A Bookline Kids novemberi könyvajánlója – Újra elolvasni egy könyvet segít fejleszteni az önismeretünket. Legyen az film, koncert, színházi darab, vagy könyv, életünk során több olyan élmény ér minket, amit szeretnénk akár többször is átélni. Ha újranézünk egy filmet, vagy újraolvasunk egy könyvet, az egészen más tapasztalatot nyújt, mint az első alkalom.

A Bookline Kids novemberben egy olyan ifjúsági regényt mutat be, amit érdemes több alkalommal kézbe venni, ezt pedig nemcsak a Bookline Kids szakmai zsűrije látja így, az újrázás pozitív hatásait egy kutatás is alátámasztja.

novemberi konyvajanlo

Novemberi könyvajánló

Az újraolvasás, újranézés vagy az újrahallgatás pozitív hatásait támasztja alá egy új-zélandi és amerikai kutatók által 2012-ben közre adott kutatás. A Journal of Consumer Research folyóiratban megjelent tanulmány szerint az „újrázás” egészen más tapasztalást nyújt, mint amikor először éljük át az adott kulturális élményt. Míg egy könyv esetében az első olvasás alkalmával leginkább a cselekményre koncentrálunk, addig a későbbiek során érzelmi kapcsolat alakul ki az olvasó és a mű között.

Cristel Antonia Russell, a kutatás vezetője szerint az emberek egyre többet kapnak egy történetből, új rétegeket képesek feltárni az alkotásból. A mélyinterjúkból kiderült, hogy egy adott élmény újbóli átélésének köszönhetően érzelmi életünk és önismeretünk is gazdagodhat, mindez pedig jótékony hatással van mentális egészségünkre.

Ha valamit érdemes legalább még egyszer elolvasni, akkor a Bookline Kids havi gyerekkönyajánló-program novemberi kiemelt könyvét, Amelia Mellor legújabb alkotását, A világ legnagyobb könyvesháza című művet mindenképp. A történet középpontjában egy testvérpár, valamint édesapjuk könyvesboltja áll, ami felett lakik a család. Az épület minden nap új csodákat tartogat a gyerekek számára.

Egy váratlan fordulat miatt azonban nemcsak a könyvesbolt, hanem édesapjuk élete is veszélybe kerül, mire a gyerekek azonnal cselekszenek. Hamarosan pedig varázslatos kalandok közepén találják magukat, ahol az eszük mellett a szívükre is hallgatniuk kell. Ha győznek, visszakapnak mindent, ha elbuknak, a Könyvesházzal és édesapjukkal együtt a gyerekkorukat is elveszíthetik.

A történetben szereplő könyvesbolt egykor valóban létezett, tulajdonosa és alapítója Edward William Cole volt, aki 1873-ban nyitotta meg üzletét Melbourne-ben, majd 1883-ban a jövedelmező vállalkozás egy kétszintes épületbe költözött. A Cole’s Book Arcade valóban hatalmas volt, becslések szerint több mint kétmillió könyvet tartottak, ez volt akkor a legnagyobb könyvesbolt.

Méretei és kínálata mellett hangulata miatt is világhírű üzletnek számított, a beszámolók szerint sokszor karneváli légkör uralkodott bent. Sokszor rendőri segítségre volt szükség a tömeg kezeléséhez, bejárata felett pedig a következő szöveg szerepelt: „Olvass, ameddig csak szeretnél – senki sem kéri, hogy vásárolj.”

A Bookline Kids novemberi könyvajánlója

Ameila Mellor ifjúsági regénye nagy hatást tett a Bookline Kids zsűrijére is. Magyarósi Éva képzőművész, animációs rendező a következőket írta a történet kapcsán:

„Vannak azok a könyvek, amiket gyerekként olvasunk el, és megszeretünk. Hosszú évek után, amikor újra a kezünkbe kerül felnőttként, valami teljesen új, mélyebb rétegét mutatja meg. Ha lenne egy könyvesboltom, és kategorizálnom kellene benne a könyveket, biztos lenne egy olyan stand, aminek azt a nevet adnám: KÖNYVEK TÖBBSZÖRI ELOLVASÁSRA. Talán közhelyesen is elmondható, hogy azok a jó könyvek, amik többszöri elolvasás után is tudnak újabb és újabb ajtókat nyitni bennünk.”

Források:
A Cole’s Könyváruházról készült fotó forrása: Victoriai Állami Könyvtár
A könyvről készült fotó forrása: Bookline

Bookline Kids
Libri-Bookline Zrt.

 

Kapcsolódó cikkünk