Kettős évfordulóra emlékezünk: Kodolányi János 120 évvel ezelőtt született, és 50 évvel ezelőtt halt meg.  
“Az igazság az, hogy bár látszólag meddő volt az életem, eredménytelen és sikertelen a munkám, mégiscsak ezért volt érdemes élni; és ha újra elkezdhetném, lépésről lépésre ugyanezt az utat járnám végig… ugyanezt a munkát kezdeném el, és ha talán okosabban, hajlékonyabban, engedékenyebben, de semmiképpen sem lényegét megváltoztatva venném fel az élet által elém dobott kesztyűket…” (Kodolányi János)

A Nyugat első nemzedékének nyomában, az első világháborút követő években a Nyugat második nemzedékének nevezett költők mellett eredeti hangú, jelentékeny új prózaírók lépnek fel. Ezen írók egyike Kodolányi János.

1899. március 13-án született Telkin, ahol édesapja uradalmi főerdész volt. 1903-ban a család Pécsváradra költözött, az elemi iskola négy osztályát itt végezte. Szülei elváltak, s miután apja újranősült, a család Vajszlóra költözött. Az ormánsági falu élményvilága nagy hatással volt későbbi munkásságára. 1910-15-ben a pécsi főreáliskolában tanult, az ötödik osztályt megismételte. 1916-19 között a székesfehérvári főreáliskola diákja és az önképzőkör tagja volt. Ő szerkesztette a “Diák-toll” című lapot. 1921-ben pedig a pécsi Krónika közölte a verseit.

Feleségül vette Csőszi Matildot, két gyermekük született. Visszaköltöztek Vajszlóra, ahol nehéz anyagi körülmények között éltek. “Életkörülményei úgy hozták, hogy egy olyan vidéken – az Ormánságban – ismerte meg tüzetesen a falusi élet gondjait, ahol egyrészt még nagymértékben fennállottak a feudális gazdasági-társadalmi viszonyok, ahol nagyon sok ősi hagyomány még elevenen élt a nép körében, ahol talán a legjobban ritkította a lakosságot az egyke, másrészt ahol szemlélhető veszedelem volt a német előretörés. Itt tehát ősi magyar babonák és elnémetesedés kettős veszedelme között, földesúri elnyomatás alatt gyermektelenséggel pusztította magát a falu. Ezt a tragédiát látta, és ennek orvoslási módjait kereste. A népet akarta szolgálni, és ezért megtagadta azt a középosztályt, amelyből származott. Megküzdött a nélkülözésekkel. Kereste a kibontakozás lehetőségét.

Pályáját lírikusként kezdte, korai elbeszéléseiben az ormánsági népéletet ábrázolta. Érdeklődése később a középkor felé fordult, egymás után írta történelmi regényeit. Elbeszéléseinek témáit színpadi művekben is feldolgozta. Gyermekkori élményeit is felelevenítő írásai mellett tanulmányait, cikkeit is kötetbe rendezte. Többször járt Finnországban, jelentősek finn fordításai. Több műve idegen nyelven is megjelent. 1932-44 között az Írók Gazdasági Egyesülete kezdeményezője, első titkára, főtitkára, majd később társelnöke lett. 1934-ben lett a Magyarország, illetve a Válasz c. lap munkatársa.

1937-ben munkásságáért Baumgarten-díjat kapott. 1941-ben a Pécsi Janus Pannonius Irodalmi Társaság társelnökévé választották, és a Sorsunk című lapnál dolgozott. 1943-ban ő tartotta a szárszói konferencia bevezető előadását. A világháború alatt írt cikkeiben, beszédeiben Kodolányi elhatárolódott a németbarát fasizmustól. Az 1943-as Zárt tárgyalás című tanulmánygyűjteményében egyaránt elutasította a polgári-liberális, a nemzeti-szocialista és a kommunista álláspontot. A háború idején kiállt az üldözött zsidók mellett, ahol tudott, segített rajtuk.

A háborút Budapesten vészelte át. 1949-55 között nem jelentek meg írásai. Ebben az időszakban igen nehéz körülmények között élt Balatonakarattyán, számos műve itt keletkezett. A második világháború után méltatlanul kirekesztették a közéletből, csak cikkeket írhatott a Független Újságba és a Válaszba. Íróként 1954-ben rehabilitálták, 1955-ben tért vissza az irodalmi életbe, újra publikálhatott. Ekkor jelent meg válogatott elbeszéléseinek gyűjteménye (Éltek, ahogy tudtak, 1955), és tagja lett az Írószövetségnek.

1956 tavaszán súlyos szívbetegséggel Balatonfüreden gyógykezelték (a forradalom rövid időszakát is itt tengődte át, súlyos betegen). 1957-ben az Égő csipkebokor című regényével kezdődött el életmű-kiadása. Ekkoriban egyre többet betegeskedett, szívbetegsége mellett cukorbetegsége is súlyosbodott. Ebben némileg ő is közreműködött, ugyanis mind a pacemakert, mind az inzulinos kezelést elutasította. Gyakran megfordult Nemesgulácson, ahol a nagyapjának birtoka volt. Elsüllyedt világok és Visszafordulás című műveinek Nemesgulács a színhelye. 1957-ben indult meg életművének kiadása.

Kodolányi János emléktáblája a Böszörményi út és a Beethoven utca sarkán álló házon

Élete utolsó éveit ebben a – németvölgyi – Böszörményi út, Beethoven (akkor Gaál) utca sarkán álló házban töltötte. A Finn Köztársaság a Finn Oroszlánrend lovagkeresztjével tüntette ki (1967). Budapesten halt meg 1969. augusztus 10-én. 1990-ben posztumusz Kossuth-díjat kapott. Cukorbetegségének (diabetes mellitus) egyik szövődménye végzett vele Budapesten, 1969-ben. Temetésén, augusztus 18-án a Farkasréti temetőben Veres Péter búcsúztatta.

Kodolányi János sírja Budapesten a Farkasréti temetőben (Somogyi Tamás alkotása)

Kevéssel halála előtt így fogalmazott az életről:

„Meg kell értenie az embernek, hogy nem véletlen, hová születik, hol él, hová tartozik, milyen nyelven beszél, mit hisz, mire teszi föl az életét, mit tagad és mit nem vall a magáénak, mit ölel magához, és mit utasít el magától. És nem véletlen, milyen sors az, amit az embernek végig kell küzdenie, vállalnia kell, meg kell hajolnia előtte, és tudomásul kell vennie, akármennyire zúgolódik is gyenge óráiban, és bárhogy szeretne tőle néha-néha megszabadulni.”

Gazdag, termékeny munkásságát a realizmus, naturalizmus jellemzi. Publicisztikája nemegyszer radikális hangvételű. Szívesen boncolgatott mély irodalom- és társadalomelméleti, etikai, filozófiai problémákat is . Műfajilag is sokszínűség jellemzi: az első időkben 3 kötetnyi verset írt, majd áttért a prózára. Novellák, kisregények jellemzik ezt a korszakot..

Művei közül a legjelentősebbekből filmek és egyéb feldolgozások készültek a rendszerváltás után:
• 1994-ben Horváth Z. Gergely forgatókönyve és rendezése alapján 95.00 perces TV-film készült a Boldog békeidők c. regényből. Első adás: 1994. június 10.
• Julianus barát című könyvéből 1991-ben Koltay Gábor magyar–olasz koprodukcióban készített sikeres filmsorozatot (a film eléggé közbeszéd tárgya lett ahhoz, hogy az ismert parodista, Gálvölgyi János érdemesnek tartotta, hogy paródiát készítsen róla).

Díjak, elismerések
• Baumgarten-díj (1937)
• Kossuth-díj (posztumusz, 1990)
• A Finn Oroszlánrend lovagkeresztje (1967)
• Magyar Örökség díj (1999, posztumusz)

 

Farkas Ferencné Pásztor Ilona összeállítása

 

 

Hozzászólások