elnevezése: Alsó-felső Tordaszentmihály.

Szüleim gazdálkodók voltak, ám a szocialista rendszer minden vagyonukból kisemmizte, TSZ-be kényszerültek. Szorgalmas emberek lévén igyekeztek mindent megadni nekünk, beleértve a neveltetést, taníttatást is, hiszen példás családi életet éltek, álmodtak maguknak.

A természeti-társadalmi környezetünk tiszteletére, szeretetére, egymás megbecsülésére, a hagyományaink továbbvitelére neveltek a szüleim, és ezt tartom szempontnak ma is. A körülmények megtanítottak spórolással élni, helytállni, leküzdeni a nehézségeket, megérteni az értékek sorrendjét.

A magyarság mellett, mivel közigazgatásilag Romániában éltünk, ismernünk kellett az ország nyelvét, a szokásaikat, de mi sohasem feledtük a magyarságunkat. Valamikor tiszta magyar település volt, a szocializmus éveiben erős kolonizációs folyamatnak volt kitéve. Mára már a háromnegyedét románok lakják, sokakat be is szippantott egészen. A magyar tagozatú osztályok megmaradtak, de lassan a református és unitárius iskolákból kiszorítottak bennünket. Mindezek ellenére megtanultunk békésen egymás mellett élni.

Ezek az évek meghatározták a gyermekkoromat. Édesapám korai halálával a nincstelenség évei zúdultak a családunkra. Édesanyám egyedül vitte tovább a család összes gondját, baját. Alapjában egy vidám kisgyerek voltam, aki rácsodálkozott minden szépségre, amit a vidéki élet nyújtott.

Egyetlen szomorú karácsonyra emlékszem viszont, közvetlen édesapám távozása után, amikor nem jutott karácsonyfára, valójában szinte semmire, és haragudtam a Jézuskára, amiért csak a szomszéd gyerekeket szereti, minket nem. A következő években hamar felnőttem, megismerve a Jézuska igazi szerepét. Megértettem, hogy a visszacsomagolt üres szaloncukor is ugyanúgy csillog a vázába szúrt ágakon, mint a fán, és a megörökölt télikabátnak is lehet örülni.

Gondolom, iskoláséveid a szülőfaludban kezdted, s már kisiskolás korodban felfedezték tanáraid, szüleid a versek iránti érdeklődésed. Jól tudom, hogy az édesapádtól kapott mesekönyvet máig őrzöd, s féltett, szeretett kincsed az édesanyád ajándéka, egy selyemborítású, selyemlapokra szerkesztett Petőfi-kötet. A szüleid is szerették az irodalmat, a verseket? Kik vezettek be az irodalom, a költészet világába?

Szüleim is szerettek olvasni, szerették az irodalmat. Édesanyám lánykorában a helybéli Wolf kisasszonyokkal barátkozott, a földbirtokos család lányai voltak, tőlük sok könyvet kapott kölcsönbe. Fiatalon mindketten bekapcsolódtak a helyi műkedvelő színjátszó csoportba, népi táncot, színdarabokat adtak elő, a Sári bírót, a Ludas Matyit, ezekről vannak írásos és fényképes emlékeim is. Itt ismerkedtek össze, és házasság lett belőle.

Elsősorban a falubéli általános iskolai tanáromnak és a helybéli református lelkészünknek köszönhetem, hogy terelgettek az irodalom terén, saját könyveiket is kölcsönözve, hogy megbízható irodalomhoz jussak.

Kisgyermekként, később iskolásként megismertél sok jeles alkotót a helyi kortársak közül. Kérlek, említs néhány nevet! Kik fémjelzik ezt a „nagy találkozást”?

Már iskolás koromban találkoztam több neves romániai területen élő kortárs íróval, költővel. Megemlíteném közülük Kányádi Sándort, Létay Lajost, Lászlóffy Aladárt, Beke Györgyöt, Vitay Zsigmondot, akinek a nevéhez a Petőfi Erdélyben, és Jókai Erdélyben kötetek fűződnek.

Előbbiek közül Kányádi Sándort említeném külön, akivel két alkalommal is találkoztam. Egyszer kisiskolásként egy iskolai irodalmi körön, később egyik diplomamunkámat a költő gyermeklírájából írtam. Ekkor találkoztunk utoljára, Kolozsváron. Ma sem feledem a kedves, tanító, biztató szavait.

Erdélyben is foglalkoztatok a nagy klasszikusokkal? Példaként kiket neveznél meg?

Igen, Erdélyben is foglalkoztunk a nagy klasszikusainkkal. Már a tananyagunk is tartalmazta az irodalmi munkásságukat. Nagyon lelkiismeretes tanáraink voltak, akik szívügyüknek tekintették, hogy megismerjük nagy elődeinket, meg hogy megfelelő irodalmi tudáshoz jussunk.

Néhányukat megemlíteném: József Attila, Petőfi Sándor, Arany János, Jókai Mór, Mikszáth Kálmán, Áprily Lajos, Dsida Jenő.
Passuth Lászlóhoz, Vass Albert írásaihoz csak titokban jutottunk hozzá.

Nagyon részletesen dolgozták fel, és adták át az anyagot, sok műelemzés volt, és rengeteg verset meg kellett tanulni kívülről.
Ezért számtalanszor jelentkeztem előadásokon szavalni, ma is sok verset tudok kívülről. Szakközépiskola után államvizsgát tettünk magyar nyelv és irodalomból. Jó alapot nyújtott Erdély a mostani vers- és irodalom szeretetemhez.

Tanulmányaidat a Bethlen Gábor Óvóképzőben folytattad, majd a szarvasi Brunszvik Teréz Óvóképző Főiskolán. Óvónő lettél. Beszélj ennek a szép hivatásnak a megéléséről, élményeiről néhány mondatban!

Általános iskola után felvételt nyertem a nagyenyedi Bethlen Gábor Óvónőképző tagozatára. Bentlakásos tanuló voltam, és imádtam az enyedi éveket. Meghatározó volt számomra az ott töltött 5 év. Jól felkészült szakemberek voltak a tanáraim. Az élőkkel ma is tartom a kapcsolatot.

Bár a pedagógia, pszichológia, történelem tantárgyakat román nyelven kellett elsajátítanunk, a magyarországi Brunszvik Teréz Óvónőképző Főiskolán nagyon megdicsértek a tanáraim a hozott ismeretekért, mert jó alapot kaptunk Nagyenyeden. Büszkén emlékezem vissza az enyedi évekre. Szerettem a hivatásom, és nagyon megszerettem az embereket is abban a közegben, ahol éppen dolgoztam. Ugyanis az erdélyi 13 év alatt csak két évig dolgoztam magyar tagozaton, azt is csak versenyvizsgával sikerült elnyernem, a szülőfalumban.

A szakmai előmenetelemet egy szerencsés helyzetnek köszönhettem. Budapesten dolgoztam, amikor egy mentorokat képző külföldi, amerikai kurzussal bekerülhettem egy országos innovációs óvodai program kidolgozásába és hazai gyakorlati bevezetésébe. Ez volt a Step by step-nek nevezett, magyarul a Lépésről lépésre óvodai program. Nagy szemléletváltást jelentett az addigi pedagógiai ismereteimhez képest, s mert igen jónak találtatott, elmélyülten foglalkoztam vele évtizedeken keresztül. Mi lettünk az ország egyik bázis intézménye, hozzánk jöttek mindenhonnan továbbképzésre.

Ez a program előfutára lett a jelenleg is érvényben lévő óvodai minősítési rendszernek. Szerettem ezt a programot, mert a gyermeki fejlődést, a tudást, az ismeretek elsajátítását globális szemlélet alapján közelítette meg, bevonva a gyerekeket és a szülőket is a kísérletezésbe, a tapasztalatszerzésbe, mintegy mintát nyújtva a szülőknek is a neveléshez, a tanulás segítéséhez. (Dewey által megálmodott módszer, az iskolákban is jól bevált).

A pedagógusnak volt nehezebb dolga, de megérte, mert a gyerekeken mért eredmény nagyon látványos volt. Stresszmentesen, önbizalommal és örömmel kezdték az iskolát. Visszagondolva örülök, hogy ennek a folyamatnak részese lehettem. Már középkorú voltam, amikor befejeztem az óvodavezetői menedzser képzést az ELTE-TOFK szakán.

Mikor kezdtél el verseket írni? Honnan az írói véna? Mi vagy ki inspirált arra, hogy versbe szedd gondolataid, érzéseid?

Kisgyerekként írtam néhány versikét, de abbamaradt. A nyugdíjazásom hozta az írást. Állítólag volt felmenőm, aki írt, és újságíróként dolgozott Budapesten, és ismertem egy fűzfapoéta rokonunkat is, aki verselt. Először a különböző ünnepek, megemlékezések hozták az ihletet, majd a család és az életem eseményei. Egy késői szerelem is megihletett versekben. A legfőbb témakört a természet jelenti.

Csak verseket írsz? Esetleg prózában is megszólalsz?

Elsősorban verseket írok, de írtam néhány novellát is, igaz, ezeket mind pályázatra. Valahogy a versírás az erősségem, ott sokkal több sikerélményem volt.

Beszéljünk az alkotás folyamatáról! Vallomásodban kiemelted a kezdeti véletlenszerű versírást. Ezen mit kell értenünk? Saját verseidet kézírással írod, mert gyönyörűség számodra a betűk összeölelkezése, vagy amint te mondod, összefűződése. Milyen versformában szólalsz meg leggyakrabban? Mi befolyásolja a formaválasztást?

Mindig vágytam arra, hogyha majd több időm lesz, elkezdhessek festeni, rajzolni, agyagozni, só-liszt-gyurmázni. Arra gondoltam, hogy a nyugdíjazással sikerülni is fog, de beleszólt a Covid, hiszen szerettem volna eljárni valahova kurzusra.

A Facebookon viszont irodalmi csoportok portáljain olvasgattam verseket, prózát, s volt, hogy egy-egy klasszikus verset továbbírtam, csak úgy játékból, követve a versformát, ritmust, rímeket, sőt még a tartalomhoz is igazodtam. Rájöttem, hogy én is tudnék írni. Így kezdődött, aztán jöttek a versek maguktól.

Lényegében az első gondolat, mely megfogalmazódik a fejemben, valahol irányt szab a versformának. Ha viszont pályázatra írok, egy előre megadott idézet befolyásolja a választható versformát, vagy a feladat, ha az elvárás valamilyen forma, kötött, vagy kötetlen, szabad vers akár.

Szeretem a szonetteket. Legalább egy évig csak kóstolgattam őket a konzulens oldalon a szigorú szabályok miatt, aztán belevágtam, és meg kell hagyni, érdemes elidőzni egy-egy magasztos, fennkölt gondolatsor megfogalmazásán. A szonett a költészet magaslata. Azóta kipróbáltam a klasszikusok mindegyikét, de szabad szonettet is írtam.

Verseid a természet szépségének megéneklői: „darvak vonultak csábító fényben, / hangos ricsajuk az ősz dallama.” (Az éj vándorai), a szülőföld, a haza iránti szeretet megszólaltatói: „Szülőm e föld, mert engem is dajkált,” (Ez szülőföld mind), de félre csúszott értékeinkre is rámutatnak költeményeid: „Kísértsenek bár hangzatos szavak, / Nem fogok megtörni új zászlók színe alatt.” „A káosz haragja éget, a pokolig űz,”, „Újra kegyelem kell a megbűnhődött népnek…” (Az én utam) A felsoroltakon kívül milyen témák adnak ihletet versírásra?

Igen figyelemre méltó a gyerekvers. Kihívás és felelősség is egyben. Jól ismerem a gyermeki lélek rezdüléseit, fontos látni, odaképzelni az arcukat, az önfeledt öröm csillogását látni a szemekben. Legyen jó ritmusa, lüktető, szépre érzékenyítő, ne csak élményt nyújtson, de segítse a beszédkészség fejlődését is. Különösen kedveltek, és jó célt szolgálnak a mozgáshoz köthető mondókák a keresztcsatornák fejlesztése szempontjából.

És itt a téma nagyon változatos lehet, kezdve a nyelvi játékokkal, a pergő szövegű mondókák, a természethez, környezethez kötődő versek, az ünnepekhez, hagyományokhoz kapcsolódó versek témája igen gazdag.

A legtöbb ihletet a természeti környezet nyújtja, de gyakran felszólalok verseimben a társadalom visszásságai ellen, a földünket ért negatív tényezőkre hívom fel a figyelmet, felszólalok a nők, gyerekek védelmében, a környezetvédelem érdekében. Szívügyem az erdők, vizek sorsa, a környezettudatos életvitel. Nemcsak azért, mert spórolásra neveltek, de látom, hogy a mai világ milyen gondokkal küzd, és ezeket a gondolatokat a verseimben is megfogalmazom.

A háború ténye is foglalkoztat. Globálisan, a világ szemével figyelem a körülöttünk zajló eseményeket.
A költő a szavak fegyverével küzdjön, ha tud.

Fordulópont következett be életedben, amikor elhagytad Erdélyt, áttelepültél Budapestre. Mikor történt mindez, és mi volt döntésed indítéka?

Az 1989-es forradalmi változások útnak indítottak. Az azt megelőző évek alatt számos, mondhatni folyamatos zaklatásnak voltunk, voltam kitéve. A Securitate szervezet ügynökei ki-kinéztek embereket, főleg értelmiségieket, tanítók, tanárok, lelkészek estek áldozatul, köztük én is. Volt, hogy éjjel is behívtak a rendőrségre, mindenről elszámoltattak, faggattak, magnóra vettek mindent, s közben le is kellett írnom. Az együttműködés címszó alatt fenyegette a családunkat is, nagyon figyelnem kellett, mit ejtek ki a számon.

Megszületett bennem a döntés, elhagyom az országot, amint alkalom adódik. Amikor megnyílt a határ, lehetőséget adtak az utazgatásra, végleges útlevélkérvényt nyújtattam be a román államhoz, ügyvéd közbenjárásával szabad utat engedtek a távozásra. Nagyon gyors folyamattal zárult az esemény, elengedtek, és minden ingóságommal, „az utolsó kapanyéllel” kivonultam az országból.

Budapesten telepedtem le, ahol 9 évig éltem, majd Kókán építkeztem, s azóta itt élek, ez a 2. saját otthonom, s gondolom, az utolsó. Itt született meg a lányom, Ilka, aki ma már felnőtt, Budapesten él, és a BGE angol turizmus szakán végzett.

A tordai ügyészség megnyitotta az 1989-es forradalom után a dossziékat, az enyémet is, de akkor már itt éltem Magyarországon, már nem voltam kíváncsi rá, borzongtam a gondolatától is.

Aztán újabb állomás következett: Kóka. Ma is ott élsz. Ismertesd meg az Olvasókkal néhány mondatban a váltás hátterét!

A budapesti István úti óvodából a kókai óvodába költöztem a munkahelyemmel, mert a hosszú évek ingázása egyre fárasztóbbnak tűnt, s mivel került Kókán üres állás, kértem az áthelyezésemet a faluba, és innen mentem nyugdíjba. Jó lehetőségnek tűnt, mert a gyerekeken keresztül sok helybéli lakost megismerhettem.

Három nagy változást hozott életedben a nyugdíjaztatásod. A versírás „kopogtatott először az ajtón”, ám azt a zeneiség megélése követte: a dallam, a ritmus megérintette a lelked, és megszülettek a dalszerzeményeid. Mára hol tart a zeneszerzői tevékenységed?

Változások sora következett, verseket kezdtem el írni, zene született saját versekre, a nyugdíjazásom meghozta a kiteljesedést. Mintegy 700 versem született. Felfedezve a sorokban rejlő dallamiságot, ritmust, megszülettek az első saját dalszerzeményeim.
Majd jöttek a klasszikusok versei, és ma már mp3-ra rögzítem, és kottával örökítem meg a dalaim. Több mint 20 saját dalszerzeményem van.

Ismét elővettem a furulyám, de pianínón is lejátszom a dalaim. Pályázatokon felkészült szakemberek zsűrizik, s a pályázat után, az eredményhirdetést követően minden alkalommal megküldték a szakvéleményt, sokat fejlődtem általa. Néhány versemet versvideóra dolgozta fel Török Tünde előadóművész, hangzott el versem a dunakeszi Irisz színpadon, 1 gyermekvers mondókám megjelent logopédiai kiadványban, 52 versemet szavalta fel cd-re Németh Nyiba Sándor, a Krúdy Irodalmi Kör elnöke, a Poet gyűjteményében már több mint 200 versem van.

Nem unatkozom, most érzem azt, hogy kettő kellene belőlem: egy, aki a háztartást vezeti, kertészkedik, s egy, aki csak alkot. Verselek, zenét szerkesztek, és elkezdtem rajzolni is. Megérkeztem a Comeniusi elv szerint az életciklus alkotó szakaszába, s lám, felszínre törnek az eddig palackban szunnyadó szellemi adottságok, és valamilyen alkotásban csúcsosodnak ki.

Véleményem szerint az alkotó ember nem önmagának, nem öncélúan hozza létre alkotásait, szeretné, ha másokhoz is eljutnának azok üzenetei. Hol találkozhatnak írásaiddal, dalaiddal az érdeklődők? Milyen platformon, felületen vagy jelen? Kötetbe gyűjtötted már verseid?

Legelőször a Szeretem a verseket irodalmi csoport közölte a verseim, innen hívtak meg irodalmi portálok a Facebookon, majd Irodalmi körök, Egyesületek, az Irodalmi Rádió. Saját önálló kötetem még nincs, viszont nagyon sok antológiában, magazinban, folyóiratban szerepelek, van, ahol állandó szerzőként, blogszerzőként.

Ezek közül megemlíteném a Kláris folyóiratot, az Alkotó Irodalmi Kulturális folyóiratot, a MANE Új Verőfény Magazinját, a Cserhát Művészkör Délibáb Magazinját. Számos Facebookos irodalmi platform közli a verseimet, írásaimat: a Szikla Magazin, az Irodalmi Vetés Magazin, az ŐsfAlköz. Horváth Gábor író-költő meghívására, az általa eddig megszerkesztett összes e-book kötetben számos versemmel jelen vagyok.

Tagja vagy néhány irodalmi, művészeti csoportnak, közösségnek, különféle díjakkal ismerték el alkotói tevékenységed. Szeretném, ha többet megtudhatnánk erről is.

Tagja vagyok a Krúdy Irodalmi Körnek, a MANE Egyesületnek, a Cserhát Művészkörnek, az Irodalmi Rádiónak, a Gold Pen Irodalmi Körnek. Ezen irodalmi körök, művészeti csoportok, egyesületek minden évben, néha több alkalommal is pályázatokat hirdetnek, melyeken szívesen veszek részt, hiszen egyrészt jó játékkihívás, másrészt visszajelzés arról, hol tartok most, sokat fejlődtem általuk. Valóban sikerült szép díjakhoz, elismerésekhez jutnom, megemlítenék néhányat, melyeket az utóbbi 4 év gyümölcseinek nevezek.

Számos alkalommal díjazták alkotásaimat a különböző pályázatokon.
Díszoklevéllel jutalmazott írásaimért a Krúdy Irodalmi Kör 2021-ben, ez volt az első, aztán következtek sorban:
Krúdy Bronzérem 2022,
Krúdy Irodalmi díj 2023,
MANE: Hajdrik Szonettíró Emlékdíj, Bronz fokozat 2024,
MANE: Király Lajos Emlékdíj, Különdíj 2024,
MANE: Zenei Nivódíj 2023,
MANE: Hajdrik József Emlékdíj, Zenei Aranyhúr díj 2024,
Kláris Nivódíj ll. fokozat 2023
Cserhát Művészkör, Költőidíj 2022,
Irodalmi Rádió, Szerelmemnek Bálint napra 2. helyezés 2024,
Irodalmi Rádió, Karácsony dalnoka 3. helyezés 2022,
MANE: ,,A csönd üzenete” ének-zene díszoklevél 2022,
MANE: Év Költője 2022,
MANE: Év költője 2023,
MANE: Év Zeneszerzője cím, 2023,
KRÚDY-CORVIN KÉPVERSEK PÁLYÁZAT Különdíj 2023,
Beöthy-Nyiba Örökségdíj ,,Ősz húrja zsong” pályázat 2023,
MANE: Báthory Emlékév, dalszöveg, ll. helyezés 2021,
MANE: Petőfi emlékév Megosztott Aranypenna Díj ll.fokozat 2022,
Beöthy- Nyiba Ezüsttoll díj, 2024

Milyen terveid vannak a jövőt tekintve? Lepj meg minket egy kicsit!

Továbbra is szeretném még, amíg egészségem engedi verssel, prózával, dallal folytatni ezt az utat, vágyam még a rajzolás, festés, és a plasztikában való elmélyülés. Már megérett a versgyűjteményem arra, hogy saját kötettel, kötetekkel is előálljak, igen, ez is a terveim közt szerepel. Addig is köszönettel tartozom az irodalmi köröknek, egyesületeknek, művészeti társaságoknak, az Irodalmi Rádiónak, hogy megjelenhetek az oldalaikon, a pályázataikon, hogy bekerülhettem a csodaszép antológiáikba.

Valószínű én is megtalálom az utam, mely valahol a természetközelben, a valóságban, az érzések, érzelmek világában, a természeti- társadalmi környezethez való viszonyulásaimban keresendő.
Az ,,itthon, otthon fogalmát a kókai tájban és a szülőfalumban keresem, mindkettőhöz ragaszkodom, mert mindkettőt egyformán szeretem.

,,ha meghalok, hamvaim megosztva szórjátok,
itthon és otthon is hagyjatok,
az otthon ránctalan teste sok hittel volt tele,
az itthon már őszülő hajkoronáján,
hajtást bontott az életvenyige”.

Ha csak egy keveset is nyújtani tudok az olvasóknak, a gyerekeknek abból, amit én is megtapasztaltam, gondolom, jó úton járok, s hogy mennyire jó, azt majd az utókor eldönti.

Kedves Rózsika! A magam és a Montázsmagazin szerkesztősége nevében köszönöm az interjút, további töretlen alkotókedvet kívánok. Örvendeztess meg mindannyiunkat további versekkel, dalokkal.

Köszönöm szépen a Montázsmagazinnak a lehetőséget, Orosz Margitnak, a Magyar Kultúra Lovagjának az interjú készítését. Tisztelettel köszönöm a beszélgetést.

*****

Csép Rózsika versei

EZ MIND SZÜLŐFÖLD

Áttekintek én a Kárpátok felett,
Eltűnik a határ, csak visz a képzelet,
Száguld alattam az ősi föld pora,
Századokba vésett álmok nyomora.

SzÍvemet a bércek hídja összeköti,
Ott éltek véreim, hantjuk emlék fedi.
Küzdelem évei koptatták az idő saruját,
De üzen a föld, meg nem tagadja múltját.

Tenyerét húzta mezsgyeként az Élet,
Ki ott élt, tudja, a rónák mit mesélnek.
Mert nem feledi, félti a szülői jussát,
Érti a sercegő kaszaél harmatos haragját.

Szülőm maradt e föld, mert engem is dajkált,
A gyermekkor világa nekem is szórt morzsát.
Fényutat mutatott, hogy megálljam a helyem,
Hitem, amit kaptam, e földből fakadt nekem.

Elhoztam a fákból a tudás bölcsességét,
A hagyományt és szokást, a szüleim emlékét.
Hátamon cipeltem ivadékok sorsát, terelgetve,
Hogy megtalálják ők is, a jövőjük kulcsát.

Az Aranyos vízének csobogását hallom,
Széppé olvadt múltam, elmúlt a haragom.
Emlékkosaramból gyarapszik most e föld,
Lelkemben nincs határ, mert ez mind szülőföld.

Kóka, 2023. november 11.

*****

AZ ÉJ VÁNDORAI

Telihold merült aranyló színben,
tündöklő estben lélekorgona,
darvak vonultak csábító fényben,
hangos ricsajuk az ősz dallama.

Ősz vándorai az éjszakának,
kecsesen kúszó, égi csónakok,
szerelmes táncosai tavaknak,
szabályos v-ben repülő vándorok.

S míg vonulnak, a hajnal betoppan,
lenge ruháját ledobja az éj,
helyet cserélnek: a Hold a Nappal,
fáradt csapat küzd az ég tengerén.

Bronzarany csillogás fehérre vált,
kékséget hasító darupárok,
hűséges lényük szabadságkarát,
tőlük tanuljunk, oh, mi magyarok!

E csodás káprázat szinte vakít,
„néztem az égő áradást, a színt.”

Kóka, 2022. december 7.
Szabó Lőrinc: Varázs-tó című verséből való idézettel.

AZ ÉN UTAM

Saját utamat járom, az enyém és senki másé!
Elkötelezni magam nem fogom egy villanásért.
Kísértsenek bár hangzatos szavak,
Nem fogok megtörni új zászlók színe alatt.

A művészet pártatlan maradjon nekem.
Amiért megküzdök, teszem, mert szeretem.
A múltból hozott sok szenvedés, remény
Mára már csiszolt sorokba írott költemény.

Magamhoz ölelem a drága anyaföldet,
Mert porából lettem, és nekem kincs az élet.
Csodák sarjadtak a családfánk ágaiból,
Jövőmet szőttem a színek lombjaiból.

Megölelem én a végtelen holnapot,
Mert van remény, mely hoz egy új napot.
Míg erőm engedi, nem felejtem el,
Mit megörököltem, felér egy megélt élettel.

A boldogság és gyönyör kéz a kézben jár,
Ami megérint és körülvesz, mind verseimre vár.
Egy mindenek feletti fogja a kezem,
Ki azt is látja, amikor vétkezem.

Csak egy árva virágként jöttem én,
Kerestem a helyem a szabadság szigetén,
Ahol nem érhet kényszer, és nem kell menekülni,
Ahol az élet a jövő, és nem kell újra megszületni.

Az elérhetetlen, valóság lehet egy szép álomban,
A szenvedéságakat szétszórom a múltban.
Szeretethajtások nőnek a sérültek helyén,
Gondozva gyarapodnak, az őszinteség nyelvén.

Bennem gyökereznek a tavasz hírvivő virágai,
Nekem zengenek az erdő csicsergő madarai.
Az élet szép, és hogy megtaláljam benne a helyem,
Amit én jónak ítélek, az aurámhoz engedem.

Nem színes lepkék után nyargalok,
Az igaz és tiszta érzések talaján maradok.
Az értékek mezsgyéje számomra kecsesebb,
Csak a távolodó utam az, mi egyre keskenyebb.

Kóka, 2024. április 07.

 

ERDEI PÁRBESZÉD
– verses mese

Erdő bölcse, Bagoly úrfi,
S vadász társa, Róka Rudi,
Megbeszélik minden este,
Mint zajlott a vadászbörze.

– Képzeld, Bagoly, el sem hiszed,
Hegyezd a füledet, hegyezd!
Elmesélem, hogy mi történt,
Titkom elárulom tüstént:

Faluszéli portán jártam,
Nagy nyüzsgés volt udvarában,
Levágnák az összes ludat,
Mert a gazda nagy lagzit tart.

Hírére úgy berezeltem,
Egy jó ludat nyakon csíptem,
Puska dördült a nagy zajra,
S nem megszökött beste lúdja?

A többiek hangoskodtak,
Gágogással ricsajt csaptak.
Elillantam, mert beláttam,
Biz’ a lúdért majd ráfáztam.

Pihenőnknek, hogyha vége,
Mindkettőnknek legyen terve,
Mikor éjfélt üt az óra,
Induljunk egy fordulóra.

– Rendben, Rudi, de ne feledd,
Én egy ludat nem cipelek,
Megelégszem egy kisebbel,
Talán egy kis egérkével.

– Tudom én azt! – szólt a róka,
– Csak kettesben jobb a móka!
Vadászbecsületre mondom,
Osztozhatunk a zsákmányon.

Te légy fentről bölcs és okos,
Szimatom most szerencsét hoz,
Amint a Hold fölöttünk jár,
Osonok a zsákmány után.

Elindultak hát éjfélkor,
Pontban harangkonduláskor.
Bagoly fentről huhogatott,
Rudi ásott, földet dobott.

Nem számított, hogy a gazda,
Betont önt az ól aljára,
S mikor éppen bejuthatna,
Fején kong a beton padka.

A vadászat kudarcba fúlt,
Róka Rudi csak úgy dúlt- fúlt.
Kifele az alagútból,
Egér bújt elő egy lyukból.

El is kapta Rudi nyomban,
Osztozott is Bagoly úrral.
Ha nagy zsákmány nem érkezik,
Kis fogást is megbecsülik.

Barátságuk életre szól,
Szemfüles fenn, lenn a bátor,
Az éjszaka két cinkosa:
Huncut róka, s bagoly társa.

Kóka, 2022, augusztus 29.

 

Orosz Margit

Kapcsolódó cikkünk