Sokan szeretnék saját kezükbe venni életük irányítását, legalábbis erről tanúskodik a Bookline januári sikerlistája. Tudatos olvasókat hozott az újév.

A legkeresettebb könyvek listájának első helyére az ’56-os forradalmár kiegyensúlyozott életet ösztönző könyve került, amit Orvos-Tóth Noémi sikerkönyve követ, a Bookline toplistáját pedig napjaink egyik legizgalmasabb fantasy regénye zárja.

Egyre több helyen ismerik már Holecz Ferenc étkezési rendszerét és energetizáló termékeit. A Hogyan éljünk biológiai lényünk működésével összhangban hosszú és egészséges életet című írása Svájcban és Olaszországban is sikerkönyv lett. A szerző az egészséges életmód, illetve a kiegyensúlyozott táplálkozás világába vezeti be olvasóit.

 

Bookline sikerlistaja

Továbbra sem csökken Orvos-Tóth Noémi Örökölt Sors című könyvének népszerűsége. Ismét dobogós a Bookline sikerlistája szerint. Kötete érthetően, de egyben nagyon alaposan szól arról, hogy őseink élményei és traumái öröklődnek. Ezt pedig nemcsak az egyén, hanem egy közösség vagy akár egy ország is átéli, megérzi.

Andrzej Sapkowski Vaják könyvsorozata tavaly decemberben debütált a televíziók képernyőjén. Ezzel újra ráirányult a figyelem a Vaják I. – The Witcher – Az utolsó kívánság című könyvre, ami Geralt, a vaják kalandjait meséli el. A fantasy hős mágikus képességeinek köszönhetően zseniális és könyörtelen harcos hírében áll. Viszont kalandjai szembesítik azzal, hogy a jó és a gonosz fogalma csupán nézőpont kérdése.

Januárban emlékeztek meg Auschwitz felszabadításának 75. évfordulójáról. Az egykori koncentrációs tábor a II. világháború egyik legborzasztóbb helyszíne volt. Eddy de Wind itt élte át a haláltáborok borzalmait, amiket a felszabadítást követően vetett papírra. Auschwitz, végállomás a legelső beszámolók egyike, ami megörökítette a háború szörnyűségeit.

1944-ben dr. Edith Eva Egert családjával együtt Auschwitzba deportálták, ahol szülei életüket vesztették. Testvérével túlélték a borzalmakat, a háború után Amerikába menekült és pszichológusnak tanult. A döntés című sikerkönyvében bátran, ám korántsem fájdalommentesen néz szembe múltjával.

Több olyan szerzőt is megérintettek a koncentrációs táborok történetei, akik már könyvekből és képeken keresztül szembesültek a rémségekkel. A spanyol történész, Mario Escobar Auschwitzi bölcsődal című könyvében Helene Hannemann német ápolónő történetét mutatja be. Férjét és közös gyerekeiket származásuk miatt hurcolták el a koncentrációs táborba, ahová a német nő követte családját. Escobar rendkívüli részletességgel meséli el a család szívszorító történetét.

A Szivárvány Birkenau felett főszereplője egy roma zenész. Váradi József harmadik regénye egy fiatal budapesti hegedűvirtuóz, Ágoston történetét meséli el. Dr. Josef Mengelét, a birkenaui haláltábor rettegett orvosát kell szórakoztatnia zenéjével az életben maradásért.

Az újesztendő beköszöntével sokan nyúltak olyan könyvekhez, amivel jobban megismerhetik testük vagy éppen lelkük működését. Philip Zimbardo Vivian McCann-nel és Robert Johnsonnal írt könyvében mutatja be a legfrissebb kutatási eredményeket, hogy az elsajátított tudást a mindennapi életben is alkalmazhassuk. A Pszichológia mindenkinek című könyvsorozat első részében agyunk működésével, az örökletesség kérdésével, az észleléssel, illetve az ember pszichés fejlődésével ismerkedhetünk meg.

Tisza Kata legfrissebb könyvében arra keresi a választ, hogy miként lehet kimenekülni egy bántalmazó párkapcsolatból. Most című könyve saját coaching praxisának, pszichológiai életútkutatásainak és saját életének fájó, mégis felemelő tapasztalatait felhasználva szól a bántalmazó kapcsolatban élőkhöz.

Pál Ferenc Ami igazán számít című alkotása is a Bookline sikerlistáján. Összegyűjtötte eddigi szakmai tanulmányait és tapasztalatait. A közismert pap többek között a következő kérdésekre keresi a választ. Miként hozzuk magunkat egyensúlyba nehézségek idején? Mit kezdjünk múltunk fájó sebeivel, jövőnk bizonytalanságával? Mit tegyünk, hogy elkerüljük a kiégést, és derűs emberré váljunk?

A gyereknevelési és mesekönyvek iránti folyamatos érdeklődést látva indította el 2014-ben a Bookline a Szívünk rajta gyerekkönyvajánló programot, így könnyítve meg a szülők könyvválasztását. A Szívünk rajta független szakértői minden hónapban megneveznek egy kiemelkedő alkotást. Februárban ez a program szakmai és gyerekzsűrije szerint is Sophie Collins Infografika – Kahlo című könyve lett. A szakmai csapat részéről Bánfi Csilla könyvtárpedagógus szerint:

„Frida Kahlo tragikus életét, munkásságát, művészetét, kreativitását ismerhetjük meg infografikákon ábrázolva. Közelivé, érdekessé hozza az életrajzi adatokat, gyorsan áttekinthetően informál, értelmezhető adatokat ad, történéseket megértet. Mindezt a festőművészre jellemző színvilággal.”

Szívünk rajta 2020. február – Szívünk rajta matricát kapott könyvek listája:

Kiadó Szerző Cím Kategória

Bookline Könyvek Sophie Collins Infografika – Kahlo rád talál
Könyvmolyképző Pierdomenico Baccalario, Tomasso Percivale 50 kaland, amit mindenképpen át kell élned 13 éves korodig fejleszt
Manó könyvek Sylvia Bishop Az éjszakai vonat titka rád talál
Scolar Kálmán Áron Csontváry rád talál
Kolibri Dr. Seuss Kalapos macska visszatér mesél
Móra Kaláka Volt egy fakatona mesél
Napraforgó Giorgio Bergamino – Gianni Palitta A tudomány és a technológia története fejleszt

Bookline nyomtatott Top50 lista

pozíció szerző cím kiadó változás …napja a Bookline sikerlistáján

1 Ferenc Holecz Hogyan éljünk biológiai lényünk működésével összhangban hosszú és egészséges életet NOVIMPEXLIFE új 24
2 Orvos-Tóth Noémi Örökölt sors Kulcslyuk Kiadó 1 416
3 Andrzej Sapkowski Vaják I. – The Witcher – Az utolsó kívánság Gabo Kiadó 15 43
4 Otthonról hoztuk Kulcslyuk Kiadó 10 52
5 Victoria Eugenia Henao Mrs. Escobar MŰVELT NÉP KÖNYVKIADÓ KFT -3 57
6 Pál Ferenc Ami igazán számít Kulcslyuk Kiadó 0 73
7 Barak Dávid Elásott igazság Books & Goods Kft. új 14
8 Delia Owens Ahol a folyami rákok énekelnek Libri Könyvkiadó új 25
9 Frei Tamás Bábel ALEXANDRA KÖNYVESHÁZ KFT. -8 77
10 Náray Tamás Zarah Libri Könyvkiadó 11 91
11 Hajnóczy Soma, Kelle Botond Elképesztő trükkök hétköznapi tárgyakkal HVG Könyvek kiadó 2 50
12 Byung-Chul Han A kiégés társadalma Typotex Kiadó új 21
13 Borsa Brown Sapho – Első rész Álomgyár Kiadó új 3
14 Almási Kitti Bátran élni – Félelmeink és gátlásaink leküzdése Kulcslyuk Kiadó új 22
15 Alexander Loyd; Ben Johnson A Gyógyító Kód LEVITER új 18
16 Hiro Arikawa Az utazó macska krónikája MŰVELT NÉP KÖNYVKIADÓ KFT -4 58
17 Berg Judit Rumini Tükör-szigeten Pozsonyi Pagony -6 60
18 Eddy de Wind Auschwitz, végállomás Athenaeum Kiadó új 6
19 Yuval Noah Harari Sapiens Animus Kiadó 5 81
20 Ambrus Éva Anya, kérek még! BOOOK KIADÓ KFT új 23
21 Philip Zimbardo; Vivian McCann; Robert Johnson Pszichológia mindenkinek 1. Libri Könyvkiadó új 18
22 Bödőcs Tibor Meg se kínáltak Helikon Kiadó -18 118
23 Vekerdy Tamás Érzelmi biztonság  Kulcslyuk Kiadó új 20
24 Náray Tamás Zarah álma Libri Könyvkiadó -4 91
25 F. Várkonyi Zsuzsa, Orvos-Tóth Noémi, Popper Péter, Ranschburg Jenő, Vekerdy Tamás Sorsdöntő találkozások Kulcslyuk Kiadó új 22
26 Mario Escobar Auschwitzi bölcsődal Kossuth Kiadó új 17
27 Sal Endre Mi, magyarok Libri Könyvkiadó -19 71
28 Michael Greger; Gene Stone Hogy ne halj meg Édesvíz Kiadó új 22
29 Jeff Kinney Egy ropi naplója 14. – Romhalmaz Könyvmolyképző Kiadó Kft. -14 54
30 Vekerdy Tamás Jól szeretni  Kulcslyuk Kiadó új 23
31 Edith Eva Eger A döntés Libri Könyvkiadó 18 95
32 Jón Kalman Stefánsson Menny és pokol trilógia Jelenkor Kiadó új 16
33 Juan Pablo Escobar Apám, a drogbáró Trubadur Kiadó 17 47
34 Tisza Kata Most Scolar Kiadó új 28
35 Margaret Atwood Testamentumok Jelenkor Kiadó -26 72
36 Gary Chapman Az 5 szeretetnyelv: Egymásra hangolva Harmat Kiadó új 24
37 Robert T. Kiyosaki Gazdag papa, szegény papa fiataloknak BAGOLYVÁR TRADE KFT új 14
38 Disney – Jégvarázs  Egmont-Hungary Kft. új 14
39 Kamen Nevenkin A Budapest Erőd 1-2. PeKo Publishing Kft új 28
40 Náray Tamás Zarah öröksége Libri Könyvkiadó 3 52
41 Simonovics Ildikó Rotschild Klára Jaffa Kiadó 16 54
42 Borbás Marcsi Magyarország finom – Vadregényes kelet
StratComm Kft. -26 73
43 Jane Nelsen Pozitív fegyelmezés Reneszánsz Könyvkiadó új 13
44 Eckhart Tolle A most hatalma AGYKONTROLL KFT új 17
45 Magyar Tudományos Akadémia A magyar helyesírás szabályai Akadémiai Kiadó új 12
46 Robert Lawson A lélek útja Trivium Kiadó új 19
47 Anders Hansen Edzett agy Mester Akadémia Kft. új 18
48 Kotra Károly Interaktív KRESZ könyv személygépkocsi-vezetők részére KOTRA Kereskedelmi és Oktató Kft. új 14
49 Marie Kondo Rend a lelke mindennek Kiskapu Kft. új 23
50 Danielle Steel Nemes harc Maecenas Könyvkiadó Kft. új 2

 

Bookline e-könyv Top10 lista

pozíció szerző cím kiadó változás …napja a listán

1 Jo Nesbø Kés Animus Kiadó 0 92
2 Laura Madeleine Egy cukrászmester meséje Lettero Kiadó Kft. 5 48
3 Margaret Atwood Testamentumok – A Szolgálólány meséje 2. Jelenkor 1 70
4 Tomor Anita Irány Hollywood! Pyrus Kiadó új 29
5 Náray Tamás Zarah álma Libri Kiadó 1 86
6 David Lagercrantz A lány, aki kétszer élt Animus Kiadó -1 122
7 Delia Owens Ahol a folyami rákok énekelnek Libri Kiadó új 20
8 Náray Tamás Zarah Libri Kiadó 3 42
9 Yuval Noah Harari Sapiens Animus Kiadó új 28
10 Grecsó Krisztián Vera Magvető új 18

 

Bookline bemutatja: Top50 és Top10 – a magyar olvasók kedvencei

Már hatodik éve tesszük közzé a Bookline Top50 néven ismert sikerlistánkat. A magyar könyvpiacon elérhető nyomtatott könyvekről készült havi listánk olyan hiánypótló anyag, ami bemutatja, hogy az adott hónapban milyen könyveket kerestek leginkább az olvasók.

Az e-könyvekkel sincs ez másként, Top10-es listánkon a legkeresettebbeket mutatjuk meg minden hónapban. A listák segítségével hosszabb időszakokat is áttekinthetünk, megtudhatjuk, mik azok a könyvek, amik hónapokon át a sikerlisták élén maradtak.

A Bookline listáiból kiderül, mit olvasunk, mit szeretünk, egy évszak vagy időszak hogyan befolyásolja olvasási szokásainkat. Sikerlistáinkon szerepeltetjük az előző hónaphoz viszonyított változásokat és a könyvek listára kerülésének időpontját is. Így a toplisták alkalmasak piaci tendenciák követésére, előrejelzések felállítására. Sikerlistáinkkal segíteni szeretnénk az olvasóknak eligazodni a könyvek között, és megbízható információt nyújtani a könyves szakma számára.

A toplistákról
A Bookline sikerlistája a Bookline webáruház magyarországi könyveladásai alapján, havi bontásban készülnek. A listák generálása során a Bookline rendszere kizárólag a Magyarországon történő értékesítéseket veszi figyelembe, és figyelmen kívül hagyja az egyéb akciókat, akciós kedvezményeket, a tankönyv- és az adott címre leadott többdarabos nagykereskedelmi rendeléseket. A Bookline rendszere a listák generálása során minden könyvcímet figyelembe vesz, függetlenül attól, hogy az adott termék a listakészítés időpontjában kapható-e vagy sem.

Szívünk rajta
Havonta frissen ajánlott könyvlistával rukkol elő a Bookline Könyváruház és az UNICEF Magyar Bizottság együttműködésében megvalósuló „Szívünk rajta” program. A szülőknek és gyerekeknek igyekszik segítséget nyújtani abban, hogy könnyebben eligazodjanak a gyerekkönyvek között. Célja, hogy azok a könyvek, amik a gyerekek könyvespolcaira kerülnek, valódi élményt nyújtsanak, és igazi értéket képviseljenek. További információ:

A témával kapcsolatban korábban a Montázs Magazinban itt olvashat.

Forrás: Libri – Bookline

 

 

 

Hozzászólások