125 éve, 1889. július 11-én, 44 esztendősen és úgyszólván koldusszegényen hunyt el Reviczky Gyula. Költészete mellett színikritikával, tanulmány- és esszéírással is foglalkozott. Életében igazából nem keltett feltűnést, és később se volt nagy a hívei tábora.

A Nyugat kiválóságai kezdik elődjükként tisztelni. Kosztolányi Dezső például ekképp értékeli:

Reviczky belemunkálta életét a mi nyelvünkbe, s onnan többé nem lehet elmozdítani. Nem bazaltsziklákat tornyozott egymásra, kővé vált érzéseiből emelt magának emléket.

Szauder József így jelöli ki Reviczky helyét a XIX. század második felének irodalomtörténetében:

A törvénytelen gyermek, aki ̶ nem tudván megválni az úriság látszatától ̶ fölveszi az életét tönkretevő léha apa nevét, s a hányatott életű tüdőbeteg férfi, aki nem tud kitörni „a világ csak hangulat” életfilozófiájából, messze eltávolodott a népies-nemzeti iránytól, de még innen maradt a szimbolista líra irányán.

Erről a tehát Arany és Ady közt valamiképp hidat is jelentő költőről Széles Klára megállapítását is érdemes ideírnunk:

Nehéz néven nevezni, mi a titka ennek a költészetnek. Nagyon kevés és igen egyszerű az, aminek hangot ad: árvaság, emlékezés, ábránd, szenvedés, részvét. … Eszközei: hagyományosak. Képei, szavai egyenesen avíttnak hatottak talán száz évvel ezelőtt is: rózsa, koszorú, pillangó, hervadás; csalódás motívumai, kifejezései térnek vissza, mint a szentimentális vagy almanachköltőknél. … Mégis, Reviczkynél mindezek átlényegülésének lehetünk tanúi. Nem a valóságot, hanem a valóság elillanását képes megragadni halk, kifinomult zeneiségével.

Reviczky Gyulát régóta a kozmopolita költők közé sorolják. Korabeli modern társaival együtt a költészet fő értékét az általános emberiben kereste ő is. E csoportosulás számos képviselőjét jellemzi éppen ezért a nemzeti jelleg figyelmen kívül hagyása, idegen divatok utánzása, olykor az eredetiség hiánya. Aki kézbe veszi Reviczkynek valamelyik újabb és talán egyre teljesebb vers- és műfordítás-kötetét, valóban érdekes és különös világban találja magát. Jómagam is így jártam, amikor a költőnek a nyelvvel való kapcsolatát, egyáltalán egyes, grammatikai értelemben vett szavak szereplését kívántam nála tetten érni. Nos, bármely ily kiadás első felét ha magunk mögött hagytuk: még semmi ilyet nem találtunk! Ezután jön a csaknem ugyanekkora terjedelmű összeállítás: „Versek, melyeket köteteibe nem vett föl a költő.” Ennek az okát értjük is meg nem is. A lényeg az: itt viszont már akadunk idézhetőkre. Ha nem is sokra…

„Arany János” című verse alá ezt írta: „Irodalmi hagyatékának megjelenése alkalmából”. Ebben a nagy költő ellenfeleit is pellengérezve tesz hitet mellette. Ekképp zárja:

Lehetsz a legbölcsebb, mestere a szónak:
Kedvence az égnek, társa Apollónak:
Lesz mindig szamár, ki utadba vetődik,
S pajtásának hisz, ha hozzád dörgölődzik.

Patetikus, ódai szárnyalású a „Petőfi szobra előtt”. Talán a meglepően legbizakodóbb, kiemelkedően optimista Reviczky-verssel van dolgunk. Ezt is olvashatjuk: „Él a magyar még, bízik a jövőben!” Magasztos a költemény legvége is:

Petőfi nyelve zengjen egyedül
Testvéri nép közt e hazán belül,
S ragyogjon tiszta fényével fölötte
A szabadság szent napja mindörökre.

Már csupán egy, szintén e vonulathoz tartozó Reviczky-vers: ”Szeresd hazádat!” Nagyjából a közepe táján megint felbukkan az említésre méltó szó, a „nyelv”:


S ha majd kelettől nyugatig
Kárpátoktól Tiszáig,
Magyar nyelv zeng, magyar lakik
S e haza felvirágzik:

E boldogabb, dicsőbb korért
Megáldja majd a múltat,
S mindazokat, kik honukért
Hevülni, tenni tudtak.


Vélt vagy valós ellentmondásai, netán kettős emberi/lírai énje ellenére is elmondhatjuk: Reviczky Gyula az általa imént említettek közé tartozott. Számára legyen az „áldás” a versszeretők emlékezése, főhajtása ezen a jeles évfordulóján…

Holczer József Sch. P.

2014. július 11.

(Rövidítve hangzott el a rádió „Tetten ért szavak” című műsorában 2014. július 11-én.)

Hozzászólások