Irány a fenséges Kaukázus! – így fejeztem be az írásom első részét. – Az utazási klub grúziai kalandozásunk címével arra utalt, hogy Svájchoz hasonlóan Grúzia is óriási hegyek ölelésében fekszik. A Kaukázus Európa és Ázsia határán a Kaszpi-tenger és a Fekete-tenger között helyezkedik el.

Északon Oroszországtól a Nagy-Kaukázus választja el Grúziát 5000 m feletti csúcsaival, délen pedig a Kis-Kaukázus húzódik Törökország és Örményország határán. Persze csak nevében kicsi, hiszen itt is 4000-es csúcsok törnek az égbe. A két hegyvonulat között alföldek és medencék sorakoznak a folyóvölgyekben.

kaukazus

A hegységgel egy völgyben kezdtük az ismerkedést, a Kura-folyó völgyében, amikor Vardzia barlangvárosa felé buszoztunk. Az út mellett hatalmas kopár sziklás hegyek mélyén hömpölygött a folyó. Hihetetlen sziklatornyok, csipkézett csúcsok mellett haladt az utunk. Már ekkor éreztük, hogy ilyen hegyek között még nem voltunk, pedig sokat túráztunk a Kárpátok és az Alpok vadregényes tájain. Itt minden egészen más volt. Pedig ekkor még „csak” a Kis-Kaukázusban vezetett az utunk.

A fővárosban töltött napok után jöttek az igazi hegyi élmények. Úticélunk az orosz határ közelében, 1700 méteren fekvő Stepantsminda városa volt. Az ősi grúz hadiúton értük el a várost. Először az Aragvi-folyó völgyében utaztunk. Megálltunk a Fekete- és a Fehér-Aragvi összefolyásánál. Itt éreztük meg először a kaukázusi folyók erejét. A Fekete-Aragvi színe sötéten hömpölygött, magával hozva az agyagos, felkavarodott hordalékot.

         

A Fekete- és Fehér- Aragvi folyók találkozása;                          Dzsvari-hágó

A hadiút lassan eltávolodott a folyótól, és a kanyargós szerpentinen egyre magasabbra törtünk. Félelmetes volt a nagy szakadék alattunk, ennél még izgalmasabb, amikor masszív orosz teherautókkal találkoztunk a nem túl széles úton. Ugyanis ezen a területen ez az egyetlen átjáró Oroszország felé. 2300 méter magasan a térség legjobban felszerelt síközpontját értük el, majd hamarosan megálltunk a 2395 méteren fekvő Dzsvari (Kereszt)-hágón.

Ekkor éreztük meg igazán a Kaukázus fennséges hegyeiből áradó erőt, a hatalmas távlatokat, a széles, mély völgyeket.

Sokan gyönyörködtek a tájban, köztük a legtöbben közel-keleti turisták voltak. Ez érthető, hiszen pl. Irán olyan távolságra van Grúziától, mint hozzánk Svájc.

Távolban az 5047 m magas Kazbeg

Szálláshelyünk felé közeledve hatalmas építkezést láttunk. Ha legközelebb erre a tájra tévednénk, alagutakon, autópályán utazhatunk. A nagy magashegyi útépítési gyakorlatot, óriási munkaerőt igénylő építkezést kínai beruházó végzi, kisebb városokat építve a Kínából hozott építőmunkásoknak.

Stepantsmindából könnyebb – nehezebb túraútvonalak vezetnek a Kazbegi Nemzeti Park területére. Mi az első részben említett Gergeti kolostorhoz túráztunk, az igazán jó kondícióban lévő társaink egészen a Gergeti-gleccserig eljutottak.

         

Lakótornyok Mestiában;                                        Utcakép Ushguliban

A legnagyobb élményünk a Nagy-Kaukázus másik régiójához fűződik, a Felső-Svaneti Nemzeti Parkhoz. Az egyre több bakancsos turistát fogadó magashegyi táj központja Mestia. Ez a vidék az ősi svanok otthona a középkorból megmaradt lakótornyaikkal. Innen csak gyalog, lóháton vagy terepjárókkal lehet továbbjutni a hegyekbe. Csapatunk esős időben, terepjárókkal indult Grúzia legmagasabb településére, a 2400 m magasan fekvő Ushguliba. Az aszfaltozott út lassan elfogyott, sok helyen alámosta a víz. Ez azonban a sofőröknek nem jelentett nehézséget.

Alattunk dörögve, zúgva folyt az Enguri-folyó, zuhogott az eső, és éppen egy földcsuszamlás állta utunkat. A munkagépek nem tétlenkedtek, röpke 1 ½ óra alatt olyan állapotba hozták az utat, hogy át tudtak a terepjárók hajtani rajta. Mikor felértünk a hegyi faluba, a középkorba képzeltük magunkat. Mindenütt lakótornyok magasodtak, roskadozó kőházak között ösvények vezettek, ahol bizony kerülgetni kellett a tehenek nyomait. A pici, misztikusan megvilágított templomban szertartás folyt. Körülöttünk hatalmas hegyek húzódtak, a távolban a Shkhara-gleccserig elláttunk.

         

Harangok az ushguli templom udvarán;            A vad Enguri-folyó

Bár még szívesen maradtunk volna néhány napot a svánok földjén, hegyi kalandjaink után várt ránk a Fekete-tenger csodája, Batumi. A pálmafás tengerparton, a Dubait idéző modern városrészben egész más világba csöppentünk. A tengerparton számos látványosság várt bennünket, köztük a beteljesületlen szerelmet ábrázoló mozgó szobor és az ABC torony, melynek oldalán a grúz abc különleges betűi láthatók.

kaukazus

Batumi, Promenád

A Batumi Botanikus Kertben élvezhettük a szubtrópusi éghajlat buja növényzetét, kilátással a Fekete-tengerre. A tengerpart különlegessége, hogy nem homokos, hanem a Kaukázusból érkező gyönyörű színű és formájú apró kavicsos hordalék borítja.

És hogyan értettük meg magunkat a grúzokkal? Az idősebbekkel a megmaradt orosz tudásunkkal „beszélgettünk”, a fiatalok többé-kevésbé tudtak angolul. Így nem volt gond az éttermekben sem, hiszen az étlapok legtöbbször három nyelven íródtak.

         

Batumi, az ABC torony;                                          Batumi Botanikus Kert

Ajánlom azoknak a grúziai utazást, akik szívesen fedeznek fel különleges vidékeket, nem riadnak vissza a kényelmetlenségektől, akik szeretnek új ízeket megkóstolni, és nem utolsó sorban kedves emberekkel találkozni.

 

Korompai Mónika

 

A szerző cikkének első része itt olvasható

 

Hozzászólások