Új fertőtlenítőszer kapható a töltőállomásokon. A járvány elleni általános védekezést elősegítendő, az OMV Hungária hálózatában április közepétől elérhető a társaság kézfertőtlenítője.

uj fertotlenitoszer

Az új termék az OMV Hungária Győri Szeszgyár és Finomító Zrt.-vel kötött együttműködésének eredménye, ami piacra kerülése előtt természetesen az összes előírt vizsgálaton átesett.

Az alkohol alapú fertőtlenítő használatra kész változatban kerül a kutakra. Hígítás nélkül a tenyérre önthető, s egyáltalán nem igényel öblítést sem.

A fertőtlenítőszer forgalmazásának megkezdéséért nagyon komoly erőfeszítéseket tettünk, mivel ezzel is hozzá kívánunk járulni a jelenlegi járványügyi helyzet normalizálásához, javításához. Ez most minden felelősen gondolkodó vállalat alapvető érdeke. Nem is lehet kérdés, hogy a mostani körülmények között munkatársaink, partnereink és vásárlóink mellett a lakosság általános egészsége védelmében is lépéseket kell tennünk” – mondta Balogh Tibor, az OMV Hungária ügyvezető igazgatója.

Azzal, hogy a töltőállomásokon megjelenik az új termék, az OMV azon kevés hálózatok egyike lesz Magyarországon, ahol a fertőtlenítőszert kereskedelmi áruként tartják a kínálatban.

A fertőtlenítők 0,5 literes kiszerelésben, 1799 forintért kerülnek ki a töltőállomások polcaira.

A termékek országszerte 163 OMV töltőállomáson érhetőek el. A kézfertőtlenítők mellett a budapesti töltőállomásokon már megtalálhatóak a 10 darabos kiszerelésű, egyszer használatos szájmaszkok is, hamarosan pedig a teljes hálózatban beszerezhetővé válnak.

További információ itt olvasható

Hasonló cikkeink:

Vírus ellen nincs gyógynövény! Gyuri bácsi otthon marad, ezt kéri az idősektől is

Forrás: Noguchi Porter Novelli /OMV Hungária sajtóközleménye

 

Hozzászólások