“A világ nem egy véges folyamat, amely kezdődik és egyszer befejeződik, hanem végtelen változások végtelen sora, folyama. És miért lenne az emberi létezés kivétel ebből a folyamatból, a változások sorából?” (Sári László)


A pillangó jelképének használata számos nemzet szimbólumvilágában megjelenik, és gyakran bukkan fel az irodalomban is, más és más jelentéssel. A pillangó átváltozásai párhuzamba állíthatók az emberi élet szakaszaival, a hernyó az élet, a báb a sír, a pille a lélek föltámadása. “Nem halunk ugyan meg mindnyájan, de mindnyájan átváltozunk” – Pál apostol bölcs mondása szerint. A változás életünk szerves része, és soha nem könnyű átélni, gyakorta jár fájdalommal. A pillangó szimbóluma ezt a nehézséget is megjeleníti. Az átalakulás nagy küzdelmei nemigen kerülhetők el. Nikosz Kazantzakisz története erre figyelmeztet.

“Egy fán pici lepke bábját vettem észre abban a pillanatban, amikor felpattant a burok, és a lepkévé vált hernyó készült napvilágra törni. Vártam, vártam, de késett, s mivel siettem, ráhajoltam és elkezdtem leheletemmel melegíteni. Erre gyors és természetellenes ütemben kinyílt a burok, és kibújt a lepke. Ám szárnyai ráncosak maradtak, az összehúzódott testecske remegett, s küszködött, de hiányzott neki a türelmes érés és a napfényben lassú kibomlás. Éretlenül bújt ki, reménytelenül mozdult meg, és nemsokára meghalt a tenyeremben.”

Böjte Csaba az Ablak a végtelenre című írásában összegzi: “A születés kínja emeli fel a pillangót a kék égbe.”

Az emberi viselkedés változása is többlépcsős folyamat. Az igény megjelenése után lépéseket kell tennünk ahhoz, hogy azt realizálni is tudjuk. Ezt általában tanulás útján tehetjük meg, akár a gyakorlat, akár a könyvek, akár tanfolyamok segítségével. Az új ismeretek elmélyítéséhez, rögzüléséhez idő szükséges. Aki türelemmel, odaadással, kellő energia befektetésével végigjárja a rá váró utat, belőle is pillangó válik a folyamat végére, vagyis elérkezik a várva várt változás, az új állapot.

Ehhez mindenki a maga tempójában juthat el, siettetni a változást nem lehet. Ám elkerülni sem. Hiszen “egyetlen ember sem léphet kétszer ugyanabba a folyóba, mert az már nem ugyanaz a folyó, és ő már nem ugyanaz az ember”. Panta rhei, minden változik, ami nem újul meg, az romlani kezd: időről időre feltétlenül szükséges változtatni, továbblépni, megújulni. Hérakleitoszt követően is hangoztatták a bölcsek, a gondolkodók, hogy az egyetlen változatlan dolog a világban a változás maga. Az élet folyamatosan változik, kibontakozik, meghal és újjászületik. Minden ellentétpárnak szerepe van ebben a végtelen, körkörös rendszerben. A kerék-szimbólum jelképezi a kontrasztokban megnyilvánuló átalakulást, az időt, a sorsot. Bizonyos ezoterikus elképzelések az Univerzumra vetítik ezt az öröknek vélt folyamatot. Galaxisok örvénylenek folyton forgó körben, melynek kerületén ott látható mind a tizenkét állatövi jegy. A körvonalon belül találjuk az I Ching nyolc trigrammáját. Közepén a férfi és nő, a kreativitás és a befogadás, az egymásba átváltozás szimbóluma, a jin és jang helyezkedik el. Osho mester szerint:

“Az élet, mintha feledékeny volna, folyton önmagát ismétli. Ha nem figyelsz oda, akkor tovább ismétli magát, tovább forog, mint egy kerék. Ezért hívják a buddhisták ezt az élet és halál kerekének – az idő kerekének.” Az életnek tehát állandó ritmusa van, s maga ritmus az egységek valamiféle szabályos váltakozása. Törvényszerű, hogy az emberrel vele születik az újdonságkeresés igénye, amelyet a pszichológia explorációs késztetésnek nevez, természetesen mindenkinél más és más ennek a motivációnak a mértéke. Erősebb lehet Keresztury Tiborral szólva “a belső béke állandóságának vágya, vagyis egy elérhetetlen, örök illúzió. Hogy ami jó, az mindig jó legyen, maradjon meg, szilárduljon stabil alappá, amire a hétköznapokat építeni lehet. Hogy kihagyhasson a figyelem, csendesedjen a szív, ne kelljen folytonosan készenlétben állni, hogy a bekövetkező változás majd ne érje az embert váratlanul és készületlenül. Hogy a fix pontok stabilak és rendíthetetlenek legyenek”.

Vannak, akik a túlzott mennyiségű változást – akár tudat alatt – fenyegetésnek, veszélyeztetésnek élik meg, és mindent megtesznek a változás elkerüléséért. A változáshoz kapcsolódó szorongás legfontosabb okainak egyike az ú.n. tanult tehetetlenség (Martin Seligman). A jelenség lényege, hogy a szülők akaratlanul olyan helyzetekbe hozzák a gyermeket, amelyekben tehetetlennek éli meg önmagát. Az ismétlődő helyzetek lenyomata beépül a személyiségbe, és felnőtt korban is megmarad. Új helyzetekkel szembesülve a tanult tehetetlenséggel küzdő felnőtt akkor is inkompetensnek éli meg magát, amikor a valóságban minden képessége meglenne a változással való megküzdésre. Másrészt sokakat igen erősen kötöz a rutin, a megszokás. Pedig hányan gondolják úgy, hogy változtatni szeretnének! A legtöbben mégis csupán akkor mernek változtatni, ha biztosak benne, hogy utána nem lehet rosszabb, mint előtte volt.

Nádasdy Ádám: Maradni, maradni

Az átzuhanás, az megterhelő.
Ilyenek: az elalvás, a fölébredés,
a megszeretés, a meggyűlölés;
De átzuhanni egy beállításból
egy másikba, az összekuszál.
Átzuhanni: az fáj. A változás
szűk száján átcsúszni, az horzsolás.

Néha az a legnagyobb gond, hogy nem tudjuk, mit kellene tennünk valójában.

„Van, amikor az embert csak valami fájdalmas csapás tudja rábírni arra, hogy továbbálljon egy helyről, amely már nem illik hozzá, ahol már nem érzi jól magát. Embernek lenni annyit jelent, hogy kétségek közt élünk, szükséget szenvedünk és folyamatosan fejlődünk, alakulunk” – írja Elizabeth Berg Sorsok szőttese című fordulatos regényében.

A pszichológiában a személyiségelméletek abban azonosak, hogy a nyitottság és az új helyzetekhez való alkalmazkodás képessége az érett és egészséges személyiség jellemzője. Az tekinthető tehát ideálisnak, ha nyitottak vagyunk a változásra, az új helyzetek szorongás helyett pozitív energiákkal töltenek fel minket, és veszély helyett lehetőségeket találunk bennük. Az is gyakorta megesik, hogy a változásról csak utólag állapítható meg, hogy milyen előnyökkel vagy hátrányokkal járt. Lehet, hogy amit negatív változásnak (kudarcnak, csalódásnak, veszteségnek) hittünk, utólag az újabb események fényében szükségesnek látjuk. Nyilvánvalónak kell tartanunk, hogy a fejlődés nem képzelhető el változás nélkül, hiszen a stagnálás egyenértékű a visszafejlődéssel.
Nem csupán az ember, de legfontosabb megnyilvánulási képessége, a nyelv is változik:

“Tizenkilenc esztendős valék, mikor az egyetemet elhagyám, s az atyai házhoz visszatértem; nem oly boldog, mint mikor gyermekjátékaim között szaladgáltam termeiben, mert belvilágom, melyet egykor szerelem és vallásosságból alkota lelkem, eltűnt: de boldog ismét, mint minden ifjú, ki pályája kezdetén állva, erejét győzhetetlennek érzi, s a díjat, melyért küszködni akar, nagyobbnak, mint melyet életünkben találhatunk”.

Eötvös József 1839-ben írta ezeket a sorokat. Az eltelt több mint 150 év alatt is milyen sokat változott nyelvünk. Évezredek alatt pedig hangok keletkezhetnek és tűnnek el, szavak alakulnak át viszonyszókká, végződésekké. A legnagyobb mértékben a körülmények, az életmód átalakulásának hatására, a szókincs változik: szavak elavulnak, megváltozik a jelentésük, a hangulatuk, idegen szavakat veszünk át. Ugyanez történik környezetünk, öltözködésünk, az emberi érintkezés szabályainak számos elemével.
Reméljük, képesek vagyunk erkölcsünkben, szellemiségünkben, viszonyulásainkban is jó irányban alakulni:

“Bizony mondom néktek, ha nem változtok meg, s nem lesztek olyanok, mint a gyerekek, nem mentek be a mennyek országába” (Máté 18,3).

 

To’Piro

(illusztráció: Antalffy Yvette)

 

 

Hozzászólások