A Luca-nap jelentése számomra kislányként csak egy babonához kapcsolódott. Kis cetlikre fel kellett írnunk 12 fiú nevét. Majd beleraktuk gombócokba, kifőztük, és amelyik leghamarabb feljött a víz színére, gyorsan megnéztük: és hopp, ő lesz a jövendőbelim! Persze ettünk is egy jót. Akkoriban ez olyan meseszerűnek tűnt, mint a királylány és a hercege. De kezdjük az elejéről, a Luca-nap eredetétől.

Szent Lucia

A III. és IV. század fordulóján élt Szicília szigetén, Siracusában. Beteg édesanyját elkísérte Szent Ágota sírjához, álmában a szentek maguk közé hívták. Mivel édesanyja meggyógyult, így Lucia nem akart férjhez menni, mert Jézus Krisztus lett az ő jegyese. A vőlegénye persze nem nézte ezt jó szemmel, és feljelentette a fejedelemnél, aki bordélyházba vitette, hogy megszégyenítse a szüzet, de Isten segítségével nem sikerült elvonszolniuk. Ezután úgy döntöttek, hogy olajjal és szurokkal öntik le, és így égetik el, de Lucián még a tűz sem fogott. Így elvágták a torkát.

Luca széke
A Luca széke – melyet ezen a napon kezdtek el faragni –  kilencféle fából készült. Ötszög köré írt, öt egyenlő szárú háromszög-blokkból kellett állnia, karácsonyra kellett elkészülnie.

Lassan készül, mint a Luca széke – tartja a mondás is, mivel minden nap csak egy folyamatot lehetett csinálni rajta. Amikor elkészült a szék, és valaki ráállt a december 24-i éjféli misén, láthatta a gyülekezet tagjai közül, hogy kik a boszorkányok a szarvuk alapján. De ezután gyorsan szaladnia kellett haza, mert így a boszorkányok is észrevették az illetőt, és a nyomába eredtek. Csak az otthon nyújtott biztonságot. A Luca-szék nem volt hosszú életű, hiszen a mise után el kellett égetni.

Termés és az időjárás
Luca napjához kapcsolódnak a bőséges terméshez és az időjáráshoz kapcsolódó babonák is. Egy cserépbe búzát vetettek, és ha kikelt az összes szem karácsonyra, akkor a következő év bőséges termést hozott. Az időjárást úgy jósolták meg, hogy a Luca-naptól karácsonyig eltelt 12 napot megfigyelték, mintha 12 hónap lenne. Luca nap volt január, és ezzel a módszerrel jósolták a jövő év hónapjainak időjárását.

Tilalmak
Ezen a napon tilos volt a lányoknak, asszonyoknak dolgozniuk, szőni, fonni, varrni, mert ha „bevarrják a tyúkok fenekét”, akkor tojás nélkül maradnak.

A kecskeméti Téli Fesztivál is kínál programot Luca napján, december 13-án, pénteken 19.00 órakor. Luca Napja és boszorkány péntek 13 – táncos felvonulás a Rákóczi úton a főtérig dobok ütemére, tűzzsonglőrök felvezetésével, majd a Kecskemét Táncegyüttes, az IDolls Movement Tánccsoport és DJ. Pénzes színpadi show-ja 21.00 óráig.

Ne feledkezzünk meg egy jó kis lottózásról sem, hiszen péntek 13.-a is lesz 😊

 

Nagy Kitti

Források: cultura.hu, birtokelet.blog.hu, folkradio, origo

 

 

Hozzászólások