Idén ünnepeljük Goldmark Károly születésének 185., halálának 100. évfordulóját. Legsikeresebb művét, a Sába királynője című operát éppen 140 éve mutatták be. A ma már ritkán játszott zenemű október 24-én ismét látható lesz az Erkel Színházban.

saba_kiralynoje2

Salamon és Sába királynőjének találkozása egy 19. századi festményen

 

„Annak ellenére, hogy a kezdetekkor hatalmas sikerrel indult a darab – Bécs után bemutatták New Yorkban, Londonban és Milánóban is, vezényelte Mahler (Budapesten) és Richard Strauss is – mára hiánycikk a világ operarepertoárján” – mondja Káel Csaba rendező. Nagyszabású, látványos színrevitelét a júliusi, margitszigeti előbemutató után az Erkel Színház közönsége is láthatja.

Az ószövetségi történet szerint Sába királynője a bölcsesség megszállottja volt, s azért utazott a kor legbölcsebbnek tartott uralkodójához, Salamonhoz, hogy próbára tegye tudását. A Bécsben élő, vallásos zsidó családba született, magyarságát híven őrző Goldmarkot egyik tanítványának szépsége ihlette a különös, bibliai tárgyú, túlfűtött szerelmi háromszögtörténet megírására a szeszélyes királynő, egy fiatal jeruzsálemi diplomata és a főpap lánya között.

saba_kiralynoje1

Az ősbemutató plakátja 1875-ből

 

Tanúi lehetünk annak, hogy egy ember elveszíti önmagát” – emeli ki a rendező. – “Ez a jelenség a mai világban is ismerős: a virtuális térben annyi impulzus éri az embert, annyi dolog hullik ránk, hogy félő: nem találjuk önmagunkat. A darab arról is szól, hogy sorsunk hogyan függ a környezet hatásaitól. Az erkölcsi mondanivaló mellett pedig két világ – Salamon és Sába világának – találkozása is fontos dimenziója a történetnek.”

A szecessziót idéző díszletet Szendrényi Éva, a látványos jelmezeket Németh Anikó tervezte. A címszerepben Gál Erika és Németh Judit, a főbb szerepekben Sümegi Eszter és Bakonyi Anikó, Szemerédy Károly és Kelemen Zoltán, valamint Palerdi András és Fried Péter lép színpadra. A szerelmes Asszád szerepében László Boldizsár és Nutthaporn Thammathi, a thai születésű, németországi tenor látható. A karmesteri dobogón: Kovács János és Szennai Kálmán.

Bővebb információ

Hozzászólások