Ahogy a fogyasztók számára egyre fontosabb a fenntarthatóság, az etikus gazdálkodás és a környezettudatosság fogalmai, a kozmetikai ipar számára is divatos hívószavakká váltak. Más kérdés, hogy pusztán reklámfogás, vagy inkább valódi filozófia és elhivatottság áll a háttérben.

zold forradalom

Le az állatkísérletekkel

Bár az Európai Unió 2013-ban betiltotta az olyan kozmetikai termékek és összetevők forgalmazását és gyártását, amelyeket állatokon teszteltek, a világ 80 százalékában még mindig elfogadott az állatkísérletek alkalmazása.

Sajnos az EU-s szabályozás bevezetése nem jelenti azt, hogy nem találsz a boltok polcain olyan márkákat, amelyeket állatkísérletek segítségével állítottak elő. Ez azért lehetséges, mert a törvény nem visszamenőleges hatályú, csak az azóta fejlesztett termékekre és összetevőkre vonatkozik.

Környezetbarát csomagolás, kevesebb szemét

Magad is tapasztalhattad, hogy a háztartásban keletkező szemét nagy része a használt termékek csomagolásából származik. Főleg műanyag hulladékot dobunk a kukába nap mint nap.

A műanyag a világ egyik legnagyobb ellensége, mivel nehezen bomlik le, így szépen lassan elborítja a világot. Ezért óriási ellentmondás, ha az ökológiai szemléletet hirdető vállalatok termékeiket olyan anyagokba csomagolják, melyek előállítása vagy utólagos feldolgozása túlzott környezetszennyezéssel jár. Pedig számos környezetbarát csomagolóanyag áll ma már rendelkezésre, köztük például a PLA, ami egy növényi bázisú műanyag, kukoricakeményítőből készül, és komposztálható is.

Szabadulj meg a káros összetevőktől

A kozmetikumok gyakran tartalmaznak olyan összetevőket, amik nem csak a környezetre, de a bőrünkre is káros hatással lehetnek. Ilyenek például a parabének, a kőolajszármazékok és az SLS, azaz a nátrium-lauril-szulfát. Ezekről az anyagokról köztudott, hogy a bőrön keresztül felszívódva ártalmas hatással lehetnek ránk. A parabének például ösztrogén túltengést okozhatnak, felborítva a hormonális egyensúlyt.

Arra már kevesebben gondolnak, hogy a bőrről lemosva a vízbe is bekerülnek, károsítják a Föld vízkészletét és a vízi élőlények egészségét is. Szerencsére egyre több gyártó vonja ki termékeiből ezeket az összetevőket, a Manuka.store-ban kapható Wild Ferns termékekben például egyáltalán nem találod meg őket.

Nem mind arany, ami fénylik

Azok az anyagok sem feltétlenül kevésbé környezetszennyezők, amelyek nem károsítják bőrünket. A pálmaolaj például nagyon sok termékben előfordul, de éppen ezért tömeges előállításához hatalmas olajpálma-ültetvényekre van szükség, ezek pedig az esőerdők területét csökkentik jelentősen. De az olyan, egyébként kifejezetten hasznos összetevők esetében is fontos az etikus hozzáállás, mint a méz vagy a gyógynövények.

Keresd inkább az olyan termékeket, amelyek gyártása során odafigyelnek arra is, hogy a felhasznált anyagok fenntartható forrásból származzanak.

SZPONZORÁLT TARTALOM

 

Hozzászólások