Szent Mihály a Nap angyala. Ő világítja meg a felszínt, s a belső lényeget. Amit megvilágít, az árnyékot vet a túlsó oldalon.

Az elmúlt év nyomot hagyott az egészségi állapotunkon. Az orvos is szó szerint receptre írt fel relaxálást, kikapcsolódást, s egy kis eltávolodást a hétköznapi hajszából. Az a gondolatom támadt, hogy egy hétre kiveszem a „Zuramat” is a munkából és megkérjük Annát, az utazási irodás barátnőnket, hogy találjon nekünk egy buszos társasutazást a napsütötte Toszkánába. Ez a hely is már régóta rajta volt a „bakancslistánkon”, amelyet látnunk kell, mielőtt meghalunk.

Néhány éve volt már szerencsénk Mihály arkangyalhoz az északi félteke ár-apály jelenségeinek közvetlen közelében, a róla elnevezett hegyen, a Mont Saint Michelen. Ő a Nap angyala, Ő világítja meg a felszínt, s a belső lényeget. Amit megvilágít, az árnyékot vet a túlsó oldalon.



Úgy alakult, hogy toszkán utunk első jelentős állomásán, Siena-ban az első fényképeken már meg is jelent a Nap közepében Jézus monogramja, s Luccában maga Szent Mihály is. A mögüle felragyogó kora reggeli Nap őt magát vetítette rá a szemközti ház falára mutatva, hogy ez a hét, míg végigjárjuk a tervezett útvonalat Sienától, San Gimignano-n, Luccá-n, Pisá-n, Lido di Camaiore-n, Cinque Terré-n, Portoveneré-n, Firenzén, Parmán és Mantován át a Garda-tóig aránylag felhőmentes legyen.

Miközben Magyarországon a rólam elnevezett Yvette ciklon tombolt a Balatonon, Toszkánában Mihály erre a hétre  megajándékozott bennünket a fénnyel. E fény több mint kétezer fotón hagyott lenyomatot, s a hazafelé úton egy futó zápor nyomán még a „fénytörés” című mutatványával, a szivárvánnyal is megörvendeztetett.

Hazaérkezésünk után gyors lánc-haikuban összegeztem a lényeget, melyhez rímelően néhány képet válogattam e nagy fotótárból:

Toszkána haiku-benyomások
(lánc-haiku)


…etruszk elődök.
hegyre épített tanyák,
falvak, városok…


…falvak, városok…
profán-, s szakrális terek
test, lélek, szellem…



…test, lélek, szellem
táplálására pasta,
szentek és csodák…

 


…szentek és csodák,
keresztelőkápolna,
harangtorony, s dóm…




…harangtorony, s dóm,
a szakrális főtéren,
mely kövezete….


   


…mely kövezete,
márvány-, s kavicsmozaik.
a házak falán…



… a házak falán,
virágos balkon, címer,
s árnyéka vetül…



… árnyéka vetül
Mihály arkangyalnak, s ím
ferde toronynak…



…ferde toronynak
támasztéka gondterhelt
homlok, s redői…

…homlok, s redői
kisímulnak éteri
hangtól, s visszhangtól…



…hangtól, s visszhangtól,
mely keringve csitul el.
s a toszkán tájban…



… s a toszkán tájban
Mária mennybeszálló
képe mindenütt…




…képe mindenütt.
szélesen gesztikulál
itt minden ember…

…itt minden ember,
érzése őszinte. majd
egymásba fonódó…



…egymásba fonódó
lankák hátán ciprusok,
lejtőin szőlő…



…lejtőin szőlő,
s ezeréves olajfa.
tengernek partja…



…tengernek partja
öt öböllel csipkés föld,
hajóról látszik…




…hajóról látszik
igazán szépségük. oh
Toszkána, a szép…



…Toszkána, a szép
napsütésben ragyogó.
itt született sok…



…itt született sok
művész, s alkotott képet,
szobrot és zenét…



…szobrot és zenét,
a helyről, mit építettek
etruszk elődök…



2014. július 11.

Antalffy Yvette

Hozzászólások