Albert Schweitzer kettős évfordulójára emlékezünk 2020-ban. Születésének 145. és halálának 55. évfordulója van. Elzászi német teológus, lelkész, filozófus, orgonaművész, tanár, orvos, Nobel-békedíjas (1952). Polihisztor.

albert schweitzer

1875-ben született Kaysersbergben. Anyanyelve az elzászi német (alemann nyelvjárás) volt. Az irodalmi német nyelvet (felnémet) az iskolában sajátította el. Szülei házában a francia nyelv is jelen volt. Gyermekkorát Gunsbachban töltötte, ahol édesapja protestáns lelkipásztor volt. Kilencéves korától a parókia orgonáján játszott. A középiskolát Mülhausenben végezte, ahol 1893-ban érettségizett.

A strassburgi egyetemen kezdett tanulni teológiát és filozófiát. Párizsban Charles-Marie Widor orgonaművésznél, a Szent Szulpicius-templom orgonistájánál orgonált. Majd 3 éven keresztül Párizsban és Berlinben folytatta filozófiai és teológiai tanulmányait. Ez utóbbi városban doktorált filozófiából. 1901-ben írta meg teológiai disszertációját. Docensként működött az egyetemen, és a Szent Miklós templom lelkészeként szolgált. Ő áldotta meg Theodor Heuss, a későbbi (első) NSZK-államelnök házasságát.

1905-ben jelent meg Johann Sebastian Bach című műve franciául, 1908-ban pedig egy új, német nyelvű Bach-monográfiát adott ki. 1905-ben, 30 évesen orvosi tanulmányokat kezdett Lüttichben (Liège) a párizsi evangélikus misszió önkéntes orvosokat kereső felhívására. A kormány külön engedélyével tudta ezt csak megtenni, mert már a strassburgi egyetem docense volt.

1912-ben avatták orvossá. Harminc éves volt Albert Schweitzer – a strasbourg-i egyetem teológiai fakultásának tanára, a teológiai szeminárium igazgatója, prédikátor és hírneves orgonaművész -, amikor elhatározta, hogy hátat fordít addigi sikeres életpályájának, és „olyan feladatot vállal, amely közvetlenül az embert szolgálhatja”.

1905-ben megkezdte orvosi tanulmányait, és 1913-ban, orvosi diplomával a zsebében s a saját pénzéből vásárolt orvosi felszereléssel, gyógyszerekkel elindult Afrikába, Gabon francia gyarmatra. Célja az volt, hogy a párizsi evangélikus misszió lambarénéi állomásán megkezdi tevékenységét, és „ezzel törleszt valamit az európaiaknak a színesbőrűekkel szemben fennálló adósságából”. Rendelője egy ócska tyúkól volt, a betegeket a szabad ég alatt kezelte, és elhelyezésükre egy-két kezdetleges barakk állt rendelkezésére.

1925-ben Schweitzer áttelepítette kórházát a misszió területéről saját telkére, biztosítva ezzel, hogy „vállalkozása vallások és nemzetek felett álljon”. A kórház azóta állandóan tovább épült. 1969-ben már 80 épülete volt, 600 beteget tudott ellátni, és ugyanennyi kísérőt befogadni. A világ minden részéből érkeznek Lambarénéba önkéntes orvosok és ápolónők, hogy segítsék a kórház működését. A trópusokon elsősorban a lepra és az álomkór gyógyítására törekedett őserdei kis kórházában.

”Ha hatást akarunk gyakorolni másokra, a példamutatás nem csupán a legfontosabb, hanem az egyetlen célravezető dolog” –vallotta. Az őserdő orvosa önzetlen, áldozatos emberbaráti tevékenységével kivívta a világ népeinek tiszteletét. 1952-ben elnyerte a Nobel-békedíjat.
”Időt kell szakítanod embertársaidra, tégy valamit másokért, ha még oly apróságot is – valamit, amiért fizetséget nem kapsz, csupán a kitüntető érzést, hogy megtehetted.”

albert schweitzer

Orgonahangversenyeket adott, és a bevételekből fizette vissza adósságait, illetve gyűjtött pénzt az őserdei kórház újjáépítéséhez. 1924-ig Európában maradt, majd visszatért Afrikába, ahol újjáépítette és berendezte a kórházát. Ezzel alkalmassá tette több ezer afrikai beteg fogadására, akik közül háromszáz leprás volt. 1924-ben tért vissza a gaboni Lambarénébe. Az őserdőben tamtamdobok adták hírül: ismét itt van a fehér doktor. Munkáját világszerte egyre többen támogatták, kórházában sok kitűnő orvos – köztük a magyar Goldschmidt László – dolgozott.

A betegeket a hozzátartozók ápolták, ők takarítottak, és látták el az egyéb teendőket. Schweitzer gyakran visszatért Európába, hogy előadásokat tartson, és orgonakoncerteket adjon, amelyekkel a pénzügyi hátteret biztosította. 1939–1948 között Lambarénében maradt, mivel a második világháború miatt nem volt módja visszautazni Európába. 1948-ban tért vissza ismét, utána folytatta az oda-vissza utazgatást egészen 1965-ben bekövetkezett haláláig.

„A legszebb emlékműved embertársaid szívében áll”- vallotta.

A második világháború utáni időkben számos kitüntetésben részesült. 1952-ben Nobel-békedíjat kapott. Az ünnepségen mondott beszédében elutasította a háborúkat, amikor Rotterdami Erasmust idézte: „A háború mindannyiunkat elembertelenít”.

albert schweitzer

Leánya, Rhena Schweitzer Miller (1919–2009) is humanitárius tevékenységet folytatott. Albert Schweitzer Lambarénében hunyt el 1965-ben. Schweitzer egész életében az élet tiszteletének a védőügyvédje volt. Úgy vélte, hogy a felvilágosodás kora lezüllesztette saját magát, mert a gondolkodása nem volt elég megalapozott. Ezért az emberiség új reneszánszában és felvilágosodásában reménykedett. Egy olyan emberiségben hitt, amely sokkal mélyebben tudatában van a világegyetemben elfoglalt helyének.

A második világháború befejezése után falvakat hoztak létre Svájcban, Ausztriában és Németországban az árva és elhagyott gyermekek és fiatalok befogadására. 1957-ben Margarete Gutöhrlein megalapította az első Albert-Schweitzer-gyermekfalut Waldenburgban (Baden-Württemberg), melyet Schweitzer személyesen patronált. Ezt követően számos ilyen gyermekfalu jött létre Németországban.

“Humanista feladatunkat nem felekezeti vagy nemzeti hovatartozásunk alapján kell megítélnünk és végrehajtanunk” – írta.

Magyarországon a hatvani kórház viseli nevét. Életét több film is feldolgozta, legutóbb 2009-ben az Albert Schweitzer – Egy élet Afrikáért című német-dél-afrikai alkotás.

„Élni akarok, de mások életének tiszteletben tartása mellett”- ars poétikája.

 

Az élet tisztelete c.film

 

Farkas Ferencné Pásztor Ilona

 

Kapcsolódó cikkünk a szerzőtől:

Csúzy Zsigmond, a sokoldalú pálos szerzetes

 

 

Hozzászólások