Bemutatjuk Urbánszki László írót – A 85. Ünnepi könyvhét idején irodalomkedvelőként lestem a Facebook-ot, hogy kik is tűnnek fel a Vörösmarty téren az ismerőseim (volt riportalanyaim) közül. Örömömre voltak szép számmal! Egyszer Bán Mór (János) író nevére lettem figyelmes, aki földim, és nem csak elismert író, hanem a Kecskeméti Lapok főszerkesztője is. 

 

Ki írt róla? Urbánszki László hirdette nagy örömmel, hogy János könyve, a Hunyadi című történelmi regény a TOP 100-as lista első helyén áll. Kíváncsi lettem Lászlóra, a szakállas, mosolygós úrra, nem mindennapi életére, munkásságára.

Kedves László! Megkérlek, hogy mutatkozz be az olvasóknak. Honnan származol? A középiskola elvégzése után merre vitt az utad? Mikor végezted el a főiskolát? Mivel foglalkoztál évtizedekig?

Egy apró borsodi bányásztelepülésről, Alberttelepről származom. Édesapám is bányász volt, mint körülöttünk mindenki. Egy közeli kisvárosban, Kazincbarcikán végeztem el a középiskolát. Érettségi után belevetettem magam az életbe. Mindenféle munkahelyek után a hajózásnál, a Folyamszabályzó Vállalatnál kötöttem ki. Innen vittek el katonának, a seregben felvételiztem a Hajózási Főiskolára.

Elvégeztem, pár évig dolgoztam, mint fedélzetmester, kormányos, hajóhadnagy (kapitány-tanonc). Ekkor már tíz éve hajóztam, és ha a romantikát lehámozzuk róla, a hajós: vízi fuvaros. Nem elégített ki, átnyergeltem a batikolásra. Ez amolyan művészi ruhafestés. A hippi korszak stílusát melegítettük föl, kézművesként jártam az országot. Jó buli volt, és lett belőle egy házam. Tíz év után kiment a divatból, ekkor kezdtem el a faművességet, és azóta is ebből élek. Racionalista álmodozó vagyok, ami csak látszólag ellentmondás. Megvalósítom álmaimat, de nem lebegve tákolom össze, hanem minden szakmai, gyakorlati tudásommal megtámogatva készítem el, hogy időtálló és eladható legyen.

 

urbanszki5

Urbánszki, a hajóslegény – A hajóskönyvem első oldala

Időközben meg is házasodtam, lett öt, azaz 5 gyerekem. A feleségem hat-nyolc éve külön utakon jár, én viszem a gyerek-projectet. Egy erdei tanyán élünk négyesben, három gyerek és én. Jól megvagyunk, a gyerekek jó tanulók. Ketten versenysportolók, a legidősebb, Barbi az idén jelesen érettségizett. „Hivatalosan” le kellett volna zülleniük, kábítószer, kiüresedés, csavargás, de nem ehhez volt kedvük. Szerencsés ember vagyok!

Most pedig térjünk át az írásra. Nem is olyan régen volt, hogy tollat ragadtál. Hogyan jött az ötlet, hogy neked le kell írnod a gondolataidat? Elmondanád, hogy milyen változások történtek az életedben? Mert bizonyára történt valami…

Olvasni kölyökkoromtól szerettem, egész életemben faltam a könyveket, az írásról azonban sohasem ábrándoztam! Nincsenek teleírt „kockás” füzetek, gyermeteg, majd egyre értékesebbé váló gondolatok. Futó ötletként felmerült negyvenötéves koromban, hogy nyugdíjasan rápróbálok az írásra, de én sem vettem komolyan. Távoli, elvont, különleges tehetséget kívánó foglakozásnak tűnt (az is!), nem próbálkoztam, nem gyötrődtem.

Egy barátom jegyezte meg 2008 tavaszán, hogy szépen fejezem ki magam írásban, miért nem foglalkozok vele komolyabban. OK, mondtam, holnapra írok egy novellát. Megírtam: rettenetes volt, de ráéreztem az ízére és beleszerettem! Feltettem a karcolat.hu írói oldalra, és kértem, hogy bírálják el. Kaptam hideget, meleget, de az akkori admin, Eve Rigel írónő szerint hibáim ellenére jól tudok átadni hangulatot, érdemes képezni magam. A hajdani gimis irodalomórák ekkor már negyvenéves emlékekké halványultak, volt mit behoznom. Büszke, érzékeny és harcias ember vagyok. Nehezen bírtam a kritikát, de visszavettem az „arcomból”, mert beláttam: vagy föladom vagy megtanulom, amit kell. Egy év kellett az elfogadható szint elsajátításához. 2009-10-ben kezdtem megjelenni folyóiratokban, magazinokban.

 

urbanszki6

Urbánszki, a faműves

Hány könyved jelent meg az elmúlt időkben? Milyen témákról szólnak? Miért írtál álnéven a kezdetekben?

2011-ben fedezett föl Bíró Szabolcs (író, kiadó), megjelentette az antológiámat 2011-ben, majd első regényemet ’13-ban. Bíró Szabi 2013 után felszámolta kiadói tevékenységét, új kiadó után kellett néznem. Felszívtam magam, és az esélytelenek nyugalmával beküldtem a Vérszagra gyűlt című regényemet országunk legnevesebb történelmi-regény kiadójához, a Gold Bookhoz. Két hónap után a legnagyobb meglepetésemre pozitív választ kaptam.

Egy apró betoldást kért Békési József szerkesztő, és néhány apró javítást, de alapjában véve „csont nélkül” elfogadta. Ez azért komoly eredmény, mert Békési nagyon szigorú, irodalmilag sokat elváró ember. Ez a regényem az „Anno Domini” sorozatom első kötete. Ezt követte még négy, és heteken belül leadom a sorozat hatodik, zárókötetét, ami október-novemberben fog megjelenni.

Az álnévnek nincs jelentősége! Írói fórumokon megszokott, kényelmes az álnév használata. Egy kezdő sokat bénázik, és komolytalan lenne a hajdani hibáiból megítélni egy írót.

 

urbanszki3

 

Milyen témájú könyvek szerepelnek leginkább az eddig kiadottak között? Mi inspirált? Mit jelent a Top 100-as lista? Miért mégy csatabárddal a kezedben előadni?

Történelmi zsánerben írok szépirodalmi áthallásokkal. Eleinte, pl. az antológiában nem kötöttem konkrét történelmi korszakhoz az írásaimat, később változtattam ezen. Az Anno Domini sorozat IV. Béla korában játszódik. A tatárjárással kezdtem, most az 1246. esztendőnél tartok. Rengeteg olyan méltatlanul elfelejtett esemény van a korszakból, amiről gyakorlatilag semmit sem oktatnak a középiskolákban, holott nagy a jelentőségük. Jellemző a magyar történelemoktatásra, hogy a negatívumokat emeli ki, és figyelmen kívül hagy olyan történelmi eseményeket, amik ezt cáfolják.

Természetesen az a valószínűbb, hogy az agyonhajszolt történelemtanár nem olvas a sorok között, nem bírálja felül a sztereotípiákat. Hogy mire gondolok? 1242-ben, a mongolok kivonulása után az ország romokban, haderő semmi, védtelen az ország. Ugyanerre gondolt Harcias vagy Civakodó Frigyes, Ausztria és Stájerország hercege, amikor egy hónappal a mongol kivonulás után, ’42 áprilisában lerohanja Pozsony vármegyét. Béla ekkor még Trauban van, nincs központi irányítás, mégis, a megyei hadak kiverik a megyéből a mohó osztrákot.

Béla júniusban tér haza, az ország romokban, hadsereg nincs, mégis októberre visszafoglalja a Frigyes által megszállt három vármegyénket, és a híres hadvezér, az érintetlen hercegségek ura nem meri vállalni a megmérettetést. A Lajta folyónál felsorakozott hadserege néhány nap után visszavonult. Biztos, hogy kivérzett az ország, tényleg megsemmisült a hadsereg? Béla zseniális uralkodó volt, bár kotlóstyúkként ábrázolták, aki kényszerűségből tovább osztotta a királyi földeket, és nála alakultak ki az óriásbirtokok. Ez voltaképpen igaz, ugyanakkor ezek a hihetetlenül vaddisznó bárók

 

urbanszki8

 

Béla idejében nem lázongtak, megültek maguknak, és híven szolgálták a királyságot. Béla halála után, ’70-72-ben már két részre szakadt az ország, a zseniálisnak mondott hadvezér-uralkodó, V. István élet-halál harcot folytat a bárókkal, és ezután negyven év káosz, belháborúk sorozata következik Anjou Károly színrelépéséig. Félreértés ne essék, nem vezérel szenvedélyes igazságkeresés, mindezt, mint érdekességet írom meg. Sőt, az ilyen tények köré építem föl a regényt.

Az első Gold Book-os regényem, a Vérszagra gyűl, ősszel újra kiadásra kerül. A többi is megfelelően népszerű, bizakodó vagyok!
A Top 100-as lista egy fogyásjelentés. Az adott időszak legjobban fogyó könyveit jelöli az adott online könyváruházban. Bán Mór előtt én uraltam az Alexandra történelmi Top 100-at egy hónapon keresztül, Bán Hunyadija sokkal hosszabb ideig lesz első helyezett.
A csatabárd? A középkor idegenségét szeretném vele érzékeltetni. Akkoriban könnyebben osztották a halált, és a ma embere is másként beszél, ha a beszélgetőpartnere fegyveres.

Megkérnélek, hogy mutasd be nekünk a Történelmiregény-írók Társaságát. Kik a tagjai, és milyen célból jött létre?

Azonos témáról írunk, azonosak a gondjaink. Segítjük egymást, beszélgetünk, közösen népszerűsítjük a zsánerünket. Együtt könnyebb!

 

urbanszki4

 

Hallottuk hírét a tanyádon szervezett Írótalálkozóknak. Mondanál erről néhány szót?

A karcolat.hu írói egy találkozót szerveztek Tatára, ami meghiúsult. Lusta ember vagyok, nem szeretek kimozdulni, ezért fölvetettem, mi lenne, ha nálam találkoznánk? Pesttől egy órányira lakom egy erdei tanyán. Kerítek matracokat, szivacsot, felfújhatós ágyakat, elalszunk egymás hegyén-hátán. Azt mondták rá, hogy OK, és megszületett az I. Írótalálkozó. Önköltséges alapon, egy közös gulyást én állok, az italt, a nasit a vendégek hozzák. Meghirdettem a Facebookon, összejöttünk vagy harminc-negyvenen.

 

urbanszki1

 

Van, aki csak bekukkantott, mások fél napra jöttek, a legtöbben ott aludtak. Kezdő és befutott írók, írni szeretők jöttek össze, de érkeztek szerkesztők, könyvkiadók és kívülállók is, akik kíváncsiak voltak ránk. Beszélgettünk, megosztottunk tudást, tapasztalatot és bolondságokat. Jól sikerült, azóta évente megismételjük. Értékes kapcsolatok, barátságok szövődnek. Volt, aki itt jött össze a könyvkiadóval, mások kéziratokat hoztak elbírálásra (sikertelenül).

Kedves László! Milyen vágyaid, álmaid vannak, amelyeket szeretnél, ha valóra válnának?

Felnevelni a gyerekeimet, maradandót összehozni írói pályámon és szeretett faművességemben. Vannak terveim a szépirodalomban és a faműben is. Hatvankét éves vagyok, tíz-tizenkét évem lehet még hátra. Az agilitásommal nincs gondom, a fizikai rész csöppet gázos, de azért bizakodom. Jelenleg még elbírom a legnagyobb láncfűrészt. Ha ez már meghaladja az erőmet, kitalálok valamit! Eddig mindig sikerült, szerintem ezután is fog! Legkisebb fiam tíz év múlva lesz huszonnégy éves, tehát még őt is el tudom indítani. Nem vagyok vallásos ember, de van hitem a jövőben!

 

urbanszki7

 

Nagyon szépen köszönöm a beszélgetést. Kívánok számodra erőt, egészséget a munkádhoz, legyen még sok ihletett pillanatod. Tudj még a kultúra asztalára letenni minél több morzsát, hogy onnan kedvünkre szemezgethessünk!

 

Nagy L. Éva

Szerkesztette: Weninger Endréné Erzsébet

 

 

Hozzászólások