Nagy siker lett és óriási érdeklődés övezi Bulgáriában Bahget Iskander és dr. Bocskor Jordán közös nemzetközi kiállítását. Az ötlettől sok-sok munka, türelem, hosszú utazások vezettek a történelmünket szerető támogató szponzorok segítségével egy időtálló érték létrehozásához. A mai bolgár-magyar kapcsolatok is fejlődtek általa, de az utókor részére is hasznos kincs lesz.

–Igazán értékteremtő munka volt, melyet dr. Bocskov Jordánnal közösösen vittünk végbe! Öröm volt együtt dolgozni. Köszönet minden támogatónak, szervezőnek, állami hivatalnak, segítőnek! Kecskeméti polgár lévén megemlítem Sipos László önkormányzati képviselőt, aki szintén sokat segített a kiállítás helyszíni rendezésében – nyilatkozta Bahget Iskander fotóművész.

Bahget Iskander és Bocskov Jordán a legmagasabb miniszteri kitüntetést kapta Bulgáriában, mely polgári személynek adható.

A kiállítást megnyitotta: Krasimir Karakachanov miniszterelnök-helyettes, a Bolgár Köztársaság védelmi minisztere, a projekt védnöke
Köszöntőt mondott: Őexcellenciája Balázsné Harangozó Tekla, Magyarország szófiai nagykövete
Film: doc. dr. Venelin Shurelov, Nemzeti Művészeti Akadémia, Szófia

A kiállítás 50 alkotás alkotásból áll, 120x90cm méretűek. 2019. február 15-ig tart nyitva.

 

A művész elérhatőségei:

Fotóművész ISKANDER STUDIO

H-6044 Kecskemét, Kossuth L. u. 63.
E-mail: iskander@iskander.hu
Web: www.iskander.hu [1]
https://www.facebook.com/bahget.iskander

 

 

Hozzászólások