1994 óta ünnepeljük a Méhek napját minden április 30-án a Magyar Méhészek Egyesületének a kezdeményezésére. Célja az, hogy még jobban megkedveltessék az emberekkel a mézet és a méhészeti termékeket, és ezzel növeljék a rendkívül alacsony mézfogyasztást Magyarországon. Hiszen a méz nemcsak finom, hanem egészséges is.

A szakemberek a környezetvédelemre is szeretnék felhívni közvetve a figyelmet. A túlzott mennyiségű és nem megfelelő vegyszerek ugyanis megbetegíthetik a méheket, azok kipusztulnak, és nem lesz, aki beporozza, megtermékenyítse a növényeket, fákat. Nem lesz termés sem ezáltal. Tehát a méhek kimondhatatlanul szükségesek a természetben, mert velük együtt az élet is megszűnhet.

Ügyeljünk arra, hogy csak „tiszta forrásból” vásároljunk mézet, ne legyen hamisítvány. Akkor nem lesz gond a karácsonyi mézeskalács elkészítésénél sem.

A méheknek egyetlen kellemetlen tulajdonságuk van, igen csípősek. Igyekezzünk elkerülni azokat a helyeket, ahol kaptárak lehetnek telepítve. Ha mégis arra kell mennünk, nagyon csendben tegyük azt, hogy ne riasszuk fel őket. A lehető legkisebb mozgás és hadonászás nélkül keljünk át azon a területen, ahol méhek tanyáznak. De ne gyűlöljük a méheket, szorgos és hasznos élőlények ők. Sajnos, ebben az évben az időjárás tétlenségre kárhoztatta őket, ezért nem tudtak időben munkához látni, virágport gyűjteni. Sokkal kevesebb méz lesz az idén.

Gyurkovics Tibor: Méhmunkás

Zümmög, ahogy elsuhan,
virágokra rázuhan.
Begyűjti a nektárport,
királynőjének hódol.

Minden este elszámol,
minden reggel elindul
napsütésben, szélesésben
minden nap csak robotol.

Ha meglátod egy virágon,
hozzá ne érj, kardja van,
beléd szúrja, inkább meghal.

Télen ő csak vegetál,
nyári napsütésre vár,
alszik bundában egy báb.

Weninger Endréné

Hozzászólások