Frissüljünk fel zöld teával!

A zöld tea neve biztosan nem ismeretlen a teakedvelők számára; pozitív élettani hatásainak hála egyre inkább felfigyelnek rá a korábban fekete tea hódítása alatt álló nyugati országokban is. Ásványi anyag és vitamintartalma igen magas, legfőképpen mégis koffein tartalma miatt ismerik. A kávéval ellentétben a benne lévő koffein hatását órákon át érezhetjük, mivel eloszlása a szervezetünkben egyenletes. Kutatások bizonyítják, hogy a zöld tea fogyasztói között ritkábban fordulnak elő szív- és érrendszeri megbetegedések, sőt, egyesek szerint a rák kialakulását is csökkenti, de a fogszuvasodás megelőzésében szintén fontos szerepet tulajdonítanak neki.

Nem csoda, hogy évezredek óta fontos kelléke a tradicionális kínai orvoslásnak. És ez még nem minden! Zsírégető hatása révén szerepet kaphat a fogyókúrázók életében is. Mivel kiváló méregtelenítő, fogyasztása eredményeképpen bőrünknek és hajunknak egyaránt jót tesz. Teaként többféle gyümölccsel és gyömbérrel is ízesítik, de kapszulaként is kapható. Számos szépségápolási cikk alkotóeleme. Megszépít, élénkít, erősíti az immunrendszert és fogyaszt. Igazi csodaszer!

Szépüljünk mézzel!

A zöld teához hasonlóan a méz is sokoldalú “szer”. Valószínűleg a legtöbben megfázás esetén tapasztalt gyógyító hatásáról ismerik. (Fontos azonban tudni, hogy a méz 40°C fölött nem fejti ki antibiotikus hatását a benne lévő enzimek lebomlása miatt, ezért nem ajánlott forró teába tenni! ) Ismert nyugtató és emésztést segítő hatása is.

Antioxidáns tartalma miatt a méz felhasználása igen széleskörű. Magas vitamintartalma hozzájárul ahhoz, hogy arckrémek, pakolások, testápolók kedvelt összetevőjévé vált. Nem kell mindenképpen a boltban megvásárolt arckrémeket használnunk; mindenféle mesterséges anyag hozzáadása nélkül a mézet alkalmazhatjuk arcpakolásként, 10-15 percig arcunkon hagyva. Puhít, szépít, felfrissít.

Gyógyuljunk, szépüljünk kamillával!

A kamilla sem tartozik azok közé a gyógynövények közé, amelyeknek a neve ismeretlen számunkra. Általában teafű formájában találkozunk vele, teaként főleg megfázás, légúti megbetegedések idején fogyasztjuk. A kamillatea (ízesítés nélkül) segítség lehet az emésztési zavarok megszüntetésében, fogyókúrázók számára is hasznos lehet. Ezen kívül nyugtató hatása miatt akármikor, mellékhatás nélkül fogyaszthatjuk!

Gyulladásgátló hatása révén külsőleg is használhatjuk, például pattanások vagy sebek tisztítására. Ennek az az oka, hogy nyugtatja a bőrt, viszont ezzel egy időben szárítja is azt, ezért fontos a hidratálás! A fáradt szemek kezelésére szintén alkalmas a kamillából készült teafőzet, hajunk kamillás öblítése pedig fényességet eredményez.

A kamilla jótékony hatását mi sem bizonyítja jobban, mint hogy kozmetikai szerek tucatjainak alkotóeleme. Hajápoláshoz samponok, bőrápoláshoz testápolók, tusfürdők gyártói is felhasználták már. Aki azonban a természetesség híve, az nyugodtan használhatja a natúr kamillateás főzeteket, hatása így is tökéletes!

A fentiekben megismerkedtünk három könnyen hozzáférhető, megfizethető árú, természetes csodaszerrel, amelyek akár háztartásunkban is megtalálhatóak. Szépítenek, élénkítenek, vagy éppen nyugtatnak, jót tesznek testnek és léleknek egyaránt. Van azonban még egy fontos dolog, amit a teljes harmónia érdekében nem szabad elfelejtenünk, ez pedig a sport, a testmozgás!

A kellemes tavaszi időjárásnál alkalmasabb időt nem is találhatunk testünk formálásához, ami egészségünk érdekében is nagyon fontos. Egy ingyenes, ám rendkívül hatásos lehetőség a futás, ami mostanában egyre nagyobb népszerűségnek örvend. Csodásan formálja alakunkat, fokozza a tüdő oxigénfelvevő képességét, és a szívnek is jót tesz. 
Két hónapunk van még a nyár kezdetéig, hozzuk formába magunkat!

Szerző: Szerencsi Éva Réka, Kerekegyháza

Hozzászólások