“A vers az ember legtöményebb megnyilvánulása, leganyagtalanabb röpülése, legforróbb vallomása a létről. A legszentebb játék. A kifejezhetetlen körbetáncolása, megidézése, ritka szertartás, míves fohász. Valami, ami születésének pillanatában a halhatatlanságra tart igényt.” (Latinovits Zoltán)

Rózsa munkásságára egyik tisztelője hívta fel figyelmemet. Ismerjük meg életét és munkásságát! Először arról kérdeztem, hogy mit jelentett számára a gyermekkor.

acsadi016

Pakson születtem, az onnan nyolc kilométerre fekvő Cseresznyésben töltöttem gyermekkorom első évtizedét. Ez a táj, ezek az évek minden tekintetben meghatározóak voltak számomra. Nemcsak a család, a közösség adta biztonság miatt, nemcsak a gyerekkor színes, visszahozhatatlan világa miatt, hanem azért is, mert – ahogy az idő múlásával rájön az ember – egyáltalán nem mindegy, hogy a gyökerei, kapaszkodói, éltetői milyen mélységekben lelnek tápanyagra. Az én gyökereim adta éltető erő egyszerű anyagokból állt össze. Ha szavakat kéne felsorolnom körülírásukra, akkor ezek jutnának először eszembe: bizalom, összetartás, akaraterő, őszinteség, természetesség, megbízhatóság, egyszerűség, hagyománytisztelet, hűség, szeretet.

Milyen végzettséged van? Mi a polgári foglalkozásod?

Pedagógus vagyok, első generációs értelmiségi, ami talán ma már sokaknak nem mond túl sokat. Sőt. Ami viszont mögötte van, valószínűleg megérne egy hosszabb gondolatmenetet. Ha másért nem, pusztán azért, mert tanulságos dolog. Nem feltétlenül abban a vonatkozásban, hogy mennyire nem egyszerű egy abszolút más típusú miliőből, szokásrendből indulva kialakítani egy másik, “saját” világot, hiszen nagyjából mindenki ezt teszi, amikor a generációk különválnak a felnőttkor elején. Sokkal inkább a társadalmi elfogadás mikéntjének vonatkozásában, ami viszont akkora gravitációs erő, hogy alóla kivonni senki nem tudja magát.

acsadi012

Érdekes analógia jutott eszembe, ahogy ezt most, és kicsit régebben, a Láncok, láncszemek című regényem írása közben átgondoltam. Mégpedig az, hogy valószínűleg a fiatalok tömeges elvándorlásának egy életöltőnyi idő után valami hasonló tartalmú végkicsengése lesz majd. Nevezetesen az, hogy nagy ára van annak, ha el kell hagynunk elsődleges nyelvünket, eddigi szokásainkat, eddigi megszokott földrajzi környezetünket egy másik, jobb világ reményében. Sikeresek, elégedettek lehetünk persze – hisz ez is a szükség szülte cél -, de maradéktalanul boldogok nem biztos; valami mindig hiányozni fog.

Kérlek, mesélj egy kicsit a munkádról is!

A hivatásomnak tekintett munkám több mint harminchat éve tölti ki napjaimat. Azért hívom hivatásnak, mert aki emberekkel dolgozik, bár munkát végez, a rábízott embereket – ez esetben gyerekeket – nem tekintheti “munkaeszköznek”. Ez a munka elhivatottságot, állandó és megfeszített figyelmet, empátiát, nagy teherbírást, türelmet, koncentrációt, rugalmasságot, megújulást kíván. Vagy érez az ember erre elhivatottságot vagy nem. Azt a fajta felelősséget, amivel ez a tevékenység jár, nem lehet letenni hazaérkezéskor úgy, mint a kabátunkat.

acsadi08

Tanévzáró után

Éppen ezért nem lehet igazán megfizetni, megbecsülni azok szolgálatát, akik humán területen dolgoznak. Igaz, erre nem is láttam sok kísérletet, amióta a pályán vagyok… Szolgálatot említettem, nem is véletlenül, de ez közel sem azonos a köztudatba, köznyelvbe (legnagyobb döbbenetemre) beszivárgott “közszolga” kifejezéssel. Szolgálni urakat szoktak, mi pedig partnerként tekintünk a gyerekekre és a szülőkre egyaránt. Másként nem is működne az egész. Hogy ez nem csak üres szólam, erre utal például egy, a napokban kapott üzenet is, amely egyedi, de nyilvánvalóan nem egyedülálló, nem az első, és remélem, nem is az utolsó ilyen tartalmú szülői megnyilvánulás: “Drága Rózsa! A finomságod mindig megérint. És nem tudok elég hálás lenni azért, amit a gyermekem Tőled kapott. Ölellek.”

Egyébként pályám során a nyelvi-irodalmi nevelés, az osztályfőnöki munka, a közösségi nevelés, a művészeti nevelés, a projektpedagógia állt legközelebb hozzám, ezeken a területeken végzett munkám mindig feltöltött, új lendületet adott. Csak remélem, hogy a pályán hátralevő éveimben is szükség lesz az e területeken megszerzett tudásomra, tapasztalatomra.

acsadi09

Dunaföldvár 2014

Melyik városban élsz?

Pakson élek, ez Tolna megye harmadik legnagyobb városa. De “szomszédok” vagyunk: ha lesétálok a lakásomtól mindössze pár száz méterre lévő Duna-partra, gyönyörködhetek a túlsó parti fákban, ami már a te megyéd, Bács-Kiskun megye. Nyaranta szívesen töltök el egy-két napot a Szelidi-tónál, éppen ez az egyik kedvenc kis nyaralófalum itt a környéken.

Mesélj a szerkesztői munkádról!

Tolna megyében 21 éve működik egy irodalmi csoportosulás, melynek keretében évente kiadunk egy antológiát Kézjegy címmel. Éppen idén ünnepeltük a 20. szám megjelenését. Büszkeséggel tölt el, hogy mind a húsz számban megtalálhatóak írásaim, ennél is nagyobb öröm azonban az, hogy két évtizedig megmaradt ez az egyesület. 2000-től 2004-ig öt Kézjegy antológiának voltam egyik szerkesztője, majd újabb három éven keresztül, 2012-től 2014-ig szerkesztettem. Jóval korábban, 1989-től 1993-ig a Paksi Hírnök szerkesztője, majd 1993-tól 1994-ig a Cikádor című bátaszéki lap olvasószerkesztője voltam. És amit a felsorolás végére hagytam: László-Kovács Gyulával társszerkesztője vagyok a várva várt, 2015 tavaszán megjelenő Szelek ladikján című paksi, városi antológiának.

acsadi1

Kézjegy felolvasóest

Szerkesztőként bizonyára rengeteg kortárs költőtől olvastál. Van-e kedvenced a ma élő költők között?

A kortárs költészettel nem szerkesztői munkám során kezdtem ismerkedni természetesen, hanem jóval korábban, gimnazista koromban. Akkoriban szerettem meg Nagy László, Juhász Ferenc, Csoóri Sándor, Utassy József, Ratkó József, Zelk Zoltán költészetét, aztán Weöres Sándor, Nemes Nagy Ágnes, Takács Gyula, Ladányi Mihály, Fodor András, Szilágyi Domokos, Hervay Gizella, Erdélyi József, Papp Árpád lírai világa is közel állt hozzám.  Nagyon szívesen olvasom ma is Kányádi Sándor, Baranyi Ferenc, Kiss Anna, Parti Nagy Lajos, Buda Ferenc verseit. A teljesség igénye nélkül a fiatalabb nemzedékből is említek néhány nevet: Tóth Krisztina, Jónás Tamás, Varró Dániel, Lackfi János, Bajtai András, Németh István Péter, Kántás Balázs, László-Kovács Gyula. Szerkesztőként a megyében élők írásait rendszeresen olvasom, viszonylag jól ismerem a bajai és a csongrádi kötődésű írókat is. Irodalomkedvelőként az online folyóiratoknak köszönhetően egészen kiszínesedik ez a paletta.

acsadi5

Mikor írtad első versedet? Volt-e segítőd? Hogyan viseled a kritikát?

Első írásaim 1976-ban jelentek meg a Somogy című folyóiratban. Irodalomtanáraim figyeltek oda diákkoromban írásaimra, később pedig Szijártó Istvántól és Fodor Andrástól kaptam biztató kritikákat. Azóta a saját utamat járom. 1989-től 1993-ig megyei heti-és napilapokban jelentek meg írásaim.  (Paksi Hírnök, A Közvélemény, Tolna Megyei Népújság, Paksi Tükör,  Atomerőmű,  Déli Szél, Független Délvidék, Dunatáj) 1999-től publikálok irodalmi folyóiratokban, igaz, csak viszonylagos rendszerességgel. Ha irodalmi kritikát kapok, áttanulmányozom. Van, amit elfogadok, van olyan megállapítás is, amivel nem tudok egyetérteni. Általában azonban nem nagyon foglalkozom vele, nem igazán befolyásol; nem az én dolgom. Van néhány ember, akinek a véleményére viszont komolyan odafigyelek, függetlenül attól, hogy kedvező vagy kedvezőtlen az, amit írásaimról mond.

acsadi6

A 7 toronyban is laknak verseid… Hol találkozhatunk még velük?

Pulai Évával egy KUPÉ-s rendezvényen találkoztunk, bár előtte is ismertük már egymás írásait. Az ő meghívására kerültem a Héttoronyba, ahol valóban megjelent 6-7 versem. Ezeket régebbi köteteimből válogattam. Újabb írásaimból is küldtem, de azokat nem tartotta közölhetőnek a szerkesztő, így most egy jó ideje csak olvasni járok a toronyba. Szívesen időzök többek között Neogrády Antal, Zajách Edina, Pulai Éva, Szilágyi Hajni, Bátai Tibor, Nagy Horváth Ilona, Serfőző Attila és Mészáros Laci írásainál, akinek külön is köszönöm, hogy munkásságomat figyelmedbe ajánlotta.

Szórványosan publikálok, ahogy ezt már mondtam, de azért összegyűjtöttem a folyóiratokat, ahol előfordultam még: Somogy, Dunatáj, PoLíSz, Sétatér, Ezredvég, Új Dunatáj, Pad,  Hetedhéthatár, A Céh, Búvópatak, Hévíz, Liget, Napút, Gömörország, Mentsvár, Föveny, Csendes sakál, Canadahun, Szőrös kő, NapSziget, Holdkatlan, KUPÉ.

acsadi010

Könyvbemutató

34 antológiának voltam társszerzője. Az említett Kézjegy sorozaton kívül a következőknek: Vaspróba (1977, 1979. Kaposvár), UTÓ-IRAT (1989. Kaposvár), Millecentenárium (1996. Paks), A város mosolya (1998. Paks), Balladák (2000. Nagykőrös), Nem sokaság” (2001. Kaposvár), Laus Pannoniae (2002. Balatonőszöd), Morfondírozások kora (2004. Budapest), Így írtunk mi (2005. Paks), “Nem sokaság”(2007. Kaposvár), Tolnai Kalendárium (2008. Szekszárd), Rondó a vadonban (2013. Budapest), Világárnyék (2014. Budapest)

Tagja vagy-e még valamelyik művészeti vagy irodalmi csoportnak?

Igen. A Balaton Akadémiának, a Kézjegy Egyesületnek, a Lázár Ervin Baráti Körnek.

Hány köteted jelent meg és mikor? Hogyan sikerült kiadót találnod?

Omne principium difficile. Az első kötetünkhöz – mert az első egy érdekes szerkesztésű pár-kötet volt, ahogy azt Fodor András jellemezte – nehezen találtuk meg a kiadót. Később sem volt mindig egyszerű a helyzet, de valahogy mindig megoldódott. Ahogy azt említettem, az első, majd a második könyvünket is közösen adtuk ki László-Kovács Gyulával, persze mindkettőt önálló anyaggal, és persze más-más szerkesztési elv szerint. Ezekkel együtt 14 könyvem jelent meg:

  • Fűszálakat sodor a szél (versek) Babits Kiadó, Szekszárd, 1994.
  • Szemem sarkában elárvulnak a nádasok (versek) Babits Kiadó, 1998.
  • Rekviem Mutz Erzsébetért (versek) Babits Kiadó, 2000.
  • Pacsirtatánc (gyermekversek) Sétatér Kiadó, 2002.
  • Virág voltam, madár lettem (balladák) Kerényi Kiadó, 2003.
  • Gézjegy (paródiakötet) GardenPress, 2003.
  • Tükröződések (versek, kisplasztikák) Kerényi Kiadó, 2004.
  • Körforgás (versek) Kerényi Kiadó, 2005.
  • Lassú szökésben (versek) Kerényi Kiadó, 2006.
  • Gaudi-csipke (200 haiku) Kerényi Kiadó, 2008.
  • Szavak mögött (képversek) Kerényi Kiadó, 2009.
  • Elérhetetlen nap (versek) Kerényi Kiadó, 2010.
  • Rezervátum (válogatott versek) AB-Art Kiadó, 2011.
  • Láncok, láncszemek (regény) Babits Kiadó, 2014.

acsadi013

Mikor várható a következő könyved kiadása?

Készül az Ötödik évszak című anyagom. Ennek a munkának a vége felé járok, és éppen kiadót keresek hozzá. Így hozzávetőleges időpontot sem tudok mondani.

Milyen elismerésekben részesültél eddig? Melyiket miért kaptad?

Csányi-díj (2000.)
Az országos Arany János balladaíró versenyen arany fokozatú minősítés (2000.)
A Tolna megyei művészetért plakett (2004.)
Vak Bottyán Gimnáziumért Emlékérem (2005.)
Irodalmi munkásságom 2006-tól érettségi tétel a paksi ESZI-ben
A Duna és én című vers-és novellapályázaton 1. helyezés (2009.)
A Pákolitz Alapítvány szerzői díja (2010.)
Gyermekeinkért díj (2012.)

Azt hiszem, mindegyik elismerés elnevezése utal annak tartalmára is. Az utolsó kivételével valamennyi irodalmi jellegű díj, minősítés vagy helyezés. A Csányi-díjat, a Tolna megyei művészetért plakettet, valamint a Vak Bottyán Gimnáziumért Emlékérmet hosszabb ideig végzett irodalmi, művészeti tevékenységemért kaptam meg, míg a Pákolitz Alapítvány szerzői díját egy bizonyos kötetanyagért ítélték oda. 2012-ben “a gyermekek harmonikus személyiségformálásában huzamosan végzett munkája elismeréseként” Paks város önkormányzata a város legrangosabb pedagógiai kitüntetésével, a Gyermekeinkért díjjal jutalmazott.

acsadi011

Szent Kereszt kápolna udvara

Milyen célt szeretnél még elérni? Nem próbálkoztál még az Írószövetségbe felvételt nyerni?

Ha jól emlékszem, valamikor a 90-es évek vége felé kértem felvételemet az Írószövetségbe, csakhogy nem volt még annyi kötetem, ami alapján felvehettek volna. Valami ilyesmi állt az elutasító válaszlevélben. Azóta nem próbálkoztam újra. Őszintén szólva hozzászoktam, hogy vidékiségem okán legtöbbször falakba ütköztem, ha egy-egy fővárosi folyóirathoz, csoportosuláshoz közeledtem. Így aztán egy idő után már nem is próbálkoztam ezzel sem. Tudomásul vettem, hogy az országos irodalmi vérkeringésbe bekerülni vidékiként nagyon nehéz. Az internet elterjedésével persze ez a helyzet némileg árnyalódott.

Hogy milyen célt szeretnék elérni? Sosem volt más célom, mint maga az írás, melynek folyamata az igazán érdekes számomra.  Az a térhez és időhöz nem köthető állapot, melyben titkokat fejtek fel, léthelyzeteket, létállapotokat bogozok szálaira, gyakorlom a mélyrepülést, átélem a zuhanás egy-egy másodpercét, szétsatírozom az összetorlódott kínokat; szeretek képsorokat rajzolni a víz fölé, az ellentmondásokat cizelláltan keretezett tükrök elé helyezni. A “nagy egésszel” való játszadozás egyébként sem más, mint ösztönös sóvárgás a lélek pillanatnyi halhatatlanságáért.

acsadi015

Rózsa, nagyon szépen köszönöm, hogy bepillantást nyerhettünk a mindennapjaidba. A magam és a szerkesztőségünk nevében kívánok neked nagyon jó egészséget, töretlen alkotókedvet! Várjuk a következő könyved megjelenését.

Köszönöm az érdeklődést!

 

Acsádi Rozália
Hajnali

Megérint, érint, átsimít
a smaragdfényű levegő,
vagy egy álomfoszlány
apró metszéspontja,
amelyre ráterülve lóg még
a csend szürkülő gyolcsa,
eltakarva ezt a bármikor
folytatható zuhanást.
Ne akarj soha mást.
Lábnyomaidban majd
tobzódni fog a tavasz,
s egymásra énekel ezer
madár, ezer sárga torok.
Magadnak ártanál, ha
ezek a szakadt verssorok
nem térítenének vissza.
Nézd. Szélfonatok kis
lengő szálait issza
az erős szálon függő
sárga telihold árnya.
Hajnalodik. Álmodat
átszakítja nemsokára
a rád hulló áramlás
levél-zöld intarziája,
amikor mélységeikből
ömlenek fel a karcsú fák.
Ne félj az ébredéstől.
Aludj még, aludj tovább.

 

ámulva

vörös pecsét a telihold ma
a fáradt fák eozinfénye oldja:
nem lesz többé ugyanolyan már

mint lágy zománc alácsorog
lefele hozzánk
le a mélybe

ámulva vetkőznek fönt a fák
kettőnk között a pillanat
letört kis ágak halk zizzenése

 

mintha kihűlne

arcok esőbe rejtezetten
magam bajával megsebeztem
egyiket

mintha kihűlne minden emlék
érzem leginkább megpihennék –
nem lehet

lágyan szitálnak őszi fények
nézek elébük: meddig érek
hol leszek

majd ha kitárul fönt a fénylő
régi időktől messze néző
láthatár

s színbe szavakba fénybe szőve
égi ecsettől áttörölve
megtalál

s mollban dicséri ím az egyet
azt ki magának megteremtett
s visszavár

 

Ének      

                 van

                       valahol

                         egy ének

                           távoli

                             fények

                             útjain

                             ringatózik

                           üveghárfa és

                           vízcsepp-csengettyű

                         hintaján

                         szabad akár a nap lobog akár

                         egy indiánhajfürt szélbe kapaszkodik

                           napba szédül víztükör simul hegedűfényeihez

                                s lágyan lebeg ahogy a madár

                                         az ég szövetébe

                                             írja köreit

                                                   tüllfátyol-csendet

                                                      kápolna-illatú

                                                           hajnalt

                                                               selymek

                                                                    fényét

                                                                   álmodja

                                                                   újra

                                                                   hogy felébredj

                                                                  tetszhalálodból

                                                                Júlia-ifjúság

 

Homokóra

lassan továbbcsorog a lassú lágy homok ahogyan minden

pillanat elillan elszáll elszalad s ahogy a vízpárát a táj a

hűs üveg magába zár múltat jelent és azt a képzetet

hogy ím az elközelgőt és annak titkát mint ígért

ajándékát a kíváncsi gyermek meglesheted s

a homokszemek mint parányi fényjelek

egyre csak hullnak szállnak égnek s

  ahányszor megkísérled hogy

egyszer végigéled amint a

   múltat    az  éppen

mélybe hulltat

egybeszövi a

pillanat a

jelenbe

átszaladt

jövővel mint

egy kibomló álmot

annyiszor nem találod a

lélek mélyén rejtőző fényeket

s ekkor látod s ekkor megértheted

hogy nem lehet lelkednek három létigéje

s hogy mégis fogva tart e karcsú térbe zárt idő

s ahogy a lágy homok lassan alább csorog és változik

a tér és forma mintha egy hegy tava tükrébe forrna úgy

változik meg benned is a szándék  s a titkos szép ajándék

mindaddig rejtve lesz amíg az utolsó homokszem is lepereg

előtted s míg úgy nem érzed hogy ennél felnőttebb már nem lehetsz

 

 Nagy L. Éva

Szerkesztette: Weninger Endréné Erzsébet

 

Hozzászólások