Több évnyi előkészítést követően július 5-én megnyílt Csontváry Kosztka Tivadar festőművész átfogó életmű-kiállítása a budai várban, a Honvéd Főparancsnokság épületében.

Csontvary_Onarckep

Csontváry Kosztka Tivadar (1853–1919) a modern magyar képzőművészet egyik legnagyobb hatású alakja. A saját maga által nagy gonddal megrendezett kiállításai gyakorlatilag visszhangtalanok maradtak – életében sem a szakma, sem a közönség érdeklődését nem keltette fel. Három évvel a halálát követően már monográfia jelent meg róla, az Ernst Múzeumban 1930-ben megrendezett emlékkiállítása pedig jelentős sikert hozott. 1936-ban újabb, korábban nem látott képeit ismerhette meg a magyar közönség, amely egyre nagyobb érdeklődést tanúsított Csontváry iránt. 1958-ban egy nagyszabású kiállítást szerveztek Brüsszelben Ötven év modern művészete címmel, ahol a Tengerparti sétalovaglás című vásznát Cézanne, Van Gogh és Gauguin művei mellett állították ki. Az 1963-ban Székesfehérváron megrendezett (majd Budapestre továbbvitt) életmű-kiállítása hatalmas közönségsiker volt. 1973-ban Pécsett megnyílt az önálló Csontváry Múzeum. Hosszas előkészítést követően 1994-ben nemzetközi kiállítás-sorozaton mutatták be a műveit, de a sokak által várt átütő külföldi siker ekkor elmaradt.

Csontváry műveinek többségét közgyűjteményekben őrzik – a Magyar Nemzeti Galéria mellett a pécsi Janus Pannonius Múzeumban, a miskolci Herman Ottó Múzeumban, a szolnoki Damjanich János Múzeumban, a pozsonyi Nemzeti Galériában, a Losonci Múzeumban és a Budapesti Történeti Múzeumban. Számos alkotása található magántulajdonban.

Csontvary_kiallitas_Honved_Foparancsnoksag

A tárlat helyszíne a budai várban található Honvéd Főparancsnokság. Ez egy szimbolikus épület, amelyet a magyar nemzeti nagyság kifejezésére építettek a XIX. század legvégén – akkortájt, amikor Kosztka Tivadar is eltökélte, hogy élete meghatározó vezérelve lesz ennek a nagyságnak a kiteljesítése és megmutatása a nagyvilágnak. Ez a négyemeletes, tornyos neoreneszánsz ház nem sokáig állhatott a maga pompájában. Miután a II. világháborúban bombatalálatot kapott, évtizedekig romos állapotban maradt. A háborús romok kései eltakarítása után is több mint fél évszázadnak kellett eltelnie, hogy újra megnyíljanak a kapui. Ez végül tavaly nyáron megtörtént.

A Magányos cédrus – Csontváry géniusza című kiállítás fővédnöke Magyarország köztársasági elnöke. A tárlat megtekintése nemcsak a művészet iránt érdeklődők számára jelenthet felejthetetlen élményt; joggal tart igényt a művelt nagyközönség érdeklődésére.

A Várgondnokság Nonprofit kft. által rendezett kiállítás kurátora Gulyás Gábor. A tárlat 2015. december 31-ig látogatható.

Forrás:  Csontváry-kiállítás honlapja

 

Hozzászólások